Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt: mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult; megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. (Fil 2,5-8.)

Miután megmosta a lábukat, és felvette felsőruháját, ismét letelepedett, és ezt mondta nekik: „Értitek, hogy mit tettem veletek? Ti így hívtok engem: Mester és Uram, és jól mondjátok, mert az vagyok. Ha tehát megmostam a ti lábatokat, én, az Úr és a Mester, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek.” (Ján 13,12-15.)

Jézus élete, tanításai, tettei számunkra zsinórmértékül szolgálnak. Földi halandóként, odaadással és önzetlen szeretettel fordult az emberekhez. Legszebb példája ennek az utolsó vacsora eseménye, ahol túláradó szeretettel szolgált tanítványai között, pedig tudván tudta, hogy közöttük van az, aki az elkövetkező nehéz órákban elárulja, és lesz, aki megtagadja, de a többiek sem állnak majd mellette.

Gyülekezeten belül jó látni szép példáját annak, hogyan munkál a krisztusi szeretetet bennünk. Hogyan fogalmazódik meg, épül és bontakozik ki a szolgálat iránti vágy és elköteleződés, hogy aztán mindez talentumaink szerinti tettekben valósuljon meg. Sokszor a hívó szó, de legtöbbször a belső hang szólít meg, és hisszük azt, hogy a Szentlélek által vezetetten állunk oda egy-egy szolgálathoz. Ezért is nagyon fontos, hogy az elköteleződés előtt imádságban kérjünk útmutatást. A tettvágy, a tenni akarás nagyon nemes szándéknak tűnik, de ha nem ismerjük fel benne, hogy mindez csak saját gyarló becsvágyunk, könnyen ellobbanhat, és csalódottságot hagy bennünk és testvéreinkben is. Krisztus tagjaiként élő gyülekezetet alkotunk itt Rákoskeresztúron. Nagyon sokfélék vagyunk: különbözünk természetünkben, vérmérsékletünkben, neveltetésünkben, kegyességünk megélésében, de az Úr Jézus Krisztusban vetett hitünkben egyezünk. Hisszük, hogy a mi Urunk szeret minket, és mi embertársaink iránti szeretetünkkel és gondoskodásunkkal tudjuk ezt viszonozni Neki. Ha bennünk is ez a krisztusi szeretet munkál, akkor a gyülekezetben végzett szolgálunk nem válik öncélú magamutogatássá, hanem boldog és önzetlen felajánlás lesz az Úr dicsőségére.

Imádság: Drága Urunk! Kérlek mosd meg a mi lábunkat is, tisztíts meg minket, hogy a tied lehessünk! Add, hogy alázattal, szeretettel és boldog odaszánással tudjunk szolgálni. Kérlek vezess minket döntéseinkben, hogy elköteleződésünkkel a sarokkőhöz illeszkedve, mi is építőelemei lehessünk ennek a gyülekezetnek. Ámen

Elbe István  
Presbiter