Fellegváram

Zsolt 18,  1-3

1A karmesternek: Dávidé, az ÚR szolgájáé, aki akkor mondta el ennek az éneknek a szavait az ÚRnak, amikor valamennyi ellensége hatalmából és Saul kezéből kimentette őt az ÚR. 2Ezt mondta: Szeretlek, URam, erősségem! 3Az ÚR az én kőszálam, váram és megmentőm, Istenem, kősziklám, nála keresek oltalmat, pajzsom, hatalmas szabadítóm, fellegváram!

 

Kőszikla. Vár. Fellegvár.

Az utóbbi években gyerekeinkkel végiglátogattunk 15 magyarországi várat, várromot. Két dolgot csodáltam bennük legjobban, szinte minden alkalommal rácsodálkozva. Milyen döbbenetes látni, hogy századokkal ezelőtti kövek még mindig állnak, egymásba kapaszkodva, milyen erő van bennük! A másik: elcsodálkozom mindig a kilátáson is, a magasságon, milyen jó helyre építették annak idején ezeket a várakat – belátni róluk az egész tájat! Ahogy látom, érintem, átélem mindezt, valahogy megrendülök.

 

A zsoltár szerint Isten olyan számunkra, mint egy vár. Erős, hatalmas menedék az Úr. Dávid így éli meg – e zsoltár felirata szerint -, miután megszabadult. Istenhez menekülhetünk: régi vár ez, erős kövekkel, sokaknak adott már előttünk menedéket, most is biztos hely! Erős vár a mi Istenünk! Ahogy a falu népe mindig az erős falak közé menekült – mi vajon tényleg Istennél keresünk menedéket? Vagy ide-oda rohangálunk, elfeledkezve a hegyen magasodó várról?

Érdemes felmenni a meredek úton, felkapaszkodva a magasba! Persze ez munka, erőfeszítés. De onnan fentről jól belátni mindent. Másképp látszik minden, ha Istenhez menekülünk, és ebből a védettségből, magasságból nézünk rá dolgainkra.

Eszembe jut Füle Lajos egy sora: “A Golgotáról belátni az egész világot”. Eljutni eddig a magasságig – bizony más onnan minden.

 

Azonban, ami legszebb ebben az imádságban a kezdete: “Szeretlek, Uram…” Az anyaöl, a szerelmes ölelés, a baráti kéz: biztonság, békesség, erő. Kezdjük így ma az imádságot:

 

Imádság: “Szeretlek, Uram…” – és folytassuk most innen…!

(S. Z.)

Kép: Sóskuti Zoltán