– 14 –
Gondolkodtató: Milyen értékesnek látom az életem?
Hangoló: Világot teremtő Isten, hadd lássalak gondviselő Istenemként is! Ámen
Ha látom az eget, kezed alkotását, a holdat és a csillagokat, amelyeket ráhelyeztél, micsoda a halandó – mondom –, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá?
(Zsolt 8, 4-5)
A mélységészlelés vagy más néven távolságészlelés az a vizuális képesség, amellyel a világot három dimenzióban észleljük.* E miatt tudunk pontosan mozogni, ez által tudjuk felismerni a távolságokat, vagy akárcsak megfogni dolgokat. Mélységészlelés nélkül képtelenek lennénk boldogulni a világunkban – szüntelen csetlenénk, botlanánk, félrelépnénk, mellényúlnánk. Egyszerűen, a leghétköznapibb élethez is, szükségünk van arra, hogy a távolság jelentéssel bírjon számunkra, akár az életünk is múlhat rajta, hogy tudjuk, valami közel vagy távol van, valamihez közel vagy távol vagyunk.
Amikor kilépünk a természetbe, látjuk, milyen távolságok vesznek körbe, az ég, a hold, a csillagok, közben tudjuk, hogy sokkal több van annál, mint amit a szemünkkel be tudunk fogadni. Tudjuk, hogy a Naprendszer, amiben a Földünk található, csak pirinyó része a Tejútrendszernek, ami még ennél is kisebb része a világegyetemnek. Mert nem egy-két-száz vagy ezer, hanem feltehetően több, mint százmilliárd galaxis van a világegyetemben. Felfoghatatlan számok, felfoghatatlan távolságok, mégis szinte érezzük a súlyát – belekóstolunk pusztán az égre tekintve, hunyorogva, csillagokat figyelve, és rádöbbenünk, mennyire kimondhatatlanul pici, még a porszemnél is kisebb a mi, személyes létezésünk a világegyetem működése szempontjából. Hát micsoda a halandó?
Az életünk múlik azon, hogy helyesen mérjük fel a távolságot. Mert amikor észrevesszük, mennyire semmi az életünk a nagy egészet tekintve, akkor értjük meg, mennyire döbbenetes az, hogy a Teremtő, amikor mérlegre teszi csillagok milliárdjait és az embert, akkor az ember mellett dönt, mindig. Micsoda döbbenetes méltóságot ad nekünk! Hogy ilyen távolságok mellett, az, aki mindezt megalkotta, téren, időn át, egészen közel jön hozzánk – az élete árán is életünk részévé akar válni.
Az életünk múlik azon, hogy helyesen mérjük fel a távolságot – hogy lássuk magunkat a világ tükrében aprónak, hogy lássuk magunkat Isten kezében drágán őrzött kincsnek, hogy lássuk a világot és magunkat Isten tükrében annak, ami: teremtménynek. Mert e nélkül a mélységészlelés nélkül képtelenek lennénk boldogulni a világunkban – szüntelen csetlenénk, botlanánk, félrelépnénk, mellényúlnánk. Ezzel együtt viszont számtalan csodának lehetünk tanúi: ha látjuk az eget, keze alkotását, a holdat és a csillagokat, amelyeket ráhelyezett… micsoda a halandó – fogjuk döbbenten mondani –, hogy törődsz velünk, és az emberfia, hogy gondod van rá?
(J.L.)
Visszhangzó
Az Istennel való kapcsolatunkban is szükség van érzékelésre. Arra, hogy jól mérjük fel a közte és a köztünk húzódó távolságot. Hogy lássuk, értsük, ki Ő, és kik vagyunk mi, és felmérjük, Jézus Krisztus nélkül Isten elérhetetlen távolságban van számunkra. De Jézusban közel lépett hozzánk, elérhetővé vált számunkra. Szükség van rá, hogy úgy tekintsünk rá, mint Úrra, aki abban mutatta meg nagyságát, hogy lemondott róla, megüresítette magát. Látjuk a hatalmas Istent? Úrnak látjuk Őt? Itt hallgatható: https://www.youtube.com/watch?v=mOcMt8f-SYA
(K.E.)
Tükröződő
Csősz-Páni Anna Cseperke vagyok, a gyülekezetben Ancsinak szólítanak. Emberi erőforrások szakon végeztem, és az Ifjúságépítők Alapítványnál dolgozom. Aktívan 13 éve járok a gyülekezetbe, és az Ancora Ifiben szolgálok. A szabadidőmet szeretem a természetben tölteni, vagy kulturális programokkal megtölteni, de a legjobban talán a tartalmas, jó hangulatú beszélgetésekért lelkesedem.
Mit tanultál Istenről?
„Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőséggel Krisztus Jézusban.” (Fil 4,19)
Mostanában Isten iránti hálával szemlélem, hogy mennyi minden történik velem, amit ajándéknak élhetek meg. Egy olyan munkahelyen dolgozom, amire évek óta vágytam. Egy olyan munkakörben vagyok, amiről azt gondoltam, hogy nem létezik hazánkban… Töredelmesen bevallom, hogy nem is imádkoztam érte úgy különösebben, mert annyira nem láttam realitását, és mégis megajándékozott vele a mi szerető Istenünk. Ez arra bátorított, hogyha megkaphattam azt, amit nem is kértem, akkor merjek imádkozni mindenért, ami fontos nekem. Isten meghallgatja az imádságaimat és ha jónak látja számomra, meg is adja, amit kérek. Az imádság által mélyülhet a kapcsolatom Vele, és ez olyan életörömöt ad, amit semmi sem pótolhat.
Nemrég például egy számomra fontos személlyel kapcsolatban kértem Őt, hogy segítsen neki segítséget kérni, hogy jobban érezze magát, és másnap teljesült, pedig ez is olyan volt, amiről azt gondoltam, hogy nem a közeljövőben fog bekövetkezni.
Tudom, hogy Isten ezeket nem azért adta, mert én olyan fantasztikus ember lennék, hanem egyszerűen Ő ilyen kegyelmes, és ilyen végtelen a szeretete, amit sem felfogni, sem megérteni nem lehet. „Még nyelvemen sincs a szó, te már pontosan tudod, Uram.” (Zsolt 139,4)
Mit tanultál a hívő életről?
Ami most nagyon aktuális számomra az az, amit a Galatákhoz írott levélben olvashatunk: „Mivel pedig Fiak vagytok, Isten elküldte Fiának Lelkét a mi szívünkbe, aki ezt kiáltja: „Abbá Atyám!” Úgyhogy már nem vagy szolga, hanem fiú, és ha pedig fiú, akkor Isten akaratából örökös is.” (Gal 4,5-6)
Isten a hívő életünkbe méltóságot ad azáltal, hogy a gyermekei lehetünk. Sokan küzdünk önértékelési problémákkal, illetve van, hogy félünk beszélni a hitünkről (főleg családtagjainknak, barátainknak), pedig az Atya Krisztusban mindent megadott ahhoz, hogy az Ő megváltottjaként emelt fővel, Őt hirdetve éljük az általa kapott nem akármilyen, hanem nagybetűs ÉLET-ünket.
Mit üzensz a gyülekezetnek?
Először is azt, hogy nagyon szeretem! Olyan jó itt lenni! Tavasz óta is, most is hiányoznak arcok, mozdulatok, hangok. Várom a találkozást Mindenkivel!
Másodszor pedig azt, hogy most elkezdtem olvasni János evangéliumát, mert szeretném, ha Jézus szavai még elevenebben élnének bennem és még inkább beépülnének a hétköznapjaimba. Ha valaki hasonlóan érez, akkor útitársra lelt (ebben is), hiszen sosem vagyunk egyedül az úton. „Az Isten szeretet.” (1Jn 4,8) 🙂
Útravaló: Adjatok hálát a menny Istenének, mert örökké tart szeretete! (Zsolt 136,26)
(Borítókép: H.E.)