Kapcsol/ódj!

Zsolt 133

1 Zarándokének. Dávidé. Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek! 2 Olyan ez, mint mikor a drága olaj a fejről lecsordul a szakállra, Áron szakállára, amely leér köntöse gallérjára. 3 Olyan, mint a Hermón harmatja, amely leszáll a Sion hegyére. Csak oda küld az Úr áldást és életet mindenkor.

Rég volt már, szinte történelmi időkben. Először voltam a legkisebbel táborozni. Egy hét! Azt hittem sohasem lesz vége. Állandó figyelem, felelősség, a bosszantó tényező: ha ott van, lépni nem lehet tőle, nemhogy beszélgetni, na de ha nincs?! Akkor vajon merre van, ugye jól van, ugye nincs baja? És így tovább. Bárcsak vége lenne a tábornak! – sóhajtottam abban a pillanatban, amikor felszálltunk a buszra. ODAFELÉ. Aztán az utolsó nap kapott igéskártyán a következőt olvastam: “Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek!”. Azt hiszem, ott végképp megértettem, Istennek van humora.

Az egyetértésről, az egységről, az áldásról is sokat tanultam azóta. Megértettem, hogy van olyan testvéri kapcsolat, ami nem a genetikán alapszik. Átéltem azt is, hogy a vér köt össze bennünket igazán, csakhogy nem a sajátunk, hanem Krisztusé. Isten gyermekeiként egy hatalmas családba kerülünk, ahol azonban szintén fel kell fedeznünk azt a közösséget, ami már készen van Krisztusban közöttünk. Ahogy egykor Isten választott népe életében kulcskérdés volt, hogy a testvérek milyen viszonyban vannak egymással (lásd: a „Jákób gyerekek”, azaz József és testvérei), ugyanúgy kulcskérdés ez ma is. Kulcskérdés, amikor össze vagyunk zárva egymással otthonainkban, de kulcskérdés azért is, mert Isten választottjaiként a Krisztusban nyert nagy családunkkal fizikailag el vagyunk választva egymástól. Hogyan tudunk mégis úgy „együtt ülni” (egyetértésben élni szó szerinti fordítása), hogy áldássá legyünk egymás számára?

Az áldás és az élet forrása Isten. De ígéri, megtapasztaljuk mindezeket az egységben, a Vele és egymással való közösségünkben. Olyan ez a közösség, mint az olaj, mint a harmat: értékes, bőséges, messziről észrevehető, önfeláldozó. Tudok így nézni a testvérre? Hogy nem bosszantó tényező, hanem az áldás lehetősége számomra? Akkor is, amikor egy szobába vagyok vele összezárva, de akkor is, amikor egy „világ” választ el tőle. Összekapcsol bennünket a vér – kapcsolódj hát! Légy áldássá, adva amit tudsz: a szereteted, a figyelmed, a megbocsátásod, a hallgatásod, a telefonhívásod, a két kezed, a jó és nehéz történeteidet, önmagadat!

Imádság: Tér és idő felett álló, közösséget teremtő Krisztusunk! Könyörülj rajtunk, hogy felfedezhessük az igazi testvéri közösség csodáját! Formálj bennünket egymás által is a Te képedre, hogy dicsőséged messze ragyoghasson! Ámen

(J.L.)

Kép: Jani Lívia