Lelkünk egészsége

Zsolt 32

1 Dávid tanítókölteménye. Boldog, akinek hűtlensége megbocsáttatott, vétke eltöröltetett. 2 Boldog az az ember, akinek az Úr nem rója fel bűnét, és nincs lelkében álnokság. 3 Míg hallgattam, kiszáradtak csontjaim, egész nap jajgatnom kellett. 4 Mert éjjel-nappal rám nehezedett kezed, erőm ellankadt, mint a nyári hőségben. (Szela.) 5 Megvallottam neked vétkemet, bűnömet nem takargattam. Elhatároztam, hogy bevallom hűtlenségemet az Úrnak, és te megbocsátottad bűnömet, amit vétettem. (Szela.) 6 Ezért hozzád imádkozzék minden hívő, amíg megtalálhat. Ha nagy vizek áradnak is, nem érik el őt. 7 Te vagy az oltalmam, megóvsz a bajtól, körülveszel a szabadulás örömével. (Szela.) 8 Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem. 9 Ne legyetek olyan oktalanok, mint a ló vagy az öszvér, amelynek kantárral és zablával kell fékezni szilajságát, másképpen nem közelít hozzád. 10 Sok fájdalom éri a bűnöst, de aki bízik az Úrban, azt ő szeretettel veszi körül. 11 Örüljetek az Úrnak, ujjongjatok, ti, igazak! Vigadjatok mind, ti, igaz szívűek!

Mind több történetet nézhettem vagy élhettem végig, amik megerősítenek abban, hogy zsoltározni, imádkozni szükséges: lelkünk egészsége érdekében.

Ne értsük félre, amit itt most leírok! Hiszem, vallom, tudom, hogy az imádság lelki életünk alapvető lüktetése, és azt is tudom, tapasztalom, látom, szenvedem, hogy van bűn, hogy bűnbánat nélkül nincs bocsánat, és tudom, hogy Jézus Krisztus az én Megváltóm is, és így ezt a zsoltárt is már ennek fényében imádkozzuk. Igen, ez egy bűnbánati zsoltár, ami sokszor adott nekem is személyesen szavakat, amikor bűneim súlya rám nehezedett.

Azonban a zsoltárok alapvetően arra tanítanak minket, hogy beszéljünk, beszéljük ki, ami a szívünkben van, hívjuk elő, adjunk “testet” érzéseinknek, félelmeinknek, vágyainknak, fájdalmainknak: “öltöztessük” őket szavakba, hogy mi is “kihalljuk”, kimondjuk azt, ami bennünk van, ami bennünk zajlik.

Nem tudom hányadik élettörténetet kell szomorúan végignéznem, amikor ez nem történik meg, valaki magába folytja, eltagadja, bagatelizálja, vagy önmaga előtt is “elhazudja” azt, ami fáj, ami bántja… És belebetegszik, belehal. Egy barátnak, egy testvérnek, egy lelkigondozónak, bárkinek jó, ha kimondjuk – mindezekben legfőképpen magunknak. Ezt ma már a lélektan egyértelműen leírja. Ahogyan azt is látják már egyre többen, hogy test és lélek egy – összefüggenek. A testünk jelez, ha a lelkünkkel baj van. Ha pedig a testünk beteg, a lelkünk is szenved vele. Bárhogyan is, a kettővel együtt van dolgunk!

Íme itt van előttünk ez a zsoltár. Körülbelül háromezer éves! Már akkor tudta írója mindezt.  Míg hallgattam, kiszáradtak csontjaim, egész nap jajgatnom kellett. Világos tapasztalat. Ám tud még valami a zsoltár írója: imádkozik – nemcsak elmondja, hanem Istennek mondja el. Dávid sok mindent megtapasztalt Isten szabadításából, segítségéből – melyek egyáltalán nem biztos, hogy a mi életünkben is beteljesednek, hiszen az ő élete, sorsa, feladata egészen különleges volt. Mi is szeretnénk ezeket megtapasztalni, erre hivatkozva reménykedünk, könyörgünk az Úrhoz – de sok hívő nem gyógyul meg, nem kap szabadítást egy-egy szorongatott helyzetben, sőt az imádkozó hívők is meghalnak egy-egy  betegségben. Nem így van…? Akkor? Mire vannak ezek?

Két dolgot tanulhatunk meg ebből a zsoltárból is – és az összesből: Istenhez futni és Istenre bízni mindent. Nem kis ajándék, kihívás, lecke ez! Isten előtt ki kell önteni a szívünket – hogy bele ne betegedjünk….! Rendszeresen, mélyen, időt szánva rá érdemes ezt tennünk. Ezzel együtt Istenre is kell bízni ügyünket, beletenni nyugalommal, reménnyel, bizalommal, készséggel és elfogadással dolgainkat. Magamnak is írom (mert még mindig csak tanulgatom ezt!): ha ezt nem tesszük, ki vagyunk szolgáltatva bűneinknek, lelkiismeret furdalásainknak, félelmeinknek, vágyainknak, fájdalmainknak – és ezek fognak uralkodni rajtunk, minden feloldás nélkül. Akkor pedig meg nem vallott, rajtunk eluralkodó bűneink, fel nem oldott lelkiismeret furdalásaink, minket gyengítő, energiánkat elszívó félelmeinknek, rendezetlen, határtalan vágyainknak és minden elnyomó, eluraló fájdalmainknak a következményeit hordozzuk betegségben, bűnben, élet- és halálfélelemben, elrontott kapcsolatokban… Sokszor ez az oka annak, ahol tartunk – hiába emelgetjük öklünket Isten felé (“Miért adta ezt rám Isten?”; “Miért ver Isten?” és ezekhez hasonló enyhém és még durvább mondatainkkal)!

Ebben a zsoltárban van feloldás: nagyon gyönyörűen leírja, min megy át a lélek, ha rálép erre az imádságos útra! Öntsük ki, hát, Istenünk előtt szívünket, és engedjük be magunkba Isten békességét Őbenne bízva! 

IMÁDSÁG: Istenem, Eléd jövök, szívem megnyitva Előtted, add, hogy lássak, adj szavakat hozzá, oldj fel, adj egészségesebb lelket-testet nekem! ÁMEN!

(Javaslom mindehhez imádságként, erősítésként a következő dalom, videóm meghallgatását: https://www.youtube.com/watch?v=ZacZcMLdm-k )

(S.Z.; K. ZS.)

Fénykép: sóskuti zoltán