“Semmit sem csinálnék másképp…”

A június 7-ei Igehirdetésben volt egy félreérthetető “bekezdés” – ami sajnos komolyabb előzetes meggondolás nélkül, csak szószéken “spontán” került bele a prédikációba. (Az előre elkészített, írott változatban nincs benne.)

Erre többen visszajeleztek, mert bizonytalanságot, értetlenséget és fájdalmat is okozott egy-két testvéremnek. Velük érzek, és nagyon fájlalom! Ez a legfontosabb – és az is, hogy köszönöm a visszajelzést, mert így van mód megbeszélni.

Szeretném tehát néhány sorban tisztázni a félreérthető megfogalmazásomat.

1.) Van, hogy dolgokat nem tudtunk volna a múltban másképp csinálni, mert akkor ott tartottunk, csak annyira voltunk képesek.

2.) Sokszor a bukások, rossz döntések kellettek ahhoz, hogy tanuljunk, azokká legyünk, akik most vagyunk, tehát beépültek – és talán ezért sem csinálnánk másként, ha “vissza lehetne pörgetni” az életünket.

3.) Isten Kegyelme csodálatos, mert mindent a javunkra tud, tudott fordítani. (Róm 8,28)

Mindezt én is megéltem. 

Azt a hozzáállást próbáltam megnevezni (sajnos nem túl jól sikerült módon, stílusban), amelyben önhitten és büszkén, minden töredelem nélkül nyilatkozza valaki, hogy nem bán semmit, mert mai ésszel is, sok minden után is úgy látja, nem rontott el semmit, mindent tökéletesen csinált. Vagyis hiányzik belőlük a töredelem, a bűnbánat. Mert mai ésszel / hittel / tapasztalattal sok mindent igenis másképp csinálnánk. Én legalábbis bizonyosan…

Ám NEM az a cél, hogy ostorozzuk magukat, vádolva valamikori (vagy vele együtt mostani) önmagunkat! 

Sőt, a cél,, hogy az Irgalmas Istennel együtt, mi is irgalommal nézzünk magunkra (erről szól “A partra vetett” című regényem), megbocsátva magunknak: botlásainkat, bűneinket, rossz döntéseinket – Krisztus keresztjébe “kapaszkodva”.

Csodálkozunk rá, hogy Isten még ebből is jót hozott ki, hogy mi magunk is tanulhattunk belőle, vagy esetleg egy-egy kitérő, görbe út is valahogy titokzatosan “beleilleszkedett végül a tervbe”, hogy formájon minket…

A múltunkat érdemes megismerni, megérteni és Isten előtt elrendezni. Nem tudunk visszamenni és másképp csinálni, ez már az életutunk – és ezt átölelve igenelhetjük, nem kell “kimontírozni”!

 

Talán így jobban érthető az Igehirdetésbe (számomra is “váratlanul”) bekerült, nem eléggé megmagyarázott bekezdés.

“Semmit sem csinálnék másképp…” Én egyet biztosan: ezt a részt vagy nem szúrtam volna be az Igehirdetésembe, vagy pontosabban fogalmaztam volna. Tanulság számomra…

Ha ez a kiigazítás elég a téma tisztázásához, örülök – ha mégsem, akkor bárkivel szívesen beszélgetek tovább minderről.

 

Szeretettel,

Sóskuti Zoltán lelkipásztor 

 

 

 

Kép: S Z.