- zsoltár
„A karmesternek: Dávid zsoltára, abból az időből, mikor nála járt Nátán próféta, mert bement Dávid Betsabéhoz. Könyörülj rajtam kegyelmeddel, Istenem, töröld el hűtlenségemet nagy irgalmaddal! Teljesen mosd le rólam bűnömet, és vétkemtől tisztíts meg engem! Mert tudom, hogy hűtlen voltam, és vétkem mindig előttem van. Egyedül ellened vétkeztem, azt tettem, amit rossznak látsz. Ezért igazad van, ha szólsz, és jogos az ítéleted. Lásd, én bűnben születtem, anyám vétekben fogant engem. Te pedig a szívben levő igazságot kedveled, és a bölcsesség titkaira tanítasz engem.
Tisztíts meg izsóppal, és tiszta leszek, moss meg engem, és fehérebb leszek, mint a hó. Engedd, hogy vidámságot és örömöt halljak, és megújuljanak tagjaim, amelyeket összetörtél. Rejtsd el orcádat vétkeim elől, töröld el minden bűnömet! Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, és az erős lelket újítsd meg bennem! Ne vess el orcád elől, szent lelkedet ne vedd el tőlem!”
Általában azért félek a betegségektől, mert ez az egy dolog van, ami elöl nem tudok elmenekülni, amitől nem lehet távolságot venni. Mert ha beteg az ember, akkor nem tud másra gondolni, akkor nem tud egyszerűen kibújni beteg testéből, és kicsit nem az lenni. Hanem a betegség az jön velünk, még ha talán legádázabb ellenségünknek is érezzük. Míg, ha egyéb problémánk van, megtehetjük, hogy épp nem arra gondolunk, kicsit nem azzal foglalkozunk: de a betegség az bennünk van. Tagjainkban állandóan érezzük, mert folyton ott lüktet, fáj. Hasonló a bűnhöz. Valahogy sehogy sem tudjuk lerázni. Belülről éget, kínoz, önmagunk elől pedig nincs menekvés. Dávid így fogalmaz: „vétkem mindig előttem van.” Nem tudok kitérni előle, mindig beleütközöm következményeibe, kínzó szégyenembe, bűntudatomba, fájó emlékekbe. Együtt kell vele élni, most már ez is van, része az életemnek, nem tudom meg nem történté tenni.
Dávid ebben a zsoltárban pont ezt fejezi ki: „moss meg izsóppal…” Fertőtleníts ki, valahogy takarítsd ezt ki belőlem Istenem, mert én nem tudom. Milyen durva, hogy a bűn arra tanít, hogy még a saját szívünk felett sincs hatalmunk. Nem tudjuk megváltoztatni magunkat, tetteiket, érzéseinket, még sokszor a gondolatainkat sem. Milyen nyomorult, kiszolgáltatott állapot ez! De épp ez az állapot visz el ahhoz az Istenhez, aki „élet leheletét adta” az emberbe, és így lett az ember élővé. Pünkösdkor Péter igehirdetésére 2000 ember szíve belülről tisztult meg. A Léleknek hatalma van a lelkek fölött, a gonosz szívek, gondolatok, berögzült minták felett is. Ő belülről tud megújítani, amire én magamtól képtelen vagyok, hiába a sok nagy fogadkozás, próbálkozás. Magunktól még megváltozni se tudunk. Ahogy a gyümölcs sem érik magától, hanem a fa „érleli”, hozzá kötve, belőle terem. Ilyen a Lélek munkája is, ilyen „belülről”, „felülről” láthatatlanul érlel, dolgozik bennünk. Így újít, erősít, változtat, formál, Ő, akinek „halljuk a zúgását”, de útjait nem tudjuk lekövetni. Csak tapasztaljuk, kapjuk, érezzük és látjuk hogy itt járt közöttünk.
Jöjj Szentlélek Isten munkálkodj bennünk, általunk, közöttünk. Ámen
(S.B.B.)