– 5 –
Gondolkodtató: Milyen közösségek voltak meghatározóak számomra?
Hangoló: Jézus Krisztus, a társaságodba hívtál engem, hadd örüljek ma ennek! Ámen
Bizony, jobb egy nap a te udvaraidban, mint máshol ezer.
Jobb az Isten háza küszöbén állni, mint a bűnösök sátraiban lakni.
(Zsolt 84,11)
Mindig van valaki, egy személy, egy közösség, egy csapat, akihez, amihez tartozni akarunk. Talán azok, akiknek látszólag gondtalan, színes, kalandos az életük, akiknek jól megy a soruk, akik közé valamiért kiváltság tartozni. Akik közé kiváltság lenne számunkra is tartozni. Mi mindent tennénk meg azért, hogy belsősök lehessünk? Hogy minket is el- és befogadjanak? És végül, ha a kiválasztottak közelébe kerülnénk, mennyire örülnénk ennek?
Sokszor már a fiatalok is, de a régebb óta fiatalok bizonyára számtalan ilyen csoportról, vágyakozásról és megérkezésről tudnának mesélni. És talán arról is, ahogy a megérkezést távozás, a befogadást szakítás követte. Mert néha az örökkön örökké barátságok is csak egy időre szólnak, mert néha kívülről vonzóbb egy csoport, mint belülről, mert néha ráébredünk, nem ez a mi utunk. Számtalan oka lehet. A vágy azonban marad, szeretnénk kiváltságosak lenni, szeretnénk a kiválasztott/ak közelében tartózkodni.
A zsoltáros is átéli ezt a sóvárgó vágyakozást. Olyan erősen, hogy átsegíti távolságon, nehézségeken, hogy képes kitartani, amíg újra és újra megpihenhet, feltöltődhet. Isten jelenléte vonzza így. Isten jelenléte annyira drága neki, hogy már az is boldogság legyen számára, ha akár, mint koldus, csak a küszöbig mehet. Isten jelenléte annyira fontos számára, hogyha csak annyi jutna Belőle neki, mint egy koldusnak, akkor is gazdagabbnak érezné magát, mintha Isten nélkül bármely közösség legbelsőbb körébe tartozhatna.
Vajon vágyakoztunk-e valaha így Isten jelenlétébe? Abba a közösségbe, ahova úgy vár bennünket Isten, mint a „belső körösöket”, gyermekeit, örököseit. Vajon elég drága kincs ez a közösség számunkra ahhoz, hogy akár lemondjunk másféle közösségekről, amikből Isten azonban hiányzik?
Bizony, jobb… bárcsak szomjaznánk legalább úgy Isten jelenlétét, mint az emberekét! Mert VELE lesz igaz az örökkön örökké!
(J.L.)
Visszhangzó
Néha kicsit vonakodva indulunk, de – reménység szerint – mire odaérünk, már mosolyra húzodik a szánk: itt vagyunk Isten házában, testvéreink között. Most online léphetünk be a templomunkba, és nosztalgiázva gondolhatunk csak a fizikai gyülekezetre! De gondoljunk azzal a reménységgel is, hogy kinyílik még a templom ajtaja, és újra összegyűlünk, és énekeljük: “Ím, bé jöttünk nagy örömben…” Amíg ez az idő eljön, addig is van, ami otthonainkban és templomunkban is egyformán állandó:
Kit illet dicséret a szent templomban,
Itt hallgatható: https://www.youtube.com/watch?v=fd9UapSSzo8
(K.E.)
Tükröződő
Ebben a közösségben kezdett el igazán szárnyalni a lelkünk az Úr felé. Hálásak vagyunk az Úrnak, hogy közétek tartozhatunk. A 23. zsoltár szavával élve: “… csordultig van poharam. Bizony jóságod és szereteted kísér, életem minden napján, és az Úr házában lakom egész életemben!” Micsoda gazdagság, amikor poharunk csordultig telt! Hálás szívvel vehetem számba mindazt a jót, amit Jézus Krisztus pásztorkodása nyomán nyerhettem. A megtapasztalt gondviselés bátorít kitartásra és bizalomra. A legnagyobb mélységben sem maradhatok magamra én sem, egyikünk sem. A Gondviselő Pásztor szeretete ölel át mindannyiunkat, Ő vezet minket a helyes, az üdvözítő úton.
A gyülekezetet a következő igével biztatjuk: “Szenved-e valaki közöttetek? Imádkozzék! Öröme van-e valakinek? Énekeljen dicséretet! … És a hitből fakadó imádság megszabadítja a szenvedőt, az Úr felsegíti őt, sőt ha bűnt követett is el, bocsánatot nyer. Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.” (Jak 5,13.15-16)
Útravaló: Seregek Ura, boldog az az ember, aki benned bízik! Zsolt 84,13
(Borítókép: J.L.)