Kérdések órája – a gyülekezeti tagok, hittanos diákok kérdései alapján egy gondolkozásra hívó alkalom.
ITT látható, hallgatható: KÉRDÉSEK ÓRÁJA 2020.11.16.
A megjegyzések között, itt a honlapon várjuk a reflexiókat, válaszokat, gondolatokat, kiegészítéseket, újabb kérdéseket. A következő alkalom ezekre is refletál, illetve a a vasárnap délig beérkező kérdésekre.
Köszönöm, hogy újraindult a Kérdések Órája!
A mennyországgal kapcsolatban én – logikailag – azt következtettem ki, hogy ha igaz, hogy ott mindenki boldog, akkor az elhunyt szüleim egész biztosan nem látnak és nem tudnak rólam semmit, mivel az nem tenné boldoggá őket. Tehát akkor más elhunytaknak sincs – szerintem – semmilyen kapcsolatuk az élőkkel. Sajnos.
A “Kérjetek és adatik”-al kapcsolatban köszönöm, és értem, amit elmondtál, Zoli. De gondom van azzal, hogy református hitünk szerint ami a Bibliában le van írva (főleg, amik Jézus saját szavai voltak!) az úgy igaz, ahogyan olvassuk. És ugyebár ennél a résznél azt tapasztaljuk, hogy mégsem. És ez engem erősen megzavar.
Megvárom, hátha vki ír erre vmi választ, nem akarok megint én válaszolni… 🙂 😉
zoli
Köszönöm ezt a gazdag,számomra hasznos bő fél órát!Rengetegen feltesszük magunknak az 1.kérdést,csak sajnos vannak mély pontok amikor megtagadjuk a megfelelő irányát gondolkodásunknak.Úgy érzem jó,ha többször halljuk a bíztatást,és többen vannak körölöttünk akikkel ugyanazt valljuk.
A 2.kérdés számomra is kényes téma.Iskolában dolgozva bizony már 2-3.osztályosoknál(főleg fiúk)sajnos látható a “másság”.Családi hátterüket tekintve,teljesen pozitív gondolkodású, helyes magatartású emberek…Így néha én is megzavarodom,hogy nem-e tényleg a genetika az,ami valahol mélyen közrejátszik…Viszont teljességgel egyetértek a szándékos elbizonytalanítás elleni küzdelemmel,az utcán való provokáló magatartás visszataszító.(Tisztelet a kivételnek)Természetesen nem lehet általánosítani.Fogadjuk el,hogy ha ezt az utat választjuk,meg sem próbálunk küzdeni ellene,akkor nem az egészséges részéhez tartozunk a társadalomnak.Sajnos egy villamosban való utazás során gyermekemmel (7 éves)tanui lehettünk két “hölgy”közötti,számunkra kínos jelenetnek,ami egy ép családban élő gyerek számára,nagy traumát tud okozni.
3.kérdéshez annyit szeretnék fűzni,hogy rengeteg dolgot kértem Istentől,de azokat mind időben kaptam meg.Visszagondolva értjük meg,hogy mindig a javunkat nézi.Hiszen mit kezdenénk mi emberek azzal,ha minden kérésünkre kapnánk?
Köszönöm, Andrea, a reflexióid! Igen, nehéz kérdések ezek.
A harmadik kérdésen azóta is gondolkozom. Azt hiszem, ezt csak alázattal tudjuk “használni” – minden számonkérés és követelőzés nélkül. Mi tartozunk Istennek, nem Ő nekünk. Valahogy ez van bennem. Örülök a megtapasztalásaidnak!
Az első kérdésben mindnyájan néha bizonytalankodunk, mert közülünk még senki nem járt ott, Nagy Ismeretlen számunkra. Nekem mindig a végső nyugalom az szokott lenni, hogy egy Valaki mégiscsak volt ott, és azt mondta, jó lesz, és ott vár minket: Jézus (Jn 14).
Szeretettel, zoli