Járj!
Zsolt 25
1 Dávidé. Uram, utánad sóvárog a lelkem! 2 Benned bízom, Istenem, ne szégyenüljek meg, ne nevessenek ki ellenségeim! 3 Senki se szégyenüljön meg, aki benned reménykedik, azok szégyenüljenek meg, akik ok nélkül elpártolnak tőled! 4 Utaidat, Uram, ismertesd meg velem, ösvényeidre taníts meg engem! 5 Vezess hűségesen, és taníts engem, mert te vagy szabadító Istenem, mindig benned reménykedem. 6 Gondolj, Uram, irgalmadra és kegyelmedre, melyek öröktől fogva vannak. 7 Ifjúkorom vétkeire és bűneimre ne emlékezz! Kegyelmesen gondolj rám, mert te jóságos vagy, Uram! 8 Jó és igaz az Úr, ezért megmutatja a vétkeseknek a jó utat. 9 Az alázatosakat igazságosan vezeti, és az ő útjára tanítja az alázatosakat. 10 Az Úr minden ösvénye szeretet és hűség azoknak, akik megtartják szövetségét és intelmeit. 11 A te nevedért, ó, Uram, bocsásd meg bűneimet, mert sok van! 12 Azt az embert, aki féli az Urat, oktatja ő, hogy melyik utat válassza. 13 Élete boldog marad, és utódai öröklik a földet. 14 Közösségben van az Úr az őt félőkkel, szövetségére tanítja őket. 15 Szemem állandóan az Úrra néz, mert ő szabadítja ki lábamat a csapdából. 16 Fordulj felém, és könyörülj rajtam, mert magányos és nyomorult vagyok. 17 Enyhítsd szívem szorongását, szorult helyzetemből szabadíts ki! 18 Lásd meg nyomorúságomat és gyötrődésemet, és bocsásd meg minden vétkemet! 19 Nézd, mennyi ellenségem van! Gyűlölnek kegyetlen gyűlölettel. 20 Tartsd meg életemet, ments meg, ne szégyenüljek meg, mert hozzád menekültem! 21 Feddhetetlen becsület őrizzen engem, mert benned reménykedem. 22 Szabadítsd ki, ó, Isten, Izráelt minden nyomorúságából!
Költözés. Helykeresés, lehetőségek, igények változása mentén, az otthon megtalálásának az esélye, reménye és a teljes bizonytalanság, elengedés fájdalmának valami különös egyvelege. Indulnánk, de merre?
Megszokások. Az ovi vagy az iskola, az osztály, az osztálytársak. A tanerő, a munkahely, a munkatársak, a régi barátok, vagy az ősellenségek, a rituálék, az ünneplések. Az élet megmásíthatatlannak tűnő rendje, ami már évezredeknek tűnő ideje így van. Aztán jönne egy ballagás, és bár nem ballagsz, mégis a végére értél. Felnőtt lettél, mégsem érzed felnőttél a feladathoz. Bár sokszor vártad, hogy már nyugdíjba mehess, mégsem tudod, hogyan legyél nyugdíjas. Vágytál arra, hogy otthon lehess, de most sokért sem adnád, ha szabadon járhatnál. Indulnál, de merre?
Kapcsolatok. Sohasem lesz ez másként. Te és én és mi. Mert a szeretted vagyok és a szerettem vagy és ez számít. Igen! Amíg el nem múlik, mert elmúlik. Ha a szeretet nem is, te és én igen. Az egykori te és az egykori én és végül a mostani is. A megtaláltság és elveszettség öröme és gyásza, hullámzása, valami különös egyveleg. Hogyan lehet ezt túlélni? Indulnánk, de merre?
Sóvárgunk a változhatatlan jó, a biztonságot adó otthon, a valóban soha meg nem szűnő szeretetkapcsolat után. Sóvárgunk Isten után, hogy Vele járhassunk, akkor különösen, ha járatlan utakon vagyunk. Mert számára nincs járatlan és járhatatlan út. Indulnánk, de merre? Benned bízunk, Urunk! Vezess hűségesen, taníts minket, mert Te vagy szabadító Istenünk, aki jóságos és igaz, aki könyörülő, és kegyelmes, aki megmutatod, merre van a Hozzád!
Imádság: Ha a Lelked viszi léptem…
(J.L)
Kép: Jani Lívia