Napi Zsoltáros Gondolatok, KEDD, 2020.03.31.

Csitulj!

Zsolt 131

1 Zarándokének. Dávidé. Uram, nem fuvalkodik fel a szívem, nem kevély a tekintetem. Nem törekszem arra, ami túl nagy és elérhetetlen nekem. 2 Inkább csitítottam, csendesítettem lelkemet, mint anya a gyermekét. Mint a gyermek, olyan most a lelkem. 3 Bízzál, Izráel, az Úrban most és mindörökké!

Van az a pont, mert mindig van egy olyan pont, amikor döntés elé kerülsz: megálljt parancsolsz magadnak vagy hajtod tovább a célod, a terved, a magad igazát és igazságát. Nem kell hozzá senki, otthon a kanapén is döntés elé kerülhetsz.

Hallod a híreket, szinte kitapintható a feszültség a levegőben. Hogy döntesz? Mire nézel? Vagy, ha mégis kilépsz az ajtón, mert muszáj, a főtér közepén találod magad a patikába kígyózó sor részeként, vagy amikor a sokadik boltban néznek rád értetlenül: élesztő? ugyan, elfogyott. Ekkor is dönthetsz. Mondhatsz ítéletet mindenki felett, aki spájzol, aki miatt nincs, aki majd úgyis kidobja, mert meg fog romlani. Mondhatsz ítélet a társadalom felett, túl sokan vannak az utcán. Mondhatsz ítéletet a vezetők felett, túl szigorú, vagy pont, hogy túl enyhe lépéseket tettek. Mondhatsz ítéletet, mert szinte emberfeletti módon kell dolgoznod, vagy mert már nem dolgozhatsz. Mondhatsz ítéletet, mert ennyit még az iskolában sem kellett tanulni, most meg mindent is egyszerre? Mondhatsz ítéletet a világ más pontjain élők felett, hogy lehet, hogy mindez megtörténhetik? Annyiféle árnyék, felleg borul a lelkünkre, hogy szinte számolni se lehet. Feladatok, összezártság, vagy a magány. Statisztikák, előrejelzések, számok, amik életeket rejtenek. Minderre nézve mondhatsz, mondhatok ítéletet. Kijelenthetek. Kijelenthetem a magam igazát, a másikéval szemben.

Vagy nézhetek a Kijelentőre, arra, aki mindezt tényleg átlátja, kézben tartja, aki mégis, most is Úr. A csecsemő ordítással ad életjelet, jelzi, a hiányát, a fájdalmát, a félelmét, mindenét, ami kényelmetlen, a saját világát jelenti – ordítva jelenti ki. Egy nagyobb gyermekkel viszont már szót lehet érteni. El lehet mondani neki, hogy nincsen árnyék fény nélkül. El lehet mondani, hogy fél óra múlva lesz reggeli, hogy akkor is szeretik, ha épp nem öleli senki, hogy hajnal előtt van mindig a legsötétebb, de a nap fel fog kelni reggel.

Vajon amikor döntés elé kerülünk, akkor eszünkbe jut-e, hogy nem csak ordíthatunk, hanem csillapíthatjuk a lelkünket is, mint gyermeket? Gyökössy Endre mondása cseng a fülembe sokszor:

Árnyék mögött Fény ragyog,
nagyobb mögött – még nagyobb,
amire nézek: az vagyok.

Nézzünk hát az árnyékok mögött ragyogó Istenre! Hogy csillapodjon a lelkünk és a Tőle nyert békességet-fényességet árasszuk a békétlen-árnyakkal teli világban!

 

Imádság: Annyi érthetetlen, félelmetes történés közepette is, Rád tekintek, Uram! Csitítom a lelkem, jelenléted ad bátorságot ehhez! Te vagy a fény, a szívemben Jézus, add, hogy ne szólhasson bennem a sötét! Ámen

(J.L.)

Kép: Jani Lívia

Vélemény, hozzászólás?