Ünnepelj!

Zsolt 113

1 Dicsérjétek az Urat! Úrnak szolgái, dicsérjétek, dicsérjétek az Úr nevét! 2 Legyen áldott az Úr neve most és mindörökké! 3 Napkelettől napnyugatig dicsérjétek az Úr nevét! 4 Magasan fölötte van az Úr minden népnek, dicsősége fölötte van az egeknek. 5 Ki hasonlítható Istenünkhöz, az Úrhoz, aki a magasban lakik, 6 és a mélybe néz, az égre is, a földre is? 7 Fölemeli a porból a nincstelent, és kiemeli a szemétből a szegényt. 8 Az előkelők közé ülteti, népe előkelői közé. 9 Megengedi, hogy a meddő úgy lakjék a házban, mint fiaknak boldog édesanyja. Dicsérjétek az Urat!

 

Nem tudom. Én sem. De őszintén! Fogalmunk sincs arról, mi lesz, mi fog következni, hogyan kellene tervezni, miként lesz az a majdcsakvalahogy, mert olyan még nem volt, hogy ne lett volna valamiképpen. Megdöbbentő, milyen gyorsan lett ez a beszélgetés a karanténlemez egyik agyonjátszott száma és hiába unjuk már rettentően, mégis újra és újra feltesszük, mert még mindig aktuális. Mert porból lettünk, s porrá leszünk és igen, e kettő közt néha félünk, hogy a ködbe veszünk.

Tudom. Én is. De őszintén! Isten pontosan tudja, mi lesz. Ebben is különbözik tőlünk. Mindent tud, lát, átlát, ért. Olyan Istenünk van, aki felette áll mindennek. Visszacseng a zsoltár: Magasan fölötte van az Úr minden népnek, dicsősége fölötte van az egeknek. Ki hasonlítható Istenünkhöz, az Úrhoz, aki a magasban lakik, és a mélybe néz, az égre is, a földre is?  Máris ott a bizonytalanság keserves visszhangja: ki hasonlítható Istenünkhöz az Úrhoz, aki távol van mindentől? Tőlem is!.

Tudom. Isten is. De őszintén! Az ember szíve csalfa. Minden csodát elfelejt, minden tapasztalatot zárójelbe tesz. Az itt és most fényében. Persze csak akkor, ha az itt és most nem jó és sokszor nem jó. Ezért kell minden alkalmat megragadni, hogy emlékezzünk, hogy emlékeztessük magunkat: a világmindenség Urának a legelesettebbek is drága kincsként számítanak! Azok, akik a porban és szemétben vannak, a városon kívüliek, a kirekesztettek, a betegek, az érinthetetlenek, na, azok is. Azok is, akik szégyenkeznek, mert megszégyenítettek, mert nem tudják adni, megadni, amit mások is csak megajándékozottságuk miatt képesek. Mindnek otthont ad.

Tudom. Tudod? De őszintén! Most is így van: Isten jelenlétében a semmik valakikké lesznek, megajándékozottakká, otthonra lelőkké. Ez az ünnep: amikor az átlagosból különleges lesz. Amikor a múló idő megtelik Isten jelenlétével, jelentőséggel, jelentéssel, élettel! Mert porból lettünk, s porrá leszünk, de közben Istennél bármikor örökkévaló otthonra lelhetünk!

 

Imádság: A porszemek bizonytalanságából kiáltok az élet forrásához, hozzád, Uram! Hadd legyek most is otthon nálad, hadd ünnepeljelek túlcsorduló örömmel! Ámen

(J.L:)

Kép: Jani Lívia