Dicsérd!

Zsolt 145

1 Dávid dicsérete. Magasztallak téged, Istenem, királyom, áldom nevedet mindörökké. 2 Mindennap áldalak téged, dicsérem nevedet mindörökké. 3 Nagy az Úr, méltó, hogy dicsérjék, nagysága felfoghatatlan. 4 Nemzedékről nemzedékre dicsérik műveidet, hirdetik hatalmas tetteidet. 5 Fenségeden, ragyogó dicsőségeden és csodálatos dolgaidon én is elmélkedem. 6 Elmondják, hogy milyen félelmetes a hatalmad, én is felsorolom nagy tetteidet. 7 Áradoznak, emlékezve nagy jóságodra, és örvendeznek igazságodnak. 8 Kegyelmes és irgalmas az Úr, türelme hosszú, szeretete nagy. 9 Jó az Úr mindenkihez, irgalmas minden teremtményéhez. 10 Magasztal, Uram, minden teremtményed, és híveid áldanak téged. 11 Elmondják, hogy országod milyen dicsőséges, és beszélnek hatalmadról, 12 megismertetve az emberekkel az Úr hatalmas tetteit, országa ragyogó dicsőségét. 13 Országod örökkévaló ország, uralkodásod nemzedékről nemzedékre tart. 14 Támogat az Úr minden elesettet, és fölegyenesít minden görnyedezőt. 15 Mindenki várakozva néz rád, és te idejében adsz nekik eledelt. 16 Kinyitod kezedet, és kielégítesz minden élőlényt kegyelmesen. 17 Az Úrnak minden útja igaz, és minden tette jóságos. 18 Közel van az Úr mindenkihez, aki hívja, mindenkihez, aki igazán hívja. 19 Teljesíti az istenfélők kívánságát, meghallja kiáltásukat, és megsegíti őket. 20 Megtartja az Úr mindazokat, akik őt szeretik, de a bűnösöket mind elpusztítja. 21 Az Úr dicséretét hirdeti ajkam, áldja örökké minden ember az ő szent nevét!

 

Magasztalják. Áldják. Dicsérik. Hirdetik. Áradoznak, emlékezve.

Kontextus nélkül olyan kifejezések ezek, amik pillanat alatt lesznek visszatetszőek, gyanúsak. Mert persze, ha valamiről, valakiről nagyon pozitívan nyilatkoznak, akkor az jó kedvcsinálónak. Szeretnénk közelebb lenni ahhoz, hozzá. Na, de ha már a csapból is csak ez a dicshimnusz folyik? Akkor rögvest telítődünk, sőt túltelítődünk. Hiszen, ha valamit, valakit ennyire „hájpolnak”, az már biztos átverés, ott minden bizonnyal csak meg akarnak etetni minket valamivel, aminek biztos, hogy gyomorrontás lesz a vége.

Magasztalják. Áldják. Dicsérik. Hirdetik. Áradoznak, emlékezve.

Istennel kapcsolatban milyen hallani ezeket a kifejezéseket? Hogy rezonálunk rá?

Még a hit útján járva is, bizony vannak olyan szakaszok, amikor nem egyértelmű a válasz. Nehéz akkor őszintén dicsérni Istent, amikor nem tűnik Istennek, amikor nem érezhető a jelenléte, amikor nem hallható a hangja, amikor… amikor RÁ tekintve nem ŐT látom, magamat nézem csak. Amikor Istenre tekintve a saját tükörképemmé válok, az életem uralkodójává. Éppúgy kísértése ez a gazdagságnak, mint a szegénységnek, a sikernek, mint a nyomorúságnak. Földi életünk minden pillanatának. Mert az igazi dicsőítés csak a másikra fókuszál. Ott lényegtelenné válik az én, pedig Ádám és Éva óta arra vágyunk, hogy lényegesek legyünk. Olyan, mint Isten.

Mint Isten. Aki, még Mózesnek, ott a pusztában, aztán évezredeken át az övéinek, úgy mutatkozik be, mint kegyelmes és irgalmas Úr, akinek türelme hosszú, szeretete nagy. Aki úgy köt szövetséget, hogy hatalmasabb félként, egyedül vállalja a megszeghetetlen esküt, vállalja a szövetségszegésért járó halált. Aki eltűri, hogy megannyian semmibe vegyék, azért, hogy az az egy, aki TE vagy, szívből szerethesse. Mert az a szövetség ma is áll, ma is közel van az Úr mindenkihez, aki hívja, mindenkihez, aki igazán hívja. Mert akkor RÁ tekintve ŐT látod, aki bemutatkozik kegyelmesnek, irgalmasnak, hosszútűrőnek és végtelenül szeretőnek. Mert akkor rácsodálkozol: miért magasztalják, áldják, dicsérik, hirdetik, áradoznak, emlékezve.

Ő valóban méltó rá.

Áldja örökké minden ember az ő szent nevét!

Imádság: Magasztallak téged, Istenem, királyom, áldom nevedet mindörökké! Ámen

(J.L.)

Kép: Jani Lívia