Ölelj!

Zsolt 43

1 Szolgáltass nekem igazságot, Istenem, és pereld peremet a hűtlen néppel szemben! Az alattomos és álnok emberektől ments meg engem! 2 Hiszen te vagy oltalmazó Istenem, miért taszítottál el engem? Miért kell gyászban járnom, miért gyötör az ellenség? 3 Küldd el világosságodat és igazságodat: azok vezessenek engem! Vigyenek el szent hegyedre és hajlékaidba, 4 hogy eljussak Isten oltárához, Istenhez, akinek ujjongva örülök. Hadd magasztaljalak hárfával, Isten, én Istenem! 5 Miért csüggedsz el, lelkem, és miért háborogsz bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok neki, szabadító Istenemnek!

 

Réges-régen, egy messzi-messzi Galaxisban… ilyennek tűnik számunkra AZ A világ is. Az, ahol világosság és igazság volt. A rend szabadsága. Ahol nem kellett otthonra találnunk, mert eleve otthon voltunk. Ahol a kert maga volt az Éden és ahol a szellős alkonyat Isten hangját hozta magával, nem a jobb híján az ablakpárkányon kertnek kinevezett virágcserepek csörömpölését. Annak a világnak a rendjét, azt a világosságot, azt a békességet, azt az otthont akkor sem felejtjük el, ha sohasem láttuk. Mélyen a szívünkbe vésődött. Visszavágyunk oda, ahol játék az élet, nem azért, mert nincs feladatunk, hanem azért, mert természetes az öröm, a gyönyörködés, a csodálat. A kapcsolat. Természetes, hogy Istenhez tartozunk. Kapcsolódunk, tehát vagyunk.

Kapcsolódnék, de ezekhez?! Kisgyermekek jutnak eszembe, amikor játszanak. Sokszor az életet játsszák újra, megmutatva, felnagyítva minden apró csodáját és fájdalmát. Ha valaki nem tudja velük szépen játszani az élet játékát, futnak a felnőtthöz, a nagyhoz, segítsen rendet tenni, az a másik, már megint elvette, lerombolta, beletaposott, az a másik, már megint bántott, fájdalmat okozott, keresztbe tett, nem a közös szabályok szerint játszik. Mekkora bizalom van még ekkor a csöppségekben! Talán ezért is kellene olyanoknak lennünk, mint a gyermekeknek! Amikor fáj, hogy a másik híján van a felebaráti szeretetnek, akkor Isten elé állni, akár a gyermeki daccal is (miért nekem fáj, amikor Istenem, én a TE utadon járok!), Ő ítéljen helyettem. Megnyugvás lehet-e ez számomra?

Kapcsolódom, tehát vagyok. Előtted vagyok Istenem. Fájdalmakkal, kérdésekkel, megtörten és feltett kezekkel hadonászva, küldd el világosságodat, őrizzen meg a sötétség(em)ben, mutassa meg a kivezető, a hozzád vezető utat! Küldd el igazságodat, hűségesen terelgess engem, míg biztonságodba megérkezem! Szomjazom mindazt a közösséget, amit a TE jelenléted teremt, vágyom az édeni egyszerűségre, ahol nincsen már kétség, megtörtség, egységgé lesz a TE és az én, és az a hozzád tartozó, szabályokat felrúgó másik is.

Kapcsolódsz, tehát vagyok. Istenem, tudom, ki vagy! Hadd essen le hadonászó kezem jelenlétedben, hadd legyen a tudásom tapasztalattá, szolgáltass nekem igazságot, hogy hálát adhassak neked, szabadító Istenemnek, mikor a nehezek elmúlnak!

 

Imádság: Háborgó lelkem tengernyi kínját csak Te csendesítheted le Uram! Gyermeki egyszerűséggel vetem magam karodba, hogy szabadításod öröme járjon át éltető erővel, mert tudom, nem csak meg tudod, de meg is akarod cselekedni! Ámen

(J.L.)

Kép: Jani Lívia