Jézus ajkairól

Zsolt 22, 1-10

1 A karmesternek: „A hajnali szarvas” kezdetű ének dallamára. Dávid zsoltára. 2 Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem? Távol van tőlem a segítség, pedig jajgatva kiáltok!3 Istenem! Hívlak nappal, de nem válaszolsz, éjszaka is, de nem tudok elcsendesedni. 4 Pedig te szent vagy, trónodon ülsz, rólad szólnak Izráel dicséretei. 5 Benned bíztak őseink, bíztak, és megmentetted őket. 6 Hozzád kiáltottak segítségért, és megmenekültek, benned bíztak, és nem szégyenültek meg. 7 De én féreg vagyok, nem ember, gyaláznak az emberek, és megvet a nép. 8 Gúnyolódnak rajtam mind, akik látnak, ajkukat biggyesztik, fejüket csóválják: 9 Az Úrra bízta magát, mentse hát meg őt, szabadítsa meg, hiszen kedvelte! 10 Te hoztál ki engem anyám méhéből, biztonságba helyeztél anyám emlőin.

A felirat szerint ez Dávid zsoltára. Az Evangéliumokból tudjuk, hogy ezt a zsoltárt imádkozta Urunk Jézus a kereszten, halála előtt. Jézus zsoltára ez – megrendítő kontextusba került így az eredetileg dávidi zsoltár. Itt nincs szó, okos magyarázat: újra OLVASSUK EL, ELMÉLKEDVE ÚGY, HOGY EZ JÉZUS AJKAIRÓL szólt az Atyához! LEGYÜNK CSENDBEN MOST VELE…!

*  *  *

Ez a panaszzsoltár a miénk is lehet. Igen, Isten előtt kiönthetjük a szívünket. El lehet Istennek mindent mondani, lehet Őelőtte sírni, fájni. Azonban, ha visszaemlékszünk arra, hogy ezt Jézus egyszer elmondta a kereszten, és tényleg arra az időre olyan egyedül maradt, mint mi soha, akkor reményt ad: minket már sosem hagy el az Atya, bárhogy gúnyolódnak, mert Jézus elmondta ezt az imát, megélte ennek igazi mélységét – és Jézus minden panaszunk közepette így, velünk együttérezve ott van mellettünk.

 

Imádság: Köszönöm, Istenem, hogy Te sosem hagysz el, Hozzád kiáltok, Előtted öntöm ki a szívemet, Benned bízok, ahogy Dávid, ahogy a Régiek, ahogy előttem sokan – és tudom, nem csalódok Benned. ÁMEN!

(S.Z.)

Fénykép: Sóskuti Zoltán