Napi Zsoltáros Gondolatok HELYETT

Bezártság, töredezettség, változás. Elválasztás. Március közepe óta folyamatosan ebben is élünk, bezárkózunk otthonainkba, mindez töredezetté vagy lehetetlenné teszi az eddig megszokott kapcsolódást egymáshoz, a közösséghez, akár Istenhez is. Hiszen nem adatik a személyes találkozás lehetősége, önként mondunk és mondtunk le róla, mert így vigyázunk egymásra. De ebben a lemondásban, változásban új utakat is felfedezhetünk, vagy megerősödhetünk az igazán régiben. Praxis pietatis. A kegyesség gyakorlása. Az egyéni, a személyes, a családi Isten felé fordulásunkban való megerősödés időszaka is lehet ez: ezen az úton segítenek bennünket napról napra a zsoltáros gondolatok is. Ilyen módon bár otthonainkban külön-külön tesszük meg a lépéseket az úton, mégis ugyanazt az utat tapossuk, pont, mint amikor kirándulni megy a gyülekezetünk.

Ezen az úton viszont kiemelt állomások jönnek: nagycsütörtöki áhítat, nagypénteki Istentisztelet, majd közös ünneplése a Feltámadottnak, húsvét vasárnap és hétfőn, Istentisztelettel, áhítattal. Ezért az ünnep alatt közös zsoltározás nem lesz, kedden azonban folytatjuk majd tovább utunkat ilyen formán is.

Bátorítunk mindenkit, hogy a közös áhítatokon, Istentiszteleteken túl kövesse az evangéliumok lapjain is az „aktuális eseményeket”.

Nagycsütörtökön: utolsó vacsora, a lábmosás története, Gecsemáné kerti imádság, Jézus elfogatása

Nagypéntek: Jézus halálra ítélése, az út a Golgotára, Jézust keresztre feszítik, majd testét sírba helyezik

Nagyszombat: Jézus a sírban nyugszik – ez a hallgatás ideje

Húsvét vasárnap: Jézus feltámad a halottak közül

Húsvét hétfő: a feltámadás ünneplése, találkozástörténetek

Használjuk ki ezt az időszakot, ami elválaszt bennünket fizikailag egymástól, hogy elválhasson az Istennek tudatosan odaszánt időnk a hétköznapok rohanásától – így legyen az elválasztás mégis ünneppé számunkra!

 

Kép: Jani Lívia

Vélemény, hozzászólás?