Tied a dicséret!
65.zsoltár
1 A karmesternek: Dávid zsoltáréneke. 2 Téged illet a dicséret, ó, Isten, a Sionon! Neked teljesítik a fogadalmakat. 3 Te hallgatod meg az imádságot, hozzád fordul minden ember. 4 Erőt vettek rajtunk a bűnök, de te megbocsátod vétkeinket. 5 Boldog, akit kiválasztasz, és közeledbe engedsz, hogy udvaraidban lakozzék. Hadd teljünk be házad javaival, templomod szentségével! 6 Félelmet keltve, de igazságosan válaszolsz nekünk, szabadító Istenünk! Benned bízik mindenki a föld széléig és a messzi tengereken, 7 aki hegyeket hoztál létre erőddel, és hatalmat öltöttél magadra, 8 lecsillapítottad a tengerek zúgását, hullámaik zúgását, a nemzetek háborgását. 9 Ezért félnek jeleidtől még a föld határain lakók is. Kelet és nyugat tájait ujjongásra indítod. 10 Gondoskodsz a földről, megöntözöd, nagyon meggazdagítod, Isten patakja tele van vízzel. Gabonával látod el az embereket, így gondoskodsz a földről. 11 Barázdáit megitatod, göröngyeit elegyengeted, záporesővel porhanyítod, növényzetét megáldod. 12 Megkoronázod az évet javaiddal, és nyomaidon bőség fakad. 13 Legelők sarjadnak a pusztán, ujjongás övezi a halmokat. 14 Nyájak lepik el a legelőket, a völgyeket gabona borítja, ujjonganak és énekelnek.
“A Sionnak hegyén Úr Isten, Tied a dicséret…” – olvasás közben is éneket hallok a fülemben. Milyen sokszor énekeljük ezt a zsoltárt! Mennyire közismert református berkeken belül! Hányan tudjuk reflexből folytatni a következő sort, a következő versszakot! Mint a gyermekkori mondokákat, énekeket, melyeket szüleink tanítottak nekünk, olyan magabiztossággal énekeljük ezt is. Nem gondolkodunk a szövegen, nem stresszelünk a dallamon, nem bújjuk a kottát, mint sok kevésbé ismert éneknél, hanem zsigeri biztossággal énekeljük. Szinte része – a 90. mellett – református identitásunknak (még akkor is, ha ezt így sosem mondjuk ki).
De vajon éneklés közben hányszor gondolkodunk el valóban a szövegén? Hányszor énekeljük szívből, és nem reflexből, hogy “Tied a dicséret”? Hányszor követi a lelkünk az ének szövegét? És hányszor olvassuk az ének mögött megbúvó eredeti szöveget? Ami olyan szépen leírja, hogy miért is Istené a dicséret.
Húsvéthoz közeledünk. Egy furcsa, töredezett ünneplésre készülünk, melyben Isten legnagyobb gondviselését, a megváltást fogjuk ünnepelni távol a közösségünktől, távol a közös éneklés lehetőségétől. De a házanként énekelt zsoltár szövege nem változik! Ahogy nem változik Isten sem, akinek hatalma és gondivselése még ebben az újfajta szorongattatott helyzetben is dicséretre méltó! Dicséretre volt méltó már az első virágvasárnap is – még akkor is, ha nem értette Őt igazán a nép -, szinte láthatjuk, ahogy a Sion felé hömpölygő tömeg dicséri az emberré lett Istent! És még inkább dicséretre méltó húsvétkor! A mi idei, töredezett, otthoni húsvétra készülésünkben is. Sőt! Most igazán! Mikor látjuk, érezzük, hogy milyen kicsik vagyunk, most csodálkozhatunk rá igazán Isten nagyságára, gondviselésének fontosságára! Merjünk a zsoltárossal együtt mi is vallást tenni Gondviselő Istenünkről, hogy ebben a hitvallásban megerősödve, reménységünk megújulhasson!
Imádság: Urunk, ne csak Sionon, hanem mindenhol legyen Tied a dicséret! Ebben a furcsa helyzetben, és a járvány elmúltával is! Taníts minket Téged őszintén dicsőíteni, és ezáltal gyógyulni ebben a helyzetben! Ámen.
(K.E.)
Kép: Kisturi Eszter