Kertfelújítás

Rákosmente Környezetvédelmi Pályázatán elnyert támogatással sikeresen felújítottuk a Rákoskeresztúri Református Gyülekezet templomkertjét.

A munkálatokat október hónapban végeztük. Három alkalommal hívtunk össze 16 fős munkatársi csapatot amikor a konkrét kerti munkákat elvégeztük. Ezek jó hangulatú sok munkával és áldással kísért napok voltak, amikor megtapasztaltuk az együtt munkálkodás és a templomkert szépítésének örömét. Ezt megelőzte egy 2-3 napos 3-4 fős beszerző körút amikor a kerti munkákhoz szükséges földet, trágyát, mulcsot, ültetőedényeket, szerszámokat és a rengeteg növényt beszereztük.

Elsődleges feladatunknak tartottuk a talajjavítást, trágyázást, jó termőréteg biztosítását.

Nagyon fontos feladat volt a kerítés mentén örökzöld sövény telepítése. Vörös korallberkenyét-Photinia fraseri ‘Red Robin’ –t ültettünk a Borsó,Pesti út és Újlak utcai kerítés mentén.

Az egymásra csúszott, begyomosodott betonkosaras támfalat szétszedtük, a földet cseréltünk bennük, évelő,kétnyári  és hagymás növényeket ültettünk, biztosítva ezáltal egész évben a díszítést, virágzást.

A templom bejáratához fagyálló virágládákat vásároltunk, hortenziával és télálló, díszítő virágzó cserjékkel ültettük be.

A gyerekek környezeti nevelését szolgáló magaságyásokat felújítottuk, lazúrral kezeltük, trágyáztuk és jó minőségű virágfölddel töltöttük fel. Ide fűszernövényeket ültettünk és magokat szórtunk. Az ágyások közelében lévő thujákat felnyírtuk, a területet kitisztítottuk és a meglévő komposztládánkat használatba vettük.

A Kis utca felőli kerítés oldalán a 20 éve ültetett és mostanra felkopaszodott thujákat megmetszettük. A feltisztított aljzatba babérmeggyet Prunus laurocerasus ‘Novita’ – t, több fajta hortenziát, páfrányt, és különböző időszakban díszítő évelő ágyást alakítottunk ki melyet fenyőmulccsal takartunk.

Az alábbi képsorok ízelítőt adnak az elvégzett munkafolyamatok megörökített pillanataiból, valamint az előtte-utána állapotokból is.

Köszönjük ezt a lehetőséget, nagy örömmel munkálkodtunk és bízunk benne, hogy a most elültetett növényekkel egész évben díszítő, töltődést, megnyugvást adó gyönyörű kertet alakítunk ki. Ez mind a gyülekezet, mind a lakótelepen élők számára töltődést adó látvány, a megnövelt, és karbantartott zöldfelület, mind a közérzetre, mind az egészségre jó hatással lesz és örömet ad.

 

Az elkészült képeket ide kattintva lehet megtekinteni.

Vélemény, hozzászólás?