Anna néni halála hirét kellett hallanom a telefonon, ahogy ma hazaértem a templomból. Mélyen érint. Nagyon szerettem. Mint egy nagymamát. Emlékek tolulnak elém…
Lassan elmennek ŐK, akik hűségesen jártak közénk, a gyülekezet Régi Öregjei – és lassan mi öregszünk oda majd helyükre…
Emlékezem Juditkára (nagy kontyba rakott hajára), Gizikére (ahogy elmesélte fiatalkori szárszói megtérését a nagy időkben), Joli nénire és Erzsike nénire (a két kis alacsony nénire, utóbbival a százat is megünnepeltük), Ibikére (nem szerette, ha “nénizem”, emléke ott van kis templomi kertecskéjénél)…
Emlékezek sok elment testvérre – köztük legutóbb Kálmánra és Lajos bácsira.
Az “Akadémia kommandós” nénik (ahogy hívtam őket, sokat viccelve velük), mindig különlegesen kedvesek voltak számomra – szépen sorban, ahogy a templomba is jöttek, elmentek hát ők is: Irmuska, Marika és most utánuk Annuska is… (Még néhányan élnek, akik összetartottak évtizedeken át az Akadémia-Újtelepen…)
Egy generációtól búcsúzunk; ruháik, bútoraik, szobáik, szokásaik, udvaruk, nejlon otthonkájuk, napi Biblia olvasásuk, igaz és egyszerű imádkozásuk, liturgiáslap gyűjteményük, hitük, templom-szeretetük, minden minden, mi őket jellemezte, velük együtt tűnik el – és csak bennük él tovább, ha emlékezünk. Emlékezzünk is rájuk, beszéljünk róluk!
Még ősz elején lehettem Anna néninél. Olyan boldog volt, hogy találkoztunk. Fáradt volt már, de még mindig tudott érdeklődni irántam, gyülekezet iránt. Jó volt imádkozni, foteljába lehuppanni, hallgatni őt, kicsit szomorkodni és nevetni is együtt. Valahogy éreztem, már nem sokat találkozunk. Hát már itt, egyszer sem. Odaát… Igen, sokan, egyre többen vannak Odaát közülünk. A Mennyei Gyülekezetbe készülünk, hogy újra együtt lehessünk mind, akik szerettük itt a földön Krisztust és az Ő népét, az Ő templomát, az Ő ügyét és egymást…
Forgács Jánosné Anna néni életének 93. évében ment el a hétvégén közülünk, mint gyülekezetünk legidősebb tagja. Isten áldja emlékét!
(Temetéséről hírt adunk majd…)
sóskuti zoltán lp.