Arcuk még nem pirul

Zsolt 34, 5-9

5 Az Úrhoz folyamodtam, és ő meghallgatott, megmentett mindattól, amitől rettegtem. 6 Örömre derülnek, kik rátekintenek, nem pirul az arcuk. 7 Kiáltott az elesett, az Úr meghallgatta, és minden bajából kiszabadította. 8 Az Úr angyala őrt áll az istenfélők mellett, és megmenti őket. 9 Érezzétek, és lássátok, hogy jó az Úr! Boldog az az ember, aki hozzá menekül.

De jó lenne, ha tényleg mindentől megmentene az Úr, amitől rettegtem! Dávid így tapasztalta. De jó lenne, ha minden bajból kiszabadítana Isten, és megélném, hogy, amikor kiáltok Hozzá, meghallgat. Dávid ezt élte meg. Ez lehet enyém is vagy ez csak Dávid bizonyságtétele?

Mindesetre elmondja, mit tapasztalt, és behív minket ebbe, hitébe, meggyőződésébe: Érezzétek…! Bátorít minket: Örömre derülnek… Egy axiomát ír le: Boldog az az ember, aki Istenhez menekül. Mi hogy tapasztaljuk? Mi mit hiszünk erről? Nekünk van mibe belehívni másokat? Milyen tapasztalatunk van Istennel, és ennek nyomán milyen bizonyságtételünk? Milyen betonbiztos tételt tudnánk megfogalmazni, ami mögött ott áll az életünk?

Eszembe jut egy másik zsoltár, a 25. énekelt változata: “Mert szégyent nem vallanak, akik hozzád esedeznek, azok pironkodjanak, akik hitetlenül élnek.” Igen, emlékszem, amikor konfirmálva (ezt kellett megtanulva elmondanom) ez az enyém lett; évek múlva pedig dallá ért bennem, hogy “akik Őreá néznek felvidulnak, arcuk meg nem pirul” (károlisan a fenti Ige). Igen, de jó lenne ma is ebben megnyugodni, mint akkoriban, Istenre felnézni, örömre derülni, nem pirulni! Mert a saját bizonyságtételünk minket magunkat is hív, különös, de visszahív abba, ami már egyszer a miénk volt, csak megfeledkeztünk róla, mint Áldott Erőforrásról. Dávid, ha valaha visszaolvasta saját sorait, imáját, bizonnyal újra erőre kapott, mert, amit leírt, valóban megtörtént vele.

Imádság: Istenem, juttassd eszembe, amit már megtapasztaltam Veled, amire már megtanítottál, amit már elhittem! Ámen!

(S.Z.)

Fotó: sóskuti zoltán