Munkatársi Nap – szeptember 5. 10.00

Kedves Gyülekezeti Tagjaink!

Szeptember 5-én szombaton munkatársi (csendes) napot tartunk, délelőtt 10 órától találkozunk, és nagyjából a délután közepéig lennénk együtt. 

Kiket várunk? Minden érdeklődő gyülekezeti tagot, akik már valamilyen munkádban szolgáltak eddig, vagy szeretnének szolgálatot találni, vagy csak egyszerűen érdeklődnek. 

Mi a célunk? Találkozni együtt és személyesen Istennel, mélyíteni a hitünket, lelki látásunkat, együtt imádkozni az előttünk álló szolgálatokért, és nem utolsó sorban megélni együtt a közösséget, beszélgetni egymással. A találkozásnak része, hogy halljunk és beszélgessünk az egyes munkaágak feladatairól, örömeiről, szükségeiről, küszködéseiről. Célunk, hogy egy kicsit visszatekintsünk az ebben az évben megtett útra, és már előre is tekintsünk az előttünk álló jövő nyárig tartó időszakra.

Miből áll a nap? Lelki üzenet, bizonyságtétel, egy kis képzés, a szolgálatról való látásunk “élesítése” mindenképpen része lesz a napnak, ahogyan egy rövidebb közös ebéd is. Feltehetjük kérdéseinket is a gyülekezet életével kapcsolatban. Egymás felé is fordulunk majd, hogy “halljuk egymást”. A közös rész végeztével természetesen mód van arra is, hogy a különböző munkaágak egy rövidebb egyeztetést is “tető alá hozzanak”, ha erre még nem volt lehetőségük.

Fő témánk? Mit jelent Isten dicsősége – és ez mire hív bennünket?

Mit hozzunk magunkkal? Legfőképpen nyitottságot Isten és egymás felé, emellett kíváncsiságot és kérdéseket is. Arra kérünk minden résztvevőt, aki csak tud, járuljon hozzá valamivel a közös ebédhez, mert “batyus” ebédet tervezünk, vagyis “azt esztek, amit hoztok”-alapon fogunk ebédelni.

 

Szeretettel várunk, legyünk együtt közösségben!

 

 

Vélemény, hozzászólás?