Áldjad én lelkem…

 

„Áldjad lelkem az Urat, és az egész bensőm az Ő szent nevét!

 Áldjad lelkem az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled! …”

 Zs. 103; 1-2

 

Ez az Ige újra és újra gondolataimban visszatér. Valóban úgy éljük karanténba zárt életünket,

hogy, minden nehézségünket felül írja a hála?

Valóban úgy éljük a megnehezült, veszteséget hordozó napjainkat, hogy az első gondolatunk

a hála kifejezése az Úr jóságára emlékezve?

 

Igen, mindennek elrendelt ideje van… Isten tudja a mi dolgainkat és nehézségeinket,

s hiszem, hogy javunkra fordítja majd ezt az időt, mert kifelé korlátozva vagyunk, de „Fölfelé „ szabadok.

 

Talán azért van ez az idő elrendelve, hogy rendbe tegyük dolgainkat; – Vele, s a családi kapcsolatainkban,

a gyülekezeti életünkben s mind abban, amire eddig nem jutott időnk, vagy s mert nem szenteltünk rá elég akaratot és figyelmet.

 

Ha most ezzel az elrendelt idővel jól tudunk sáfárkodni, akkor ez nem céltalan, s elfecsérelt idő…

 

Sokan várjuk már, s egyre türelmetlenebbül azt, hogy visszakapjuk régi életünket,- de valóban azt akarjuk vissza kapni, vagy valami egészen mást, s valami tartalmasabbat valami megújultat?

 

Talán ez a karanténba zárt életünk elgondolkodtat majd bennünket abban, mi az értékes, s mi az értéktelen?

Talán ez a karanténba zárt életünk szembesít bennünket azzal mit veszítettünk azzal, hogy nincs a lelkipásztorainkkal, testvéreinkkel valós, csak virtuális kapcsolat?

Talán ez a karanténba zárt életünk még jobban megerősíti a vágyat abban, hogy hálát mondjunk azért, hogy Isten nem mond le rólunk, s ha virtuális formában is, de hallhatjuk hűséges pásztoraink  prédikációin keresztül az Ő Igéit, üzeneteit?

Talán ez a karanténba zárt életünk megállít bennünket abban, hogy elhagyjuk rossz szokásainkat,

a szeretetlenségeinket egymás irányában, s azt fogjuk egymásban keresni ami közös, s nem azt,  ami eltávolít…?

Talán /sőt, ez a karanténba zárt életünk is az Isteni gondviselés szép példája, mert küldi angyalait, segítőit

Mindazoknak, akik gondoskodásra szorulnak…- hála és köszönet érte – !

 

El kell azon gondolkodnunk azon, mi célból valóak vagyunk ezen a világon?- éljünk Vele, s Ő általa,

vagy, vegetáljunk Őt nélkülözve…úgy, hogy hiánya nem is fáj, mert nem tudjuk mit veszíthetünk az Ő áldása és kegyelmének megtapasztalása nélkül.

 

Olyan jó lenne, ha a Zsoltárossal együtt mi is hálatelt szívvel énekelnénk:

 

Áldjad én lelkem az Urat…            

Ámen

 

Kovácsné Kornélia

 

2020. május 12.