Szabados Ádámné Jutka szajoli nyári hetünk alkalmával elhangzott reggeli áhítata:

A mai áhítat bölcsője egy születésnap volt. Idén úgy adódott, hogy a születésnapomon egyedül voltam (máskor mindig nagyon megünnepeltük a születésnapokat) és semmiféle programom sem volt aznapra. Szerettem volna mégis széppé, értékessé, emlékezetessé tenni a születésnapomat és az a gondolat született meg bennem, hogy végiggondolom az életemet és leírom mindazt, amiért hálás lehetek. Felvillanyozott a gondolat és egy nagyon szép nap lett belőle. T

 

 

Ének: Áldjad én lelkem a dicsőség erős királyát…

Hálaadásról szeretnék egy-két gondolatot megosztani veletek.

Zsoltárok 103:2

„Áldjad én lelkem az Urat és el ne felejtkezzél semmi jótéteményéről”

Ebben az igében felszólításként olvashatjuk, hogy adj hálát, de a hálaadás ennél sokkal több. Lehetőség, életadó erő, örömforrás.

Az utóbbi időben nagyon fontossá vált számomra a hálaadás, megtapasztaltam annak erejét, életet átformáló hatását. A Biblia teli van hálaadó imádságokkal, hálaadásra buzdítással.

Sajnos a mai embert és talán minket is, sokkal inkább jellemez a panaszkodás, a sóhajtozás, mint a hálás szív.

Mit jelent a hálaadás, mi lehet annak az alapja és miért adjunk hálát? Ezt szeretném egy kicsit körüljárni.

A hálaadás nem csak egy szóban elmondott köszönöm Isten felé a jótéteményeiért, az áldásaiért, hanem az egész lelkemet, szívemet átható magatartás, hozzáállás az engem ért jó és rossz dolgokhoz.

Tehát nem csak szó, hanem a szívünk állapota.

Miért adjunk hálát?

Néha jó végiggondolni az életünket és visszatekinteni, hogy Isten mennyi jót tett velünk. Nem a nehézségekre, nem a fájdalmakra tekinteni, hanem csak azokra a dolgokra, amikért hálásak lehetünk. Én idén a születésnapomon megtettem ezt, órákat töltöttem csendben, végiggondolva, leírva, hogy mennyi mindenért adhatok hálát. És a végén 3 oldal született – de lehetett volna 6 is – és nap mint nap eszembe jutnak ezek a hálaadnivalók. Erőt, örömöt adnak. Próbáljátok ki!

„Emlékezzél meg az egész útról, amelyen hordozott téged az Úr…” olvassuk V.Mózes 8-ban

Csend…. gondoljuk végig, hogy mi az az életünkben, amiért hálásak vagyunk – és majd otthon folytassuk.

Az életünkért. Ő formált, Ő alkotott. Sokszor magunkra tekintve csak kesergünk, hogy milyen bénák vagyunk, mennyi mindennel küszködünk, nem vagyunk olyan okosak, ügyesek, mint a másik. De Isten jókedvében teremtett bennünket, az Ő alkotásai vagyunk (Efézus 2:10). Mindegyikünknek azt adta, amivel Isten dicsőségére tudunk élni. Milyen jó, hogy különbözőek vagyunk, az egyiknek ez van, a másiknak pedig más. Kiegészítjük egymást. Adjunk hálát, hogy Isten ilyennek formált, és minket, sok fogyatékossággal élőket, de ugyanakkor sok tálentummal megajándékozottakat akar felhasználni az Ő dicsőségére, egymás építésére.

Adjunk hálát mindazért, amink van – tudva, hogy „mid van, amit nem kaptál volna” (I.Kor.4:7). Nagy kísértés, hogy magunknak tulajdonítjuk az elért eredményeket (nyilván nekünk is volt részünk benne), a tálentumainkat, az anyagi javainkat, a jó fizetést (ha van), pedig mindez Isten ajándéka.

Adjunk hálát egymásért is. Sokszor elgondolkoztatott, megítélt Pál levelében a Filippibeliekhez írva: „Hálát adok az én Istenemnek minden ti rólatok való emlékezésemben” (Fil.1:3) Szoktunk így emlékezni egymásra? Vagy csak a hibáit látjuk, netán imádkozunk a problémáiért. De szoktunk hálát is adni érte?

Csend…. gondoljunk olyanokra, akik nehéz emberek számunkra és keressük meg azt, amiért vele kapcsolatban hálát adhatunk.

És ha már imádság: Fil.4:7-ben az áll: „Imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket”. Hogyan szoktunk kérni? Inkább egy sóhaj, könyörgés? Ha hálaadással tárom fel, abban benne van a reménység: hogy jó helyen mondom el a kérésem, hogy Isten hallja, meghallgatja és hatalmában van teljesíteni – amennyiben ez a javunkat szolgálja.

Mi van akkor, ha az életünk csupa kudarc, nehéz utakon megyünk keresztül, akkor miért adjunk hálát? Könnyű hálát adni, amikor jól megy dolgunk, de a rossz napokban?

Ilyenkor az Istenbe vetett bizalom segíthet. A zsidók vágyakozása idegenben a szent hely után nem volt örömteli állapot. A zsoltáríró mégis a reménységet tárja a nép elé: „Miért csüggedsz el lelkem és nyughatatlankodol bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok én néki az ő orcájának szabadításáért” Zsolt. 42:1 Most még nehéz, most még rossz, de ne felejtsd, hogy kész a szabadulás, amiért hálát adhatsz.

Még két bibliai szereplőt említenék, akik nagy nyomorúságban is tudtak hálát adni:

– Jóbnál nagyobb nyomorúság nem érhet embert és amikor azt mondja a felesége, hogy átkozd meg az Istent és halj meg, akkor a válasza az volt: „az Úr adta, az Úr vette el, áldott legyen az Ő neve”

– Pál apostol a filippi börtönből írta azt a levelet, amelyik teli van hálával, örömmel.

Nagy dolog, ha hálát tudunk adni a minket ért jókért, a nehézségekben is ott lévő Istenért, reménységért, de ha túl tudunk lépni önmagunkon, akkor hálát adhatunk a közösségben átélt örömökért 

– hogy újból együtt lehetünk a táborban, nem természetes ez azok után, amit az elmúlt években átéltünk 

– hogy a gyülekezetben vasárnaponként együtt lehetünk, Isten igéjét hallgatva, Istent dicsőítve

– hogy új emberek jönnek közénk

– és azt hiszem, hogy folytathatnánk a sort sokáig

Végére hagytam, ami a legfontosabb, legnagyobb ok a hálaadásra: hogy van bűnbocsánat, hogy „úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött fiát adta, hogy aki hisz Őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen” és megígérte, hogy „én tiveletek leszek minden napon, a világ végezetéig”

A tíz bélpoklosból, akiket Jézus meggyógyított, csak 1 ment vissza megköszönni. A többi 9 örült a gyógyulásnak, az ajándéknak, és az élet ment tovább. Legyünk mi az az egy, aki nemcsak elfogadja Isten ajándékait, hanem hálás élettel köszönjük meg..

Joó Sándor szavaival szeretném befejezni: a háládatosság jellegzetesen keresztyén életforma. A pogány kegyesség lényege, hogy mindenféle jócselekedetekkel igyekszik az ember lekötelezni a maga számára az istenséget, – a keresztyén kegyesség lényege pedig az, hogy az Isten jóságától lekötelezett ember igyekszik meghálálni azt, amit Istentől kapott. A pogány kegyesség lényege az isteni jó elnyeréséért szolgálni akaró élet. A keresztyén kegyesség az elnyert isteni jóért hálás szívvel szolgáló élet.

(Érdemes mégegyszer elolvasni, mert nagyon lényeges és talán elsőre nehezen érthető)