Zörgess!

Zsolt 28

1 Dávidé. Téged hívlak, Uram, kősziklám, ne fordulj el tőlem némán! Mert ha némán elfordulsz, hasonló leszek a sírba roskadókhoz. 2 Halld meg esedező hangomat, amikor segítségért kiáltok, kezemet fölemelve szent templomod felé. 3 Ne sorolj a bűnösök és gonosztevők közé, akik békésen beszélnek felebarátaikkal, de rossz szándék van a szívükben. 4 Fizess meg nekik tetteik szerint, gonosz cselekedeteik szerint! Kezük munkája szerint fizess meg nekik, torold meg rajtuk, amit elkövettek! 5 Mivel nem figyelnek az Úr tetteire, sem kezének munkájára, lerombolja, nem építi őket. 6 Áldott az Úr, mert meghallgatta esedező hangomat. 7 Erőm és pajzsom az Úr, benne bízik szívem. Ő megsegített, ezért vidám a szívem, és énekelve adok neki hálát. 8 Az Úr az ő népének erőssége, felkentjének megsegítő ereje. 9 Segítsd meg népedet, áldd meg örökségedet, légy pásztora, és gondozd örökké!

 

Kalandregények tipikus epizódja, amikor a főhős (vagy egy jóbarátja) szorult helyzetbe kerül, súlyosan megbetegszik vagy üldözik, esetleg mind a kettő. De ekkor kiderül, van egy olyan ismerőse, akinél menedéket kaphatnak, koszt és kvartély, gyógyulás és regenerálódás várja őket. Az utat persze mind végigszurkoljuk: vajon él-e még, vajon ott lakik-e, vajon otthon van-e az az ismerős? Vajon emlékszik még a főhősre? Hogy fogja fogadni? Mi lesz, ha majd némán fordul el tőle vagy tőlük?

Akkor vége mindennek. Akkor nincs tovább, nincs remény és nincs feloldozás.

Milyen jó, hogy mi nem ilyen kalandregényben élünk, ahol ennyire kiélezett a helyzet, ahol ilyen kétségbeesetten kellene keresni a megoldást! Vagy mégis? Nemrégiben nyilatkozta azt egy sorozat írója, hogy egyelőre nem írja a folytatást, mert azt érzi, a világ önmagában is elég sivár hely lett ahhoz, hogy ne akarja még a „vásznon” is ezt figyelni az ember. A regények, filmek, sorozatok is kiáltják: a néma elfordulás ítéletet hirdet, mindig. Mi pedig tudjuk: ha Isten fordulna el némán, az az ítélet a halál lenne maga.

A zsoltáros maga is így fordul Istenhez, mint aki tudja, mi forog kockán. Számol a feloldozással, megpihenéssel, békességgel, ami várhatja és azzal is, hogy Istentől távol végsősoron csak pusztulás vár mindenkire, ezért kell olyan élesen elhatárolódnia azoktól, akik lebecsülik Istent. Nem akar ítélet alá esni – élni akar. Ezért kiált, imádkozik, változik, éled. A zsoltáros panasza és a hálájának csendülése között az Úr csendje van, ami beszédesebb mindennél. A zsoltáros egyéni imádsága összecseng az egész népével, Isten kiválasztottjaiéval. Hirtelen nem magányos harcos, hanem a közösség tagja, a gyülekezeté, a nyájé. Most a zsoltáros az elveszett és megtalált egy, hogy ne volna igazán hálás?

Sokáig küzdeni kellett azért, hogy elég sötétre rajzolja meg az ember a hátteret, mielőtt Istenről kezd beszélni. Ma nem kell, elég sötét magától is, csak úgy ragyog benne az üzenet: nem fordult el némán az Úr – zörgess, míg csöndje a tiéd lesz!

 

Imádság: Ahogy egykor Izrael fiait, úgy áldj meg bennünket Urunk! Őrizd az életünk, ragyogtasd ránk orcádat és könyörülj rajtunk, fordítsd felénk orcádat és adj békességet nekünk! Ámen

(J.L.)

Kép: Jani Lívia