– 20 –
Gondolkodtató: Minek örültem igazán mostanában?
Hangoló: Szentlélek Isten, töltsd be örömöddel, hogy ma mosolyomban tükrözhesselek! Ámen
Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek! (Fil 4,4)
Most örülsz? Hány és hányféle hangsúllyal tudjuk kimondani ezt a kérdést! Már önmagában ez is beszédes a lelkünk indulatait illetően, széles skálán éljük meg az örömöt. Ha valamiben élet van, akkor az fejlődni, növekedni, gyarapodni, gazdagodni akar, erre törekszik. Sokszor nagyon csendben, titkon, szinte észrevétlenül történik mindez. Mennyivel könnyebben szembesülünk azzal, amikor valamiből hiányzik az élet! Amikor valami vagy akár mi magunk nem tudunk fejlődni, megrekedünk. Amikor növekedés helyett, lassú vagy gyors pusztulás zajlik a szemünk előtt. Amikor kiált a hiány, az erőtlenség, a kiszolgáltatott tehetetlenség… és még az élet hiányának is képes örülni a csalárd szív: a káröröm valóban szívből jövő és csepp irigység sincs benne. Tisztábban örülünk, ha a saját hiányaink kielégíttetnek, a vágyaink betelnek, ha megtelünk élettel. Ezek az örömök olyanok, amilyenek azok a vágyak voltak, amelyeknek a kielégítéséből származtak. Ne becsüljük le, sőt vegyük észre, amikor az élet árad: friss levegő, egy pohár tiszta víz, egy laktató étkezés, átaludt, pihentető éjszaka, mennyi örömöt hordozhatnak! Vagy egy jó szó, egy apró kedvesség, az otthon melegének a megtapasztalása, egy fájdalommentes mozdulat, egy jól sikerült felelés, vizsga, prezentáció… mennyi öröm van ebben a világban! Ezek azonban múló örömök: újra megszomjazol, megéhezel, újra kihívás elé állít a szakmai fejlődésed vagy a tulajdon tested, szíved-lelked. Hogyan lehetne így mindenkor örülni?
A görögök öröm szava szorosan összekapcsolódik a kegyelem, ajándékozás szavakkal, szinte magyarázza is ezt, mindenkor örülni csak az Úrban lehet. Amit Isten nekünk ajándékozott Jézus Krisztusban, az szabadít fel bennünket az igazi örömre: a legmélyebb elhagyatottságunkban szólít meg, a legfélelmetesebb ellenségünk, a halál felett győzedelmeskedik, tőle idegenből szeretett gyermekeivé lehetünk. Ebben az Istentől kapott új életünkben az élet áradását semmi sem akadályozhatja végérvényesen, hiszen Isten a kiapadhatatlan forrása az életnek és így örömünknek is.
Látjuk, ahogy a kegyelem és öröm összekapcsolódnak elméletben, de vajon a mi életünkben is megéljük ezt?
(J.L.)
Visszhangzó
Igen, enyém lehet a legnagyobb öröm, amelytől sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem semmi más nem választhat el! A Szabadítás öröme, ami egy boldog téli hétvégén éppúgy tud erővel eltölteni, mint egy fagyos hétköznapon, mikor egy szerettemtől kell búcsúznom. Enyém az erő, hogy van remény, van folytatás, hogy az Önmagát értem áldozó Isten gyermeke lehetek! “Zengjen örökké a dalunk Győztes Királyunknak!” Itt hallgatható: https://www.youtube.com/watch?v=pDUfjO8H7uA
(K.E.)
Tükröződő
Janiné Vakulya Gabriella vagyok, abban a szerencsében volt részem, hogy a gyülekezetnek kezdetektől tagja lehetek. Vegyészmérnökként gyógyszergyárban dolgoztam, most itthon anyósomat ápolom. Három felnőtt gyermekünk van. Párom most is a versenyszférában vezető.
Mit tanultál Istenről?
Gyermekként, a haragvó, mindenek felett uralkodó Istent ismertem meg, aki előtt sosem lehetek elég jó, elég tiszta.
Bár egyértelmű volt, hogy házasságot az Úr színe előtt akartam kötni, kapcsolatom a hittel, az egyházzal sokáig meglehetősen laza volt. Legnagyobb gyermekem beiratkozása a Pál Apostolba hozott változást ebben. A kényszerű elkíséréseket a Rákosligeti Református Templomba -Kati néni- javaslatára felváltotta az óvatos ismerkedés. Ami hamarosan a megérkezés, az otthon vagyok örömévé vált. Már nem a vidéki család voltunk, hanem gyökeret eresztettünk, megérkeztünk haza. Fürödtünk Isten és a Testvérek szeretetében, figyelmében. Megtapasztaltam, hogy Isten úgy fogad el, ahogy vagyok, nem kell megfelelnem.
Mit tanultál a hívő életről?
Színes, őszinte, szívtől szívig ér.
Hogy Isten szeretete támasz a legnagyobb bajban is. 2019-ben rákos betegként békességben éltem meg a kemoterápiát, majd az azt követő műtétet is. Biztos voltam benne, hogy az életem továbbra is az ő kezében van.
Hogy nincs megérkezés, hanem mindig van új tudás, élmény, úton vagyok.
Hogy mindig vannak kihívások, de hiszem, hogy erőt is kapok hozzá.
Mit üzensz a gyülekezetnek?
Nagyon várom már a személyes találkozásokat. Szeretném megosztani azt az örömöt, ami ezzel kapcsolatosan bennem él. Hogy mindenki fontos, az Isten szeretete mindenkire vár. Most februárban elkezdtem egy képzést a SOTE-n. Remélem, hogy hasznára lehet közösségünknek, különösen az idősebb testvéreinknek.
Útravaló: A Lélek gyümölcse pedig: … öröm… (Gal 5,22)
(Borítókép: J.L.)