– 32 –
Gondolkodtató: Mi jelent most leginkább kihívást?
Hangoló: Hozzád kiáltok, Uram, és ezt mondom: Te vagy oltalmam, te vagy osztályrészem az élők földjén. Figyelj esedezésemre, mert igen elesett vagyok! Ámen
Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg téged. (Ézs 43,2)
Fogságban voltak. Idegen földön. Mások voltak a törvényeik, mások a szokásaik, más a vallásuk, más az értékrendjük. Mást vettek természetesnek, mást kihívásnak. Messze vannak az otthonuktól, tüzek és mély vizek ölelésében, számtalan próba közepette. Hol van a teljes békesség? Messze. Nagyon messze tőlük. Isten sem ígér gyors megoldást, ragtapaszt a sebekre, tegyünk úgy, mintha nem lenne. Nem ígér zökkenőmentes utat, hazaérkezést luxuskivetelben, problémamentes jövőt. Nem mondja, hogy ne törődj vele, nem kell gondolkoznod rajta, mindez veled nem történhet meg. Hanem azt mondja ott az idegen földön lévő népének, hogy bátorság! Mert minden akadály ellenére is, haza foglak vezetni, sem el nem hagylak, sem le nem mondok rólad, veled vagyok.
Olyan ígérete ez Istennek, amit ma is érthetünk magunkra. Hiszen ma is azok vagyunk, akik idegen földön élnek, egy olyan kultúrában, ami minimum gyanakodva nézi a keresztyént: hogy lehet, hogy nem önmaga a mércéje? Hogy hódolhat be valakinek, ráadásul csak egy valakinek? Hogy lehet, hogy „nem halad a korral”, hogy évezredes értékrendje van és ezen nem akar változtatni? Hogy lehet, hogy beleáll a szenvedésbe is, és nem akar mindenáron kimenekülni belőle? Hogy lehet? Úgy lehet, hogy amikor félünk, amikor kísért a könnyebb út, amikor halálra rémiszt, ami körbevesz, amikor könnyebb lenne elmenekülni, akkor szól mellette a szelíd csendes hang is: gyere velem tovább az úton, míg csak haza nem érünk! Mert itt rólad van szó – a lényedről! Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg téged. Mert aki meg akarja menteni az életét, az elveszti azt, aki pedig elveszti az életét Krisztusért és az evangéliumért, megmenti azt.
(J.L.)
Visszhangzó
Itt hallgatható: https://www.youtube.com/watch?
Tükröződő
Kedves Gyülekezet!
Puskás Réka Eszter vagyok, férjemmel 10 éve vagyunk a Rákoskeresztúri Református Egyházközség tagjai. Házasságkötésünk után itt, a 17. kerületben kezdtük el közös életünket, így találtunk rá erre a gyülekezetre, ahol már az első Istentisztelet után otthon éreztük magunkat. Az Istentiszetletek mellett több alkalommal részt vettünk házashétvégéken, egy alkalommal házas kurzuson és a Keresztkérdések sorozaton. 6 évvel ezelőtt megszületett András fiunk, így azóta többnyire csak a földszinten fordulok elő Istentiszteletek alkalmával a baba-mama szobában, vagy a Magocska csoportban az eleinte közösségben bátortalan, visszahúzódó kisfiam mellett. Már több mint egy éve megérkezett Andris kishúga, Betti, vele sajnos sok alkalmunk nem volt még gyülekezeti alkalmakon részt venni, de amikor lehetett baba-mama körbe rendszeresen jártunk (akárcsak annak idején Andrissal), számos alakalommal Istentiszteletre is eljutottunk.
Az egyik legfontosabb dolog, amit Istenről ebben a gyülekezetben tanultam, hogy Isten képes belülről átformálni, különböző cselekedetekre, más gondolkodásmódra indítani. Én eredetileg katolikus vagyok, katolikus családból származom. Olyan szemléletet hoztam magammal, amelyben kiemelkedő szerepe van a különböző szabályok, törvények betartásának, a vallásgyakorlást – kis túlzással – inkább egyfajta „külső kényszernek” éltem meg, nem belülről fakadó, örömteli küldetésnek. Konkrétabban fogalmazva azért mentem szentmisére vagy imádkoztam este, mert ezek elmulasztása bűn, nem azért, mert nekem hiányzott volna, ha nem teszem. Mára ez teljesen átalakult: jólesik Istennel beszélgeti, Istentisztelet hallgatni, és várom, hogy személyesen is újra jelen lehessünk a gyülekezetben – még ha kisgyerekekkel ez nem is tud olyan rendszerességgel megvalósulni, mint szeretném.
Legnagyobb kihívást az Istennel való kapcsolatomban – a járványhelyzetet leszámítva – az állandó időhiány jelenti, bár igényem lenne rá, nagyon nehéz még a rendszeres imádságot is beütemezni, nem beszélve a biblia értő olvasásáról, elcsendesedésről… Sajnos Isten elég gyakran háttérbe szorul az életemben, még az ünnepekben sem a hozzá méltó helyet foglalja el, de őszintén bízom benne, hogy még a háttérből is szeret, jelen van az életünkben és gondoskodik rólunk. Ehhez kapcsolódik a másik ajándék, amit többször is volt alkalmam megtapasztalni az életem folyamán: hogy a szomorú eseményekből is születhet valami sokkal nagyobb jó az életünkben vagy formálódhatunk Isten terve szerint, mert „akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik”. Ez az ige gyakran eszembe jut és hiszek benne, hogy működik az életünkben. Szívből kívánom, hogy ez tartsa a lelket mindazokban, akik most különböző okok miatt nagyon nehéz időszakot élnek át.
Szeretettel, Réka
(Borítókép: J.L.)