Tágas térben

Zsolt 118, 1-5: 

„Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert örökké tart szeretete! Mondja hát Izráel, hogy örökké tart szeretete! Mondja hát Áron háza, hogy örökké tart szeretete!  Mondják hát, akik félik az Urat, hogy örökké tart szeretete! Nyomorúságomban az Urat hívtam segítségül. Az Úr meghallgatott, tágas térre vitt engem.”

Lelkivezetőm egy- egy döntéshelyzetben mindig azt a segítő kérdést tette fel: “Bogi, ez beszűkít, vagy kitágulást hoz majd az életedben?” Mert a „szűk-ség”, a beszűkült látásmód, élettér mindig korlátoz, míg a tágas tér mindig a kitágulás, az élet felé visz. Beszűkültünk, kevés a tér, a levegő, hogyan vezethet ez az életre?

A szűk helyzeteket mindig a gonosz idézi elő. Aki azért jött, hogy „…lopjon, öljön, pusztítson.” Hogy elvegyen: teret, időt, örömöt, kapcsolatokat, életeket… (Jn. 10,10) Már Édenben is beszűkíti Éva figyelmét arra az egyre, amiből nem ehet, pedig előtte még Éva látóterében ott a többi: “a kert fáinak gyümölcséből ehetünk…” (1Móz 3,2) Amikor beszűkülünk egy problémára, minden más kiszorul.

Isten a tágas tér felé vezet. A bűnei csapdájába, születése és halála közé szorult embert a végtelen örök életre Vele! Ahol felszabadulunk arra, akik általa lehetünk. 

Mert Ő, aki a végtelen térből és időből jött, beszűkült az anyaméhbe, rászorult egy emberi testre, azok életfeltételeire, hogy benne növekedhessen, megszülethessen. Kismamaként mindig meghat, hogy magzatomnak én valóban a világot jelentem, a közeget, amiben él. Micsoda beszűkülés lehetett ez Jézusnak, akié menny és föld, akinek nevére angyalok hajolnak meg, aki ott van a világ teremtésekor, sőt mindig is létezett, hogy egy kislány törékeny, halandó testét életközegének elfogadja! Mekkora alázat! 

 Majd beszűkült az emberi élet mindenféle keretei közé, végül egy keresztre rászögezve vállalta a legnagyobb szükséget értünk: a halált. Az örökké létező a nem létet, sőt az Isten Fia, az Isten hiányát. Aki azt mondja magáról: „Én vagyok az… Élet…” meghal. Mekkora változás. Hogy nem keseredett bele? Hogy bírta ezt a beszűkülést? Mert szeret. Mert egy valamiben nem szűkült be földi élete: hogy létének értelme, hogy szeret, Ő maga a Szeretet. 

Mikor valakit nagyon szeretünk mindegy milyen távolságra van, mennyit találkozunk, valahogy megérezzük mi van vele, „tudunk róla” nem is az értelmünkkel, hanem ott a szív mélyén. Ez a szeretet, ami előtt nincsenek korlátok. Oda is befér, oda is eljut, ahová a konkrét ismereteink sem. Valahogy így „ismeri” a férj a feleségét, Jézus az Egyházat. 

Átéltük-e már hogy így szeret az Isten? Hogy tudja, érzi, ami velünk van. Szeretjük-e Őt viszont így? Mert ez életünk célja és legfőbb küldetése, hogy ŐT szeressük és ismerjük. Pétertől ezt kérdezi egyedül: „Szeretsz-e engem?” (Jn 21, 17) Mert amikor elkezdem Isten viszont szeretni, kitágul az életem. A véges rácsatlakozik a Végtelenre, mint a merülő telefon az áramforrásra. Mikor Őt kezdem szeretni új dimenziók nyílnak, amit a földi ember nem ért, sosem látott. Akkor már nem csak én és a problémám van, hanem minden pillanatomban érzékelhetem Őt, ahogy érezzük, tudjuk szerettünk ki nem mondott gondolatait is. Akkor a hitemmel, mint ötödik érzékszervemmel elkezdek többet felfogni, látni, érteni. Akkor átélem, hogy nyomorúságomban, kijárási tilalom idején is tágas téren járhatok Vele. 

 

Imádság: Hálát adunk Neked, mert örökké tart szereteted! Ámen

(S. B. B.)