Kiálts!

Zsolt 3

1 Dávid zsoltára, abból az időből, amikor fia, Absolon elől menekült. 2 Uram, mily sok ellenségem van, mily sokan támadnak rám! 3 Sokan mondják rólam: Nem segít rajta Isten! (Szela.) 4 De te, Uram, pajzsom vagy nekem, dicsőségem, aki fölemeled fejem. 5 Hangosan kiáltok az Úrhoz, és ő meghallgat szent hegyén. (Szela.) 6 Lefekszem, alszom és fölébredek, mert az Úr támogat engem. 7 Nem félek a sok ezernyi néptől, amely körülvett engem. 8 Állj mellém, Uram, szabadíts meg, Istenem! Hiszen te vered arcul minden ellenségemet, kitördeled a bűnösök fogait! 9 Az Úrtól jön a szabadítás. Legyen áldásod népeden! (Szela.) 

Lefekszem. Alszom. Fölébredek. Mi sem természetesebb ennél. Jövök, megyek, teszek, veszek. Szintén a napi rutin részei. Fel sem tűnik, egészen addig, amíg nem jön valaki vagy valami, aki kizökkent bennünket, aki vagy ami fel nem ráz minket. Héééé, tudod miért teszed mindezt? Hééé, tudod, mire van valójában szükséged?

Dávid, a legkisebből, a számításba sem vett pásztorfiúcskából lett nagy király, Isten választott embere menekülni kényszerül tulajdon fia miatt. Absolon, a testvérgyilkos, aki mégis kegyelmet kapott, lázadást szított apja ellen, a törvényes királynak menekülnie kellett, nehogy fia keze által vesszen. Milyen fájdalom, szégyen, kilátástalanság! Hát így segíti Dávidot az Istene? 

Mit teszel, amikor felborul a megszokott napirended? Mit teszel, amikor akár minden örömforrás, ami állandóságában biztonságot is jelentett, egyik napról a másikra eltűnik az életedből? Amikor nem lehet tovább úgy élni az életet, hogy nem veszünk tudomást a veszélyről, akkor menekülve hogyan kiáltunk? Dávid a szent várost, Jeruzsálemet hagyta maga mögött, ám kiáltása mégis bizalommal fűtött! A nagy kérdőjelek között még inkább Istenhez kiált, mert tudja, eddig is mindig az Ő kezében volt. Mikor lefeküdt, álmában és ébredésében is: az egész élete Isten előtt volt, és most is ott van! Dávid kiált, mert bízik a szabadító Istenben! Ez a hit pajzsa.

Igen! A kiáltás is, az imádság, hogy tudom, minden dolgom Isten előtt van, hogy nem feledkezik meg rólam. Szabadító Istenem Ő, akkor is, ha éppen óriási kérdőjelek vesznek körül: mert elveszett a hétköznapi rutin, mert onnan jön támadás, ahonnan nem számítottam rá. Mert itt és most, a megmenekülés eszköze lehet az, ha szépen otthon maradunk és igen, akár az egzisztenciális kérdéseké, válságoké is. Kiáltsunk hát bizalommal a Szabadítóért, mert a hallgatás keménnyé teszi a szívet, az imádság viszont újra és újra az élet Urához kapcsol!

Imádság: A mélységbe nézve is Hozzád kiáltok Uram, szabadító Istenem! Légy Te pajzsom, erőm, békességem!

(J.L.)