Magyar Református Szeretetszolgálat hirdetése

A magyar Református szeretetszolgálat túl ezt a levelet kaptam, hirdetésként továbbítom, egy gyülekezet tagunk szolgál is ebben a programban.

*****

Nagytiszteletű Lelkipásztor Úr!

A Magyar Református Szeretetszolgálat 2006 óta segíti a rászoruló családokat, időseket, valamint a hátrányos helyzetű családokban felnövő gyermekeket határon innen és túl. Adományozási programjaink mellett kiemelt figyelmet fordítunk azon szociális-fejlesztési programjainkra, amelyek elősegítik a társadalmi felzárkózást, és hosszú távon nyújtanak segítséget, esélyt és lehetőséget a családok számára.

 

Szeretetszolgálatunk 2018-ban hívta életre Válaszút programját a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ózdon. A digitális felzárkóztató program lényege, hogy a leszakadó térség fiataljai számára segítő kezet nyújtson, mégpedig kortárs segítők bevonásával. A programba olyan hátrányos helyzetű fiatalok kerültek bevonásra, akik a családból jövő minta hiányában ki vannak téve az iskolai kudarcoknak, ennek következtében az iskolaelhagyás, pályatévesztés, munkanélküliség veszélyének, ezáltal a tartós kiszolgáltatottságnak és elszegényedésnek.

 

A program egyik legfőbb eleme, hogy online mentoráláson keresztül önkéntesek segítik a diákokat a számukra nehézséget jelentő tantárgyakban. Nagy örömünkre szolgálna, ha gyülekezetük köréből is minél többen csatlakoznának az e-mentorok csapatához, és tudásukkal, idejükkel, tanításukkal segítenének az ózdi középiskolás fiataloknak!

 

A mentorok feladata, hogy az általuk megjelölt tantárgyakban online formában, heti rendszerességgel segítsék a számukra kijelölt mentoráltakat, az oktatási tevékenységről visszajelzést adjanak a Magyar Református Szeretetszolgálatnak, valamint részt vegyenek a közös mentori megbeszéléseken. Az ideális mentor minimum érettségivel rendelkezik, empatikus, türelmes, és külön előnyt jelent, ha van bármilyen tapasztalata a fiatalok közötti szolgálatban. További információk a programról a www.jobbadni.hu oldalon olvashatóak.

 

Jelentkezni az alábbi űrlap kitöltésével lehet: https://bit.ly/3Jdh6pq

 

Kapcsolattartó: Bakos Zsuzsanna, email: bakos.zsuzsa@jobbadni.hu, telefon: +36 30 461 5367.

 

Előre is hálásan köszönjük, ha az önkéntes szolgálati lehetőségről tájékoztatják a gyülekezetet!

 

Életükre és szolgálatukra Isten gazdag áldását kívánjuk!

 

Budapest, 2022. augusztus 22.

 

                                               Tisztelettel:   

 

Szilágyi Kinga

 

                                                                                           Szociális Fejlesztési Ágazatvezető

 

megbízásából

 

 

 

 

 

Áldás, békesség!

 

Csapó Gábor

szakmai mentor

 

Magyar Református Szeretetszolgálat

1146 Budapest Hungária körút 200.

Tel.: 06/1 273-0449

Mobil.:06/30/ 162 4723

 

Fax.: 06/1 700 4511

Vélemény, hozzászólás?