Húsz éve vagyok lelkipásztor, de ma értettem meg igazán, hogy mi is a legszebb ebben.
Az elmúlt hetekben, hónapokban – sok-sok munkatárssal együtt, igyekeztünk sokféle módon adni internetes formákban a gyülekezet tagjainak. Ezt is tanulnunk kell. Nem gondoltuk volna, hogy lelkipásztornak vagy házi bibliakör vezetőnek vagy gyerek munkásnak lenni azt jelenti, hogy egy kamerába mondjuk a lelki üzenetet, számítógépes programok kezelését tanuljuk, online formákat használunk, vágunk és szerkesztünk. Lassan kitanuljuk. Magam részéről örömmel és lelkesen teszem ezeket. Azonban ma valami egészen másféle újat tanultam megint…
Karácsony első napján megnyitottuk óvatosan a templomot, hogy aki eljön, Igét és áldást kapjon személyesen. Hogy jöhessünk a templomba…
Eltelt több mint négy óra – és észre sem vettem. Reggel nyolc órától csak jöttek és jöttek folyamatosan a testvérek, megállás nélkül egészen negyed egyig. Külön-külön minden egyes testvérnek örülhettem, olyan jó volt áldást kérni rátok Istentől – hiszen nem én adtam az áldást, csak imádkoztam érte, hogy Isten adjon… Örültem, hogy legalább így együtt lehetett gyülekezetünk egy nagy csapata! Gyönyörűség volt látni, ahogy Isten népe “feljött a templomba”, hogy Isten előtt ünnepeljen! Jó volt átélni, hogy szeretjük a templomunkat (vele a közösségünket és legfőképpen a benne munkálkodó Istent), ezért hiányzik, és, ha mégis nyílik az ajtó, akkor jövünk! Olyan nagy ajándék volt személyesen veletek értetek imádkozni a templom csendjében! Hiszem azt is, hogy kinek-kinek az áldás mellé az Igét is Isten rendelte ki.
Sokan hoztak kis cédulákon üzeneteket – meg lesznek örökítve.
Gyönyörű délelőtt volt!
Most már tudom, ez az ötlet Istentől jött.
Lelkipásztornak lenni azt jelenti, hogy személyesen adhatunk valami lelki jót egyesével az erre szomjazóknak – külön-külön és együtt is szeretni a gyülekezet tagjait! Soha szebb és fontosabb szolgálatom nem volt! Azt hiszem, számomra ez a forma új irányokat nyitott meg…
Hálás szívvel:
Sóskuti Zoltán lelkipásztor
Fotó: Katona Flóra