Hála – Zollerné Gabika sorai

Kedves Rákoskeresztúri Gyülekezet-Lelkészek és Gyülekezeti Tagok!

 

Ezzel a levelemmel szeretnék egy cseppnyit hozzájárulni a mostani, egymás közti távkapcsolathoz! Így szeretném én is hálámat kifejezni Istennek a Testvérekért, az ötödik hónapja tartó kényszerű, négy-fal-közti bezártságomban. Hálás vagyok minden Testvéremnek, a mindenféle módon nyilvánított szeretetéért! Az effajta közösség nagyon sokat jelent nekem máig is, hogy nem vagyok egyedül a nehézségeimben, mert a szeretet “hullámai” -mint a rádióhullámok- eljutnak hozzám és lelkileg erősítenek. Isten áldja meg és gazdagítsa lelkünket továbbra is egységben ! ” IMMÁNUEL “! ( Igen ! Mindnyájunkkal! )

  Szeretettel kívánom, hogy az alábbi verset minél több gyülekezeti Testvérünk el tudja imádkozni!

 

       HÁLAADÁS A GYÜLEKEZETÉRT

 

” Uram,köszönöm Neked őket, a testvéreket, a Téged követőket,

  akiket nekem társakul adtál, hogy megtarts bennünket Önmagadnál.

  Uram, köszönöm Neked őket, az örvendezőket, szenvedőket

  mind az erőset, mind a gyengét, hogy rajtunk Krisztusunk szent kegyelmét

  mutasd fel, hívásként

  az elveszett világnak,

  míg majd ők is hozzánk és

  Hozzád találnak! “

                                              ÁMEN.

 

 / ” Előtted Uram ” c. könyvének a 94. oldalán található Ima /

Szeretettel közli:

Zoller Gabi

Vélemény, hozzászólás?