Tekints!

Zsolt 121

1 Zarándokének. Tekintetem a hegyekre emelem: Honnan jön segítségem? 2 Segítségem az Úrtól jön, aki az eget és a földet alkotta. 3 Nem engedi, hogy lábad megtántorodjék, nem szunnyad az, aki védelmez téged. 4 Bizony nem szunnyad, nem alszik az, aki védelmezi Izráelt! 5 Az Úr védelmez téged, az Úr a te oltalmad jobb kezed felől. 6 Nem árt neked nappal a nap, sem éjjel a hold. 7 Az Úr megőriz téged minden bajtól, megőrzi életedet. 8 Megőriz az Úr jártodban-keltedben, most és mindenkor.

Zarándokúton. Amikor tőled jövök, hozzád megyek, Istenem. De hogyan érkezem meg? Honnan jön segítségem? Van ebben a kérdésben valami elemi bizonytalanság. Elindultam, Hozzád indultam, de hol is van az a Hozzád? Merre keresselek Istenem? Jeruzsálemet hegyek veszik körül – feltekintek, de nem tudom, mi néz vissza rám. Nem tudom, hogy a bálványok, ellenségek, veszély les rám vagy a segítség közeledik, inog a lábam.

Van az úgy, hogy jól ismert utakon is eltéved az ember – van az úgy, hogy nem nyílik a lépcsőház ajtaja, mert egy házzal elszámolta magát az ember, annyira máshol jár a gondolataiban. Mennyivel inkább így van, amikor lelki utakra indulunk?! Ott a megérkezés, a hazaérkezés vágya a lelkemben, de mellette még annyi minden más is. Tudom, hogy Istenhez indulok, merre keressem Őt – de tudom, hogy nem megy csettintésre, parancsszóra, hogy valójában Ő keres engem, Ő vonz magához, Ő hív és szólít és szólal meg. Mindezt Isten csinálja… akkor nekem végül is mi a dolgom?

Segítségem az Úrtól jön, aki az eget és a földet alkotta. A világom falait. A „dobozt”, amiben élek. Az eget a fejem felett, a földet a lábam alatt. Semmi sincs az Ő tudtán kívül. Nem alszik, nem szunnyad, éberebben vigyázza életem, mint édesanya újszülöttjét. Igazi harcosként áll jobb oldalamra, védelmezőn, testőrként, aki az életét is adná értem, a napszúrás hazájában óv a naptól, az éjszaka rémeitől is. Amíg Jeruzsálembe tartok Hozzá, és a hazaúton is. Most és mindenkor.

A zsoltáros mindenkor-a az én jelenemmé válik. Tekintetem erre az Istenre emelem, mert már nem csak a jeruzsálemi templomban tehetem meg! Valóban értem adta az életét, hogy az örökkévalóságra megőrizhesse az enyémet! Hogy ne őrizne most, míg ŐT keresem? Míg megérkezem jelenlétedbe Istenem, minden félelmem, szorongásom, kétségem közt, Te harcolsz igazán értem. Nekem csak el kell indulnom. Nekem csak Rád kell tekintenem.

Amíg Tőled jövök és Hozzád megyek, valójában Te vagy az otthonom, Istenem! Jelen vagy és én is jelenvalóvá lettem, mikor Rád tekintettem!

Imádság: Tétova zarándok módjára lépek feléd, mindig éber Őrizőm… ne engedd, hogy lábam megtántorodjék! Hadd emeljem fel újra tekintetem, tudva, Te vársz rám! Ámen

(J.L.)

Kép: Jani Lívia