Győzz!

Zsolt 20

1 A karmesternek: Dávid zsoltára. 2 Hallgasson meg téged az Úr a veszedelem napján, legyen oltalmad Jákób Istenének neve! 3 Küldjön neked segítséget szentélyéből, erősítsen a Sionról! 4 Gondoljon sok ételáldozatodra, égőáldozatodat fogadja szívesen. (Szela.) 5 Adja meg szíved vágyát, teljesítse minden tervedet! 6 Akkor örvendezünk győzelmednek, és zászlót emelünk Istenünk nevében. Teljesítse az Úr minden kérésedet! 7 Jól tudom, hogy az Úr győzelmet ad felkentjének, felel neki szent egéből győzelmes jobbjának hőstetteivel. 8 Ezek a harci kocsikat, amazok a lovakat emlegetik dicsekedve, mi pedig Istenünknek, az Úrnak a nevét. 9 Ők térdre rogynak és elesnek, mi pedig felkelünk, és talpon maradunk. 10 Uram, segítsd meg a királyt! Hallgass meg minket, ha hozzád kiáltunk!

 

Van-e még a pünkösdi tűzből? Furcsa kérdés lehet ez, rögtön az ünnep elmúltával, mégse alaptalan a tapasztalatok szerint. Amikor nagyon készülünk, várunk valamire, és elérkezik, megtörténik, utána sokszor nem marad más csak egyfajta üresség. Vége a készülésnek, vége az eseménynek, vége az ünnepnek, vége a lelkesedésnek. Jönnek a szürke, harcos hétköznapok.

Van-e még az erőből? Furcsa kérdés lehet ez, csatába indulás előtt, hiszen még ott toporog a sereg a kapuban, még mindig most a legfrissebbek, még ép a harci felszerelés, kifényesített a páncél, eddig kiszámítható volt a menetrend. De vége. Vége az előkészületnek, most jön a kihívás, a bizonytalan, a kíméletlen, a testet-lelket megpróbáló. A harc. Miből lesz hozzá erő? Az imádságban Isten elé áll a gyülekezet a felkentért, a királyért, a harcba indulókért, a győzelemért. Jákób Istenének oltalmazó neve magát Istent jelenti, azért könyörögnek, hogy Isten maga, segítő jelenléte el ne távozzon a csatába indulóktól. Mert legyen bármennyire megfontolt az emberi tervezés, legyen bármennyire gondosan előkészített az akció, legyen bármennyire csúcskategóriás az eszközpark, a győzelem Isten kezében van. Az Ő jelenléte, vezetése a különbség győzelem és bukás közt. Ezért az otthonmaradók éppúgy harcot vívnak, mint az elmenők. Viszik a harcosokat az Úr elé, oltalomért, erőért, áldásért, győzelemért kiáltva, közbenjárva. Mert jönnek a szürke, harcos hétköznapok.

Van-e még a pünkösdi tűzből? Van-e még, aki imádkozik érte? Az első pünkösd tüze futótűzként terjedt, mert a hivatalos ünnep múltával sem múlt el az apostolok küldetése és késztetése, hogy tanítvánnyá tegyenek minden népet, továbbadják az örömhírt. Az ő harcuk ez volt. Míg azok harca, akik otthon maradtak, az imádság volt, a közbenjárás. Vinni a harcosokat az Úr elé, oltalomért, erőért, áldásért, győzelemért kiáltva.

Van-e még az erőből? Van-e még a pünkösdi tűzből? Kéred? Másokért is?

 

Imádság: Szentlélek, jöjj, lobogó láng!

(J.L.)

Kép: Jani Lívia