Hallelujah!
Zsolt 104
1 Áldjad, lelkem, az Urat! Uram, Istenem, igen nagy vagy, fenségbe és méltóságba öltöztél, 2 világosságot vettél magadra, mint egy köpenyt. Ő az, aki sátorként feszítette ki az eget, 3 palotáját a vizek fölé építette, a felhőket tette kocsijává, szelek szárnyán jár. 4 A szeleket tette követeivé, a lángoló tüzet szolgájává. 5 Szilárd alapokra helyezte a földet, hogy soha meg ne inogjon. 6 Mély vizekkel borítottad be, mint valami öltözettel, a hegyeken is állt a víz. 7 Dorgálásodra lefutottak, mennydörgő szavadra elszéledtek. 8 A hegyek fölemelkedtek, a völgyek lesüllyedtek oda, ahol helyet készítettél nekik. 9 Határt szabtál nekik, nem léphetik át, nem önthetik el újból a földet. 10 Te fakasztasz forrásokat a völgyekben, hogy folydogáljanak a hegyek között. 11 Megitatnak minden mezei vadat, a vadszamarak csillapíthatják szomjukat. 12 Fölöttük laknak az égi madarak, sűrű lombok között énekelnek. 13 Megöntözöd onnan fentről a hegyeket, alkotásaid gyümölcsével jól tartod a földet. 14 Füvet sarjasztasz az állatoknak, növényeket a földművelő embernek, hogy kenyeret termeljen a földből, 15 és bort, amely felvidítja az ember szívét, és ragyogóbbá teszi arcát az olajnál, a kenyér pedig erősíti az ember szívét. 16 Jóllaknak az Úr fái is, a Libánon cédrusai, melyeket ő ültetett, 17 ahol fészket raknak a madarak, és a ciprusfákon gólya lakik. 18 A magas hegyeken a zergék, a sziklákon a mormoták találnak búvóhelyet. 19 Te alkottad a holdat, hogy jelezze az ünnepeket, és a napot, amely ismeri pályáját. 20 Ha sötétséget támasztasz, éjszaka lesz, amikor nyüzsög az erdő mindenféle vadja, 21 az oroszlánok zsákmányért ordítanak, Istentől követelve eledelt. 22 Ha felragyog a nap, visszahúzódnak, és tanyáikon heverésznek. 23 Az ember munkába indul, és dolgozik egészen estig. 24 Milyen nagy alkotásaidnak száma, Uram! Valamennyit bölcsen alkottad, tele van a föld teremtményeiddel. 25 Ott van a nagy és széles tenger! Számtalan lény nyüzsög benne: kisebb és nagyobb állatok. 26 Ott járnak a hajók, és a Leviatán, amelyet azért formáltál, hogy játszadozzál vele. 27 Mindezek arra várnak, hogy idejében adj nekik eledelt. 28 Ha adsz nekik, szedegetnek, ha bőkezű vagy, jóllaknak javaiddal. 29 Ha elrejted orcádat, megrémülnek, ha elveszed lelküket, kimúlnak, és ismét porrá lesznek. 30 Ha kiárasztod lelkedet, új teremtmények keletkeznek, és megújítod a termőföldeket. 31 Dicsőség legyen az Úrnak örökké! Örüljön alkotásainak az Úr! 32 Tekintetétől reszket a föld, érintésétől füstölögnek a hegyek. 33 Éneklek az Úrnak, amíg élek, zsoltárt zengek Istenemnek, amíg csak leszek. 34 Legyen kedves előtte fohászkodásom! Én örvendezem az Úr előtt. 35 Vesszenek ki a földről a vétkesek, ne legyenek többé bűnösök! Áldjad, én lelkem, az Urat! Dicsérjétek az Urat!
Hallelujah – dicsérjétek az Urat!
Van egy ének, amit számtalanszor énekeltünk már, sokféle hangszerelésben, kicsiként, ifjúként és felnőttfejjel is. Mert: Minden mi él, csak Téged hirdet. Minden dicsér, mert mind a műved. Azzal, hogy él, azt zengi Néked: Dicsérlek én, dicsérlek Téged!
Dicsérlek Téged! Gondosan válogatott szavak, teológia eszmefuttatások, megannyi ismeret lapul valahol ott a fülem mögötti kispolcon várva, hogy elővegyem. Kinézek az ablakon – a Nap és a hiánya, a mégis fény, ami az éjszakát váltja, a szél, felhő és vihar, az ablakba zárt természet műsora. Innen is értem, hogyan láthattak a pogány népek az égitestektől kezdve oly sok mindenben istenséget. Ismerhették bármennyire a működésüket, észlelték mennyire kiszolgáltatottak nekik. Mennyire más tudni, hogy mindez teremtmény! Hogy rájuk nézve, tudom, van Úr felettük – a felhőn nyargaló, aki a felhőket tette kocsijává, szelek szárnyán jár! Ami az embernek félelmetes, ahogy volt a zsoltárosnak a tenger mélyén lakozó káoszszörny, a Leviatán, na, az Istennek a játékszere. Ha mindez teremtmény, akkor a félelmetes erők Isten hatalmának nagyságáról beszélnek, a szelíd szellő, a kedvességéről, amivel felüdít, a hajnalhasadás a nem hiábavaló reménységről, egyszersmind a megújulás küzdelmességéről, fájdalmáról és öröméről, az utcán hömpölyögve lezúduló víz a szövetség megtartó erejéről. Valóban: Dicsér az ég, Nap, Hold és csillagok, fény és sötét, nap, éj és hajnalok. Dicsér a szél, felhő és hóvihar, a víz, a tűz, megannyi tiszta dallal!
Megannyi tiszta dallal! Nem emlékszem rá, hallottam-e valaha ennyi madárcsicsergést, mintha szüntelen énekelnének. Pedig ez itt B – u – d – a – p – e – s – t ! A nagyváros. Másféle hangokhoz, sőt zajokhoz szokott még a kertesházi fülek zöme is. Cseréljenek a lombkoronák lakói eszmét az élelemről, a szomszédjaikról, a párjukról, az időről, olyan harmóniával teszik, hogy észrevétlenül is felüdítik a lelket. Minden, mi él, Istenem, gondviselésedre van utalva, élet és halál is kezedben van! Igen: Dicsér a Föld, dicséri szent Neved, mint jó Atyánk táplál, s ad eledelt. Virág, gyümölcs, zöld fű, fa, hegyvidék, tó és folyó, síkság és büszke bérc.
Síkság és büszke bérc. Lábam alatt a föld, az időtlennek tűnő mégis folyvást változó utak. Változatlan örökkön örökké, Istenem, csak Te vagy! A teremtés, a történelem, a világ a kezedben van: A nagy világ létével énekel, szavunkra vár, hogy hangja dal legyen. Zengjük tehát, ég és föld énekét, zengjük velük, Nagy Isten áldott légy!
Hallelujah!
Ámen
(J.L.)
Kép: Jani Lívia