Néztem ma, ahogy a templomunk kertjében ébredeznek a virágok. Nem csodálhatja őket közelről most a templom népe. Mégis nyílnak. Náluk tavasz van. És beszélnek…

Eszembe juttatnak szeretett arcokat, akiket szintén nem láthatunk már. Ibi néni ezen a napon halt meg… Azt tanította, hogy a kert a templom, a gyülekezet névjegye. Idősen is lelkesen, letérdelve gondozta a kis kertet, ahol a rá emlékeztető táblát elhelyeztük. Aztán jönnek mások elém: Terike néni, Zsuzsanna, Ilonka néni, Ádi, Irmuska és sokan mások… Azok, akik ennek a közösségnek a lelkükeletét olyannyira meghatározták. Akikből még maradtak hírmondók…

Ma Horváth Kálmánnal beszélgettünk telefonon. Ismeri a fák, a bokrok történetét a kertben, az épületet, és az egész történetet. Azt mondta ma, amikor a világ további sorsáról beszélgettünk, hogy bármi is volt, ez a templom, ez a közösség mindig erőt adott, ide vissza lehetett húzódni, ezzel túl lehetett élni. Igen, oázis a keresztyén gyülekezet. Ezért kell rá vigyázni. Igen, hogy a béke szigete maradjon. Nem éri meg semmilyen vita, ami ezt megtöri – talán most még jobban érezzük.

Lajszné Katikára gondolok: amíg egészsége nem akadályozta, minden hajnalban jött gondozni a virágokat. Kovácsné Kornéliával beszélek telefonon sok mindenről. Kónyáné Marikáról, aki a múlt héten halt meg (de fog hiányozni mosolya, kacsintása, humora, zserbója!) és az élőkről, ki hogy van. Majd a nagypénteki különleges fekete hímzésű templomi terítőről: idén nem kerül fel Nagypénteken. Sok arc jut még eszembe. Újak, fiatalok, akikkel így vagy úgy találkozunk a virtuális térben, és örülünk egymásnak… 

Mi köti össze ezeket a sorokat, említett személyeket, minket, a közösséget? Az, hogy szeretjük ezt a helyet, ezt a templomot, ezeket a virágokat, a történetümket, mindazt, amit ez jelent nekünk. Miért? Mert Istenhez kapcsol, mert Jézus árad be kell belőle, mert Isten Lelke él és munkálkodik közöttünk több mint húsz éve.

Készülünk az ünnepre. Húsz éves templomunk. Nem tudjuk, hogy és mikor ünnepelhetjük meg. Bennem személyesen az ünnep elkezdődött mert a kert beszélt…

Sóskutio Zoltán lelkipasztor

 

Kép: Horvath János István