Semmi sem biztosabb annál, hogy fogunk szenvedni, és/vagy minimum azok az emberek fognak szenvedni, akik a környezetünkben élnek. Ott vannak a betegségek, a halál, ott vannak a csapások, a katasztrófák, a nagy lelki mélységek. Amikor szenvedünk, teljesen természetes, hogy feltesszük a kérdést: Miért? Valójában ösztönösen, szinte az első szó, ami kijön a szánkon, amikor valamilyen tragédia történik, ez: Miért pont én? Miért így? Miért most? Miért velük? Miért vele? Mindegy, de ott van ez a miért. Nincs még egy olyan könyv a Bibliában, nincs még egy olyan irodalmi mű a világon, amely a szenvedés nagy kérdését úgy veti föl, mint Jób könyve; azzal az intellektuális és filozófiai tisztességességgel és süketséggel, azzal az érzelmi és drámai valósághűséggel és azzal a lelki bölcsességgel. 

Jób könyve tulajdonképpen egy lírai elbeszélő költemény, és mint ilyen, az egyetlen a Bibliában. Van benne mindenekelőtt egy párbeszéd Isten és a Sátán, majd egy hosszú beszélgetés Jób és a barátai, végül pedig egy sorsfordító párbeszéd Isten és Jób között.

Most pár hétig erről fogunk beszélni. Mindjárt az elején kapunk néhány rendkívül fontos tanácsot arra nézve, hogyan hordozzuk el az emberi élettel együtt járó terheket. Ez is kapcsolódik a Miért? kérdéshez, mert azonnal ezt kérdezzük: MIÉRT?! És a szövegből ezeket a tanácsokat kapjuk: 1. Póbáljuk meg elkerülni, hogy a szenvedés Miért? kérdésére sablonválaszokat adjunk! 2. Fogadjuk pozitívan, hogy úgy kell élnünk, hogy nem kapunk választ a szenvedés Miért? kérdésére! 3. Számoljunk azzal, hogy van egy végső válasz a Miért? kérdésre!  

Kerüld a sablonválaszokat! Fogadd el, hogy válasz nélkül kell élned! Számíts a végső válaszra!

1. pont: Kerüld a sablonválaszokat! Alapvetően, amikor beköszönt a szenvedés, két fő reakció létezik. A vallásosabb ember megkérdezi: Isten miért büntet engem? Mit csinálok rosszul? Talán többet kellene templomba járnom? Talán többet kellene imádkoznom? Attól tartok, nagyon sokan vannak, és nem csak úgy általában a vallásokban, hanem magában az egyházban is, akik ezt mondják: tudod, ha megbetegedtél, nincs elég hited; ha anyagi gondjaid vannak, hinned kell, megfelelő hitre van szükséged. Tehát az egyik válaszreakció az, amelyet én moralizmusnak, bölcselkedésnek nevezek: kezdd el nyomkodni a megfelelő gombot, tégy meg bizonyos dolgokat, és akkor Isten meg fog áldani; ha a szorgalmasabb leszek, ha többet imádkozom stb. 

A másik hozzáállás nem a moralizmus, hanem a cinizmus. Míg a vallásos emberek hajlamosak a szenvedést büntetésként felfogni, addig a világiak hajlamosak úgy tekinteni a szenvedésre, mint az élet esetlegességére. Az élet egy lutri. A vallásosak szokták azt gondolni, hogy ha elég jó életet élsz, akkor jó dolgok fognak veled történni. Ha viszont rossz dolgok történnek veled, meglehet, hogy nem imádkozol eleget, nem élsz elég helyesen. A világi emberek ezzel szemben, amikor szenvedéssel találkoznak, ezt mondják: Na, látod, ez is azt bizonyítja, hogy nincs Isten, vagy ha van is Isten, ő nincs a helyzet magaslatán, vagy közömbös. Ez azt mutatja, hogy az élet egy lutri, ez azt mutatja, hogy nincs Isten, vagy ha van, akkor elmehet a csudába, ha megenged ilyen szörnyűségeket és ekkora szenvedést. Ez a két alapreakció: a moralizmus és a cinizmus. A moralizmus alapja az a gondolat, hogy Isten odafönt szemet szemért játékot játszik: ha jól viselkedsz, jó életed lesz, ha nincs jó életed, az csakis azt jelenti, hogy nem viselkedsz jól. A cinizmus alapgondolata az, hogy a dolgokat senki sem tartja a kezében, az életben a dolgok találomra történnek, véletlenek sorozata. Nincs egy jó és hatalmas Isten, aki mindent irányítana. 

Jób könyve mindjárt azzal kezdi, hogy elmondja, mindkét hozzáállás teljes mértékben hibás és téves, mindkettő lelki zsákutca. Ezt üzeni Isten és a Sátán döbbenetes párbeszédén keresztül is. A 8. versben Isten megszólal: Láttad az én szolgámat, Jóbot? Nem él hozzá hasonló a földön, aki úgy féli Istent, és úgy kerüli a gonoszt. Mire a Sátán: Te azt gondolod, Jób valóban ilyen kiváló? Okozz neki fájdalmat, engedj rossz dolgokat az életébe, és majd meglátod, nem olyan jó. Isten azt mondja: Rendben, ezt megteheted vele, de azt már nem. És Sátán elment, és tudjuk, milyen rossz dolgokat vitt Jób életébe. Ha először olvasva ezt elszörnyülködünk, hogy: Mi van? Most Isten és a Sátán szórakozik ezzel a szegény Jóbbal?, akkor totálisan vakok maradunk egy briliáns dologra. Mert itt a történetvezetés és a drámai események, fordulatok is egy mélységesen mély filozófiai gondolatot akarnak közölni. Ami nem más, mint Isten aszimmetrikus viszonyulása a szenvedéshez. Egyetlen másik filozófiai rendszerben, egyetlen másik vallásban sem találkozunk ezzel az egészen egyedi hitvallással, hogy Isten aszimmetrikusan viszonyul a gonoszhoz és a szenvedéshez. 

Mit értek ezen? Egyrészt, figyeljük meg, hogy Sátántól jön az ötlet, hogy ezek a tragédiák megtörténjenek Jóbbal. Nem Isten jön ezzel az ötlettel. Minden a Sátán ötlete, ő indítványoz, ő megy el, és ő cselekszik. Nem Isten okozza tevőlegesen és közvetlenül a szenvedést. Sátán jön az ötlettel, ő megy el, és ő cselekszik. És ez az egész egy nagyon fontos tényt akar megértetni velünk: amikor Isten megteremtette a világot, nem teremtett bele betegséget. Ő nem teremtett bele természeti katasztrófákat. Isten egy másmilyen világot teremtett. Isten világa nem olyan világ volt, amelyben benne voltak a szélviharok, amelyek házakat döntenek össze, és mindenkit megölnek odabent. Isten világa nem a halál helye volt. A betegséget, a katasztrófát és a halált Isten nem teremtette hozzá a világhoz. Ezek bent vannak a világban, de közvetlenül nem Isten teremtette azokat. Ezek mind a sötétség erői, amelyek akkor szabadultak el, amikor mi hátat fordítottunk Istennek. És amikor fellázadtunk Isten ellen, akkor a világ elkezdett széthullani. Mi voltunk azok, akik szabadjára engedtük azokat az erőket.

Tehát, egyrészt, azt látjuk, hogy nem Isten az, aki kívánja, és aktívan, készakarva, tevőlegesen, szándékosan előidézi a szenvedést Jób életében, hanem a Sátán. DE, és ez egy fontos DE, mégis, ennek ellenére Isten abszolút mértékben Ura a helyzetnek. 

Isten és a Sátán nem úgy állnak előttünk, mint két ellentétes erő, amelyek egymás ellen küzdenek. Ó, egyáltalán nem! Amit látunk, az az, hogy Isten teljes mértékben kezében tartja a dolgok menetét. Tulajdonképpen azt teszi, hogy korlátozza, visszatartja a gonoszt. Értitek? Ő engedélyt ad. Figyelitek, mit mond? Rendben. De utána korlátokat szab. Ezt megteheted, de azt már nem. Nem nyúlhatsz hozzá. Ezt szabad, ezt már nem szabad. Ő az, aki diktál. De akkor miért engedi meg ezt Isten? És itt jön a válasz: Isten éppen csak megengedi a Sátánnak, hogy pont az ellenkezőjét érje el annak, amit el akart érni. Ő éppen csak ad a Sátánnak egy olyan hosszú kötelet, amellyel felakaszthatja magát.  

A Sátán beviszi a rosszat Jób életébe, ez igaz, szenvedést okoz Jóbnak, ez igaz, de van valami, amit fel akar mutatni eredményként, igaz? Mit akar a Sátán? Milyen eredményt akar elérni Jób életében mindezzel a sok szenvedéssel? Le akarja járatni, igaz? Azt akarja, hogy Jób egy csaló szemfényvesztőnek tűnjön, igaz? Mégis, még csak el sem kell hozzá olvasni az egész könyvet, hogy tudjunk valamit: ez pedig az, hogy Jób az emberi nem egyik legnagyobb és leghíresebb alakja. Sok ezer évvel később itt vagyunk együtt sok ezren New York városában, hogy az ő életét tanulmányozzuk. Emberek millióinak az életét változtatta meg Jób bátorsága, elszántsága, megrázó szenvedése és emberiessége.

A Sátánnak Isten megengedte, hogy gonoszul bánjon Jóbbal. De Maga Isten gyűlöli a gonosz, ellenzi azt – hiszen nem egy olyan világot teremtett, amelyben jelen lett volna a gonosz –, de megengedi. Hogy miért? Isten éppen csak úgy és annyira engedi meg, hogy a Sátán szenvedést vigyen Jób életébe, hogy azzal teljes mértékben meghiúsítsa a Sátán valódi szándékát. Isten a Sátánnak tulajdonképpen csak arra ad engedélyt, hogy a saját bukását okozza, és hogy éppen annak az ellenkezőjét érje el, amit eredetileg akart. Ez két dologra mutat rá. Figyeljetek, mert nagyon fontos, amit mondani akarok. 

Az egyik fontos dolog: nagy valószínűséggel Isten a mi életünkben is így munkálkodik. Isten gyűlöli a szenvedést és a gonoszt, ugyanakkor Ő irányítja az eseményeket. Itt van az aszimmetria. Nem mondhatjuk, hogy mivel Isten nem tud segíteni, megengedi a rosszat. De hát Ő irányít! De azt sem mondhatjuk, hogy Isten örömét leli az emberek szenvedésében. Mert nem így van! Gyűlöli, de megengedi. De akkor miért engedi? A rossz dolgokat és a szenvedéseket csak olyan mértékben engedi meg az életedben, hogy 

a) azok áthúzzák a Sátán tulajdonképpeni szándékát; 

b) téged egy „nagy” emberré tegyenek; 

c) és hogy a Sátán azok által önmagát győzze le. 

 

A másik fontos dolog: Jób soha nem szerez erről tudomást, értitek? Az egész könyvben sehol sem hall ezekről. Fogalma sincs arról, hogy ő ezért szenved. Sőt, amikor már a vége felé járunk a könyvnek, és Isten bejelentkezik, és elkezd beszélni Jóbhoz, egyszer sem említi ezt az egészet. Nem mondja el Jóbnak. Nem mond ilyeneket: Na, ide figyelj, Jób. Szeretném, ha megértenéd. Tudom, hogy ez az egész milyen kemény időszak most neked, de szeretném, ha megértenéd, hogy amíg a világ világ, amíg lesz történelem, te leszel az egyik fő irodalmi alak, a te példád, az, ami veled történt, emberek életét fogja megváltoztatni az elkövetkező több millió év alatt. Szóval, látod? Minden egy jó célért történik. Nos, Isten semmi ilyesmit nem mond. Ellenben ilyesmit igen: „Ki akarja elhomályosítani örök rendemet tudatlan szavakkal?” (38,2). Kinek gondolod magadat, Jób? Én vagyok az Isten, és tudom, mit csinálok. 

Erre a moralista ezt mondja: Ó, a te szenvedésednek az az oka, hogy nem élsz helyesen, több hitre van szükséged. A cinikus viszont ezt mondja: Ó, te azért szenvedsz, mert az élet ezt dobta, Isten elment egy jót ebédelni. Ezek a sablonválaszok! De hát honnan tudják? Nem tudják! De a válaszaik fogva tartják őket. Mert a cinikus ezt mondja: Nézd, mennyire gonosz az élet, nézd ezt a rengeteg szenvedést, amit Isten megenged, élj, ahogyan akarsz, semmivel sem tartozol Istennek. A moralista ezt mondja: Ó, nem, te csak tedd ezt meg ezt meg ezt, és Istennek meg kell áldania téged. De a Biblia azt mondja, hogy mindkettő sablonválasz. Mindkettő a Miért? kérdést próbálja megválaszolni, és mindkettő csak sablonválaszokra szoktatja az embereket, hogy aztán azok fogva tartsák őket.  

A Biblia téged másra hív. Szolgáld Istent annak ellenére, hogy soha nem fogod megtudni – ahogyan Jób sem tudta meg soha – a szenvedés valódi okát. Ezért te is kapaszkodj a rejtélybe! Ne próbálj meg választ kapni, és maradj kapcsolatban azzal az Istennel, akit nem irányíthatsz! De nem csak ennyi. Ez csak az első dolog, amit tanulunk. Kerüld a sablonválaszokat!

A második dolog ez: ahelyett, hogy beletörődve tudomásul veszed, hogy soha nem fogod megtudni, miért szenvedsz, fogadd be, öleld magadhoz ezt a tényt, és lásd be, hogy nem is kell tudnod a választ. Jól figyeljetek! Nem kell tudnotok. De hát miért nem? Nézzétek, a 8. versben Jób azt mondja, (bocsánat, Isten azt mondja, ez megy ma: Isten, Jób, Sátán, ésatöbbi, kicsit összemosódnak a fejemben, na, szóval) Isten mondja: Jób szeret engem, Jób az én szolgám, fél engem. Az Ószövetségben a fél ige sokkal pozitívabb tartalmat hordoz, mint a mai értelmezése. A fél jelentése ez: belső csodálat és áhítat. Isten tehát ezt mondja: Jób szolgál engem, de szeretetből, Jób szeret engem. És tudod, mit mond erre a Sátán? Ó, nem. Jób nem a semmiért szolgál téged. Ő nem téged szeret, hanem azokat a dolgokat szereti, amiket tőled kap! Ő a dolgokat szereti: a pénzt, a gazdagságot, az egészséget, a státuszát. Nem téged szeret, hanem a dolgokat, amiket tőled kap. Ő nem magadért szeret téged, Ő nem téged magad szeret önmagadért. Ha bármi azokból eltűnik, le fog lépni. Azért el kell ismerni, a Sátánnak van esze. Azt gondolom, rátapintott a lényegre, az egész emberi nem egyik legnagyobb problémájára. Teljesen magabiztosan! 

Megtörtént már veletek, hogy valaki kicsit rámenősen rátok szállt, nagyon-nagyon kedves volt, de amikor rájött, hogy nem kapja meg tőletek azt, amit akar, már tovább is lépett? Vagy ha egy kicsit magasabban vagytok az üzleti életben, a médiában vagy a művészvilágban, találkoztok valakivel, aki egy kicsit lejjebb van nálatok, és nagyon kedves veletek, de csak addig, amíg meg nem érti, hogy ti nem fogtok egy ajtót sem kinyitni előtte… és az illető máris felszívódik. Ők nem magatokért voltak barátságosak veletek, nem magatokért szerettek benneteket, hanem a kapcsolati hálótokat akarták használni, be akartak jutni magasabb körökbe.  

Tudok komolyabb példát is mondani. Sok hölgy ismeri azt, amikor megjelenik egy pasi, nagyon sármos, megnyerő, őszintén érdeklődik, de amikor rájön, hogy ti nem fogtok vele lefeküdni, akkor lelép. Miért? Mert ő nem magatokért szeretett, hanem azért szeretett, hogy megkapja AZT. Azért szeretett, amit kapni remélt. És a Sátán mosolyog… Hát igen, ilyenek az emberi lények, ó, ilyenek a férfiak, ilyenek az emberek. Ha ti egy ilyen akciónak a tárgya voltatok, és tényleg volt valaki, akiről azt gondoltátok, hogy szeret titeket, de amikor rájött, hogy nem fogja tőletek megkapni, amit akart, máris dobott titeket… hmmm… az milyen érzés volt? Nem olyan, mintha tárgyként bántak volna veletek? Mintha megfosztottak volna a személyiségetektől, az emberi mivoltotoktól, ugye? 

De tudjátok, amikor ti kezeltek így valakit, akkor nemcsak őt fosztjátok meg az emberi mivoltától, hanem magatokat is. Kizsákmányolókká váltok, manipulátorok lesztek, megkeményedtek, és olyan cinikussá váltok, mint a Sátán. Lépésről lépésre, lassanként olyanokká váltok, mint ő, mert amikor a Sátán látja az embereket, akik szeretnek, akik azt mondják, hogy szeretik Istent, szeretik egymást, tudjátok, mit mond? Te csak magadért csinálod az egészet. Te nem azt a másikat szereted, te magadat szereted, és megpróbálsz kapni tőle dolgokat, te őt nem azért szereted, aki. 

Ám ha ti igazi emberi lények akartok lenni, és nem manipulátorok, ha igazi, másokkal együtt érző emberek szeretnétek lenni, ha szeretnétek tisztességes emberek lenni, olyasvalakik, akiknek elveik vannak, akkor meg kell tanulnotok Istent Önmagáért szeretni, és az embereket is önmagukért szeretni, azért, akik. És nem fogjátok kitalálni, de ennek – majdnem mindig – az egyedüli útja a szenvedés. 

Igaza volt a Sátánnak Jóbbal kapcsolatban? Igen is meg nem is. Mert az 1. fejezet végén, miután Jób egy csomó mindent elveszít – az egészsége még megvan, de már elveszítette a pénzét és a családját –, meghajtja magát és továbbra is dicsőíti Istent. Elveszítette tulajdona tárgyait – erre mindjárt visszatérünk –, és azt mondja, hogy azok nem igazán fontosak, Isten a fontos. Ennek eredményeképp az első negyed végén az állás így alakul: Jób – Sátán 1:0, Jób javára. Más szavakkal, az első játszma Jóbé, nem a Sátáné. 

De ahogy haladunk egyre mélyebben a könyvben, meglátjátok majd, hogy Jóbra rengeteg önközpontúság ragadt az idők folyamán, és noha nem egy önmaga körül forgó pénzsóvár valaki, és Istent nem csak a dolgokért szereti, egyelőre Istent még nem csak és kizárólag Magáért szereti. Ezért Isten egyedül csak úgy formálhatja ki Jóbban az emberi nagyságot, ha megengedi az életében a szenvedést úgy, hogy Jób nem tudja meg, miért szenved. Értitek?

Találkoztam emberekkel, akik ezt mondták: Nem lenne semmi bajom ezzel a szenvedéssel, ha Isten megmutatná, pontosan miért is kell szenvednem. Ha most idejönne, és ezt mondaná: Ó, tudom, milyen szörnyű, hogy most szenvedned kell, de öt év múlva ez fog történni, és tíz év múlva az fog történni, akkor el tudnám ezt viselni. 

De hát akkor azért lennél kész szenvedni, és azért szolgálnád Istent, mert tudnád, miket fogsz majd kapni a jövőben. Ezért egyedül csak úgy lehet kideríteni, hogy Istent egyedül Önmagáért szolgálod-e, és nem azért, amit majd nyersz cserébe, ha olyan körülmények közé kerülsz, hogy az Istennek való szolgálat semmit sem hoz neked. Amikor semmit sem kapsz azért, mert Istent szolgálod, sőt, pont az ellenkezőjét kapod. Vagyis Isten szolgálatáért rossz dolgok történnek veled. Azért, mert Őt szolgálod, egyáltalán semmit sem kapsz. 

Ez az oka annak, amiért nem tudhatjátok meg az okát a szenvedéseteknek. Nem kaphattok választ a miértjeitekre, mert máskülönben soha nem válhattok olyan emberekké, mint amilyenekké a szenvedés tehet titeket. Értitek? Ha valóban meg akarjátok tanulni Istent egyedül Önmagáért szeretni, és nem akartok manipulátorokká, kizsákmányolókká válni, olyanná, amilyennek a Sátán mond titeket – még ha az teljes mértékben nem igaz is, csak részben –, akkor legyetek készek megengedni Istennek, hogy beleengedjen a présbe titeket. 

Az 1. pont tehát: Kerüljétek a sablonválaszokat arra a kérdésre, hogy miért szenvedek!

A 2. pont: Fontos, hogy ott legyen bennetek az a belső késztetés, hogy elfogadjátok, úgy kell élnetek az életeteket, hogy nem tudjátok meg, miért szenvedtek. Ez az egyetlen útja annak, hogy olyan emberekké váljatok, akik tudnak szeretni. Ez az egyetlen út. Látjátok, milyen cinikus a Sátán a szeretettel kapcsolatban? Nézzétek, amikor Isten ezt mondja: Láttad az én szolgámat, Jóbot, aki szeret engem, akkor szinte halljuk, amint a Sátán elkezd reppelni rá: Ugyan már, mi köze ennek a szeretethez. mi köze, mi köze? Szinte halljuk, ahogyan gúnyosan ezt mondja: Ó, igen, igaz szeretet… Értitek? A Sátán a nagy cinikus! Ezt mondja nekünk is: Ti, emberek, ti nem szeretitek egymást, ti csak használjátok egymást. Mire Isten ezt mondja: Én tudok olyan embereket teremteni, akik szabadon és önként szeretnek. 

Van egy érdekes könyv, olvassátok el egyszer. A címe: Csűrcsavar levelei. Fel akartam itt olvasni belőle egy részt, de kifutunk az időből… Van egy Csűrcsavar című színdarab is… Egyébként, szerintem a Jób könyve alapján íródott, mert az ördögök mindig azt mondogatják: nincs olyan, hogy szeretet, nincs olyan, hogy szeretet, nincs olyan, hogy szeretet. Mégis tudják, mi az oka annak, hogy az ő ellenségük, Jézus Krisztus miért engedi présbe a tanítványait oly gyakran. Mert – és ezt Csűrcsavar mondja! – szeretné őket olyan emberekké formálni, akik szabadon és önként szeretnek. Csak így válhatnak olyan emberekké, akik Önmagáért szeretik Krisztust és Istent. 

Végül is mire kaptátok az elhívást? Arra, hogy maradjatok kapcsolatban azzal az Istennel, akit nem tudtok irányítani, fogadjátok el a rejtélyt, hogy nem tudjátok, miért szenvedtek, ne is várjátok, hogy egyszer majd megtudjátok, és értsétek meg, hogy ez az útja annak, hogy megtanuljátok Istent egyedül Önmagáért szeretni, és igazi emberi lénnyé váljatok. Máskülönben ti is csak démonok vagytok, máskülönben ti is csak manipulátorok vagytok, máskülönben ti is csak zsarnokok vagy diktátorok vagytok. Ám hogyan is indulhatunk el ezen az úton? 

Jób szuperül indít. Tudjátok, miért? Mert ezt mondja: mezítelenül jöttem a világra, mezítelenül fogok meghalni, az Úr adott, az Úr elvett. Áldott legyen az Úr neve! Két dolgot lássunk meg itt! 

Van ebben egy érzelmi realizmus. Lenyűgöző, amit olvasunk: Jób megszaggatta ruháját, a földre esett, felkiáltott… De közben ezt is olvassuk: mindezekben a dolgokban Jób nem vétkezett. Tudjátok, mi, emberek, különösen is mi, akik a nyugaton élünk, mi, gyülekezeti emberek, ha látunk valakit, aki megszaggatja a ruháját, leesik a földre és kiabál, azt mondjuk rá: Na, ez megzakkant! De a Biblia azt mondja, hogy mindezekben Jób nem vétkezett. Van úgy, hogy valaki ordít, kiabál fájdalmában… a keresztyénség nem sztoicizmus, sajnálom. És ezt a szöveg is bizonyítja. 

De Jób érzelmi fájdalmában, érzelmi hitelességében, teljes érintettségében és abban, hogy szabadjára engedi az érzelmeit, végig kapaszkodik a kegyelem teológiájába. Mert mit is mond? Nem azt mondja, hogy: Ezek a dolgok, amiket te most elvettél, azok az enyémek, kiérdemeltem azokat, keményen megdolgoztam értük. Ezek az otthonok, ezek a gyermekek, ez a pénz, ezek mind az enyémek, hogy mered elvenni őket? Mit mond? Mezítelenül jöttem. Mit jelent itt a mezítelen? Sebezhető, törékeny, gyámoltalan. És elmenni is mezítelenül fogok, és mindent, amim volt, csak kölcsönbe kaptam Istentől. Azokat Isten adta nekem. Azok a kegyelem ajándékai.

Elmondom, miért sarkalatos kérdés, hogy a kegyelem teológiájába kapaszkodjunk, amikor szenvedünk. Ha az életeteket a vagyontárgyaitokra építitek, ha ezt mondjátok: Az, ami engem azzá tesz, aki vagyok, amiért annyit dolgoztam, itt van a pénzem, itt van a beosztásom, itt van a nevem, itt van a teljesítményem, ha a szívetek és a boldogságotok alapját a dolgaitok képezik, a szenvedés el fog titeket távolítani a boldogságotok végső alapjától, mert a szenvedés ilyen. A szenvedés mindig valami fontosat vesz el tőlünk, valami földi dolgot. Ezért ha az életeteket dolgokra építitek, a szenvedés csak egyre boldogtalanabbá és boldogtalanabbá, egyre dühösebbé és dühösebbé, egyre rosszabbá és rosszabbá fog tenni titeket. 

De ha Jóbhoz hasonlóan ti is Istenre építitek az életeteket – és bár természetesen szeretitek a pénzt, természetesen örültök az egészségeteknek, természetesen jó, hogy vannak barátaitok, szeretteitek –, ám ha a legvégső szeretet Isten szeretete, a végső érték Isten szeretete, a végső státusz Isten szeretete, akkor a szenvedés mit csinál? Csak egyre mélyebbre visz titeket örömötök forrásához! Tehát ha dolgokra építetek, a szenvedés elszakít az örömforrásotoktól, és egyre szomorúbbak, egyre dühösebbek és egyre rosszabbak lesztek. De ha az életeteket Istenre építitek, az történik, hogy a szenvedés elvezet Istenbe, és egyre mélyebbre visz az örömforrásotokba. Ez megmagyarázza, hogy Jób miért lett Jób? Ezért van az, hogy mindenki ismeri ezt a nevet. Ez az oka annak, hogy miért beszélünk mi most Jóbról. Ez az oka a Sátán vereségének. Ez az oka annak, hogy Sátán végül is pont az ellenkezőjét érte el annak, amiben reménykedett, és amit akart. Hú! 

Akkor most menjetek haza, és legyetek olyanok, mint Jób! (nevetés) Persze azért meg fogjuk látni, hogy Jób sem volt olyan, mint Jób a könyv hátralevő részében, de szeretném, ha egy dolgot megértenétek. Amikor Jób kapaszkodott a kegyelembe, a témáról nem volt túl nagy tudása. Minden, amit tudott, ez volt: ezek a dolgok Istentől jöttek, úgy kell rájuk néznem, mint kölcsönre, és ha Isten el akarja azokat venni, Ő hozta ezeket nekem, hogy el tudjak indulni az életben, akkor Neki ehhez is joga van. Ez ésszerű, racionális, teológiailag helyes, de, gyerekek, neki nem volt még semmi háttérinformációja ahhoz, hogy úgy értse a kegyelmet, ahogyan mi érthetjük azt. Most hadd mondjam el azt, hogy mink van nekünk, ami neki nem volt. És ezért nem nagyon lehet kifogásunk, hogy miért nem tudunk naggyá válni a szenvedésben. Itt van tehát. 

A Sátán odajön Istenhez, és ezt mondja: Jób nem is szeret téged, ő csak használ téged. Ti tudtátok, hogy ezt már előtte is eljátszotta? Tudjátok, hol? Az Éden kertjében! Az Éden kertjében Sátán hozzánk jön oda, és nekünk mondja: Isten nem is szeret titeket. Értitek? Akkor Ádám és Éva ezt mondták: Nem ehetünk a fáról, mert Isten azt mondja, hogy nem ehetünk, mert szeret minket. És erre mit is mond a Sátán? Na, ne vicceljetek! Mi köze ehhez a szeretetnek? Isten csak használ benneteket! Azzal a fával minden rendben van. Nyugodtan ehettek róla. Ő csak ki akar titeket használni, le akar nyomni, ki akar zsákmányolni. 

Most figyeljetek! Amikor a Sátán azokat a gonoszságokat elmondta Istennek rólunk, még ha volt is bennük némi igazság, Isten nem fogadta el. Ám amikor a Sátán gonoszságokat mondott nekünk Istenről, és abban semmi igazság nem volt, mi elhittük. A Sátán hazugsága ez: Ha te odaadod magadat Istennek teljesen és végérvényesen, ha teljesen megbízol Benne, Ő össze fog törni. Nem leszel boldog. Istenben nem bízhatsz. Isten nem is szeret. Ez a Sátán hazugsága. Ez beleégett a szüleink, Ádám és Éva szívébe, és beleégett minden emberi lény szívébe. 

És tudjátok, mi az oka annak, hogy nem viseljük el a rossz híreket, és mi az oka annak, hogy amikor jön a szenvedés, a legrosszabbat gondoljuk Istenről? Tudjátok, miért van ez? És ezt a magam nevében is mondom, ezt sose felejtsétek el. Igen, hadd beszéljek most magamról! … Az én legnagyobb problémám az életben ez: igazán nem hiszem el, hogy Isten szeret engem. Most biztos ezt mondjátok: Mi van? De hát te erről beszélsz nekünk minden héten! Hát mi vagy te? Egy képmutató? – Nem, nem! Nézzétek, én tudom, itt, fent, a fejemben. De nem tudom olyan biztosan, mint azt, hogy ez itt a jobb kezem, hogy a világegyetem Ura megszakítás nélkül, tökéletesen, kitartóan, feltétel nélkül szeret. A szívem legeslegmélyén én ezt nem tudom. Legeslegbelül, amikor valaki megkritizál, sssz!, felszisszenek. Amikor rossz dolgok történnek, amikor úgy tűnik, nem sikerül valami, sssz!, vajon miért zaklat ez annyira? Mert, hát, izé, tudod, azt hiszem, Isten szeret engem… de ez az audió változat. Ám az, amit az emberek gondolnak, az a videós. Világos? Az, amit Isten gondol rólam, az egy kicsit elvont, de az, amit az emberek gondolnak rólam, és az, ahogy itt lent mennek a dolgok a földön, az az igazán fontos. Igen, igen, tudom, hogy Isten szeret, de a fontos az, hogy nekem szükségem van a tárgyaimra, a státuszomra, a teljesítményemre, a barátságaimra, a sikereimre. Szükségem van az embereimre magam körül, akik engem szeretnek. 

Annak, hogy nem boldogulok a szenvedéssel, az az oka, hogy elhiszem a Sátán hazugságát. Sátán ezt mondta Istennek rólunk: Az emberek nem is szeretnek téged, de Isten ezt visszautasította. Ám amikor a Sátán ezt mondta nekünk: Isten nem is szeret titeket, akkor mi azt teljesen elhittük. 

Ezért van mindig arra a legnagyobb szükségünk, hogy Isten bebizonyítsa: szeret minket. Ahhoz is, hogy kezelni tudjuk a dolgainkat, arra a bizonyítékra van szükségünk, hogy Ő szeret minket. Pedig ahhoz, hogy végigjárjuk a szenvedés útját úgy, hogy nem tudjuk meg a szenvedés pontos okát, a miértjét, mert így válhatunk nagy emberekké, azt kellene inkább elhinnünk, hogy a Sátán hazug, és Isten nagyon is szeret minket.       

(3. pont) De honnan tudhatnánk ezt biztosan? Majd én elmondom, honnan… Évszázadokkal később Sátán megtámadott egy másik ártatlan szenvedőt,… aki mezítelenül halt meg, és aki felkiáltott: Miért, miért szenvedek? És semmilyen választ nem kapott. Jézus Krisztus volt az. Ne feledjétek, hogy amikor Jób szenvedett, ő többé-kevésbé ártatlan volt. Az igazi Jób, az igazán, teljes mértékben ártatlanul szenvedő Jób Jézus Krisztus volt. És amikor Jób úgy érezte, hogy Isten elhagyta, akkor ez nem volt igaz, ahogyan a könyv végén majd ki is derül. Jézust azonban Isten valóságosan elhagyta. Tulajdonképpen Jézus az egyetlen személy a történelemben, akinek Isten ezt mondta: Ha te teljesen alárendeled Magadat nekem, porrá zúzlak, és a pokolra küldelek. Hátat fordítok neked, és megtapasztalod a teljes elszakítottságot az Atya arcának dicsőségétől. Ha te ENGEDELMESKEDSZ NEKEM… MINDENBEN,… a pokolra küldelek. 

Isten soha, egyetlen embernek sem mondott ilyet, csak Jézus Krisztusnak!

Jézus Krisztus az egyetlen személy, aki valaha is tökéletesen szolgálta Istent – a semmiért. És miért tette ezt? ÉRTÜNK! Itt a bizonyíték nektek, ti, Jóbok, akik kint jártok a világban, nektek, akik úgy szenvedtek, hogy fogalmatok sincs, miért, és azt gondoltátok, meg tudjátok mondani. De nem azért szenvedtek, mert tettetek valamit… Nektek, Jóbok, erre van szükségetek: meglátni a végső Jóbot, Jézus Krisztust, a végső ártatlan Szenvedőt, mert amikor meghalt a kereszten értetek, bebizonyította, hogy a Sátán hazudik. A Sátán a nagy hazug. Mert Isten emberi formában kész volt minket önmagunkért szeretni, azért, akik magunkban vagyunk… Ő semmit sem nyert ezen, semmit sem profitált ebből. 

Hiszen MINDEN dicsőség már Jézusé volt! MINDEN angyal Őt dicsérte! Miért szeretett akkor minket? Talán várt valamit ettől? Számított valamire? De hát semmit sem nyerhetett ezen! Ő minket MAGUNKÉRT szeretett. Ezért menjetek, és szeressétek Őt azért, aki, Önmagáért!

Jézus Krisztus nem azért szenvedett, hogy minekünk ne kelljen szenvednünk! Hanem azért, hogy amikor szenvedünk, olyanná válhassunk, mint amilyen Ő. 

Imádkozzunk! Köszönjük, Atyánk, hogy ezt a jó igét adtad most nekünk. Szörnyű ige, de nagyon jó ige. Jó, mert tudhatjuk: van célja annak, amikor rossz dolgok történnek velünk. Te gyűlölöd a gonoszt és a szenvedést. Annyira gyűlölted, hogy kész voltál belemerítkezni, és egy ártatlan szenvedővé válni te Magad is. Ezért, amikor mi szenvedünk – még akkor is, ha semmit nem tettünk, amivel a szenvedést magunkra hoztuk volna –, tudhatjuk, hogy Te még mindig szeretsz minket, mi pedig végigjárhatjuk a Neked való engedelmesség és hűség útját anélkül, hogy tudnánk, miért szenvedünk. Kérünk, hogy eközben tudjunk Benned bízni, és tudjuk azt, hogy te szeretsz minket azért, amit Jézus Krisztus tett. És ne feledjük, hogy a szenvedés finomítja a hitünket, finomítani fogja a lelkünket, és úgy jövünk majd ki belőle, mint arany és ezüst. Atyánk, segíts megértenünk, hogy Jézus Krisztus eljött, és ezt megtette értünk, mert így szembe tudunk nézni a problémáinkkal, a gondjainkkal kiegyensúlyozottan, akár még egy kis örömmel is, és természetesen a kegyelembe kapaszkodva. Arra kérünk, hogy Jézus nevéért add meg ezt nekünk. Ámen.  

(Fordította: Kosteleczki Jánosné Zsuzsa)