Az Istennek tetsző élet

ZSOLTÁROK 15

 

1 Dávid zsoltára. Uram, ki lehet sátradnak vendége, ki tartózkodhat szent hegyeden? 2 Az, aki feddhetetlenül él, törekszik az igazságra, és szíve szerint igazat szól; 3 nyelvével nem rágalmaz, nem tesz rosszat felebarátjával, és nem hoz gyalázatot rokonára. 4 Megvetéssel néz az alávalókra, de tiszteli azokat, akik az Urat félik. Esküjét nem vonja vissza, ha kárt vall is.  5 Nem adja pénzét uzsorára, és nem hagyja magát megvesztegetni az ártatlan rovására. Aki ezeket teszi, nem tántorodik meg soha.

 

A zsoltár felirata: Az Istennek tetsző élet. Erről mindannyiunknak van fogalma. Láttuk, átéltük, megéltük. Sokszor kudarcot is vallottunk benne: csalódást okoztunk, és nekünk okoztak csalódást: Istennek tetsző emberek Istennek nem tetsző cselekedetekkel. De a kudarcnál sokkal mélyebben átéltük az Isten akaratának való engedelmesség áldásait! Gyönyörködtünk bennük, úsztunk a fényükben, Isten jelenlétének fényében. És igen, be kell vallanunk, volt mikor a magunk fényében úsztunk… Mert büszkék voltunk: megálltuk! Nem rágalmaztunk – “pedig, Te látod, Uram!” Nem tettünk rosszat a felebarátunkkal – “pedig ő nem volt rest velünk rosszat tenni…” Nem vontuk vissza az eskünket, nem adtunk pénzt uzsorára, nem hagytuk, hogy megvesztegessenek – “pedig megtehettük volna… Pedig jól esett volna… De nem tettük! Ugye látod, Uram? Ugye, feltűnt, hogy nem tettük?” 

Igen, sokszor és sokféleképpen ültünk már az Istennek tetsző élet hullámvasútján. Az évek alatt egy dolgot biztosan megtanultunk: bár a körülöttünk lévő táj változik, a mélységbe hullás gyorsasága, és a magasba kapaszkodás – gyakran – sokkal lassabb mozdulatai is, egy dolog nem változik! Az értünk lenyúló, láthatatlan, mégis mindennél valóságosabb Kar, ami újra és újra felemel bennünket. Igen, egész hívő valónk ezen a hullámvasúton ül: az Istennek tetsző élet hullámvasútján, melyen egyedül a Szentháromság Isten a biztos pont.

Március közepén a hullámvasút megváltozott: már nem olyan széles a látóhatár. Már nem lát olyan messzire a szemünk. Természetesen biztosan nem, legfeljebb a képernyőn keresztül. Olyan mintha egy másik, egy zárt sínre helyezték volna a kocsink, az egész világ kocsiját. Egy szűk térbe, mely ismerősen ismeretlen. Egy szűk térbe, az otthonunkba, mely sok mindent elfed, de sok mindent fel is fed! Apró, kicsi rezdüléseket a másikban, magunkban, a lelkünk legmélyén. Olyan rezdüléseket, melyekre eddig nem volt idő, energia, elég csend. De most itt vannak, jelen vannak, árulkodnak, lelepleznek. A másik előtt. Magunk előtt. Isten előtt. Megmutatják: mélységben vagy magasságban vagyunk-e az Istennek tetsző élet hullámvasútján… 

Ez a szűk tér próbává lett, a vallásosságunk, a hitbeli meggyőződéseink próbájává. A belső emberünk próbájává. Kemény próba ez! Emberpróbáló. Hitet próbáló. Családot, szerelmet, házasságot, barátságot, kapcsolatokat próbáló. És csak aki Istennek tetsző életet él, az nem tántorodik meg. De ha el is, meg is tántorodik, nem esik el, mert a Gondviselő karja megtartja! Mint járni tanuló gyermeket a szülő…

 

Imádság: Urunk próbálj meg minket, és segíts kiállni ezt a próbát! Tarts bennünket, fogd kezünket, vezess bennünket ezen az ismeretlen – ismerős pályán!

(K.E.)

Kép: Török László Balázs