Sütő Julianna vagyok, református. Van négy gyerekem és hat unokám, Isten megáldotta az életüket.

Budapesten, Kőbányán születtem 1949-ben, ott kereszteltek. Jártam hittanra, vasárnapi iskolába, konfirmáltam. Egyszoba félkonyhás társbérletben nőttem fel. 1963-ban inas lettem a Kőbányai Gyógyszerárugyárban, munka mellett érettségiztem és lettem vegyészmérnök. 14 évesen édesapám szó szerint bepefozott a templomba, akkor megfogadtam soha többé nem jövök ide. KISZ-aktivista lettem. 19 évesen a “prágai tavasz” letörésekor átéltem a kommunisták szélkakas hazug világát, ahogy egyik napról a másikra tagadták meg magukat és “ők mindig azt” mondták. Akkor eldöntöttem, inkább Isten és a Biblia. Ez már kétezer éve ugyanazt mondja. De ez még csak a fej döntése volt. A szívig már járom az utat, de még nem értem a végére. Hányszor volt, hogy ez még belefér. Nem fér bele. Egyre több mindent tudok a rossz, istentelen szokásaimból elhagyni, de még mindig van belőlük. A hívő élet nem zökkenőmentes út. Isten segít nekem a próbáival: néha úgy tűnik, telepakolja akadályokkal az utat és szurkol nekem, segít, hogy teljesítsem a pályát. Mindig vigyáz rám, akkor is, ha éppen távol vagyok Tőle. Visszarángat magához. Vajon örül nekem Isten mindenkor?

Örüljetek az Úrban mindenkor, ismét mondom örüljetek. (Fil 4,4) Ez az ige volt a konfirmációs igém. Már elfelejtettem, de a keserves élethelyzetekben az apródolgok örömét kerestem, mígnem egy pakoláskor megtaláltam az okát.

Örülni mindenkor. Most itt igazán nincs örömidő. Annyi minden sújt, a ragály is bármikor utolér, leterít. A többi megszokott rosszról ne is beszéljünk. A személyes megtapasztalás is a rosszat erősítheti, ha csak az emberi szemet használom, nincs semmi biztató. De tudom, hogy az életben nemcsak a dolgok, hanem a lélek is számít. Eleinte csak a “mindennapi kenyér” mellé kerestem a „mindennapi” örömet, majd rácsoldálkoztam a világra: Isten pazarló, játékos teremtésére, amely hihetetlenül logikus és takarékos egyszerre. Az élet a 105 elemből ötből épül fel, felfoghatatlan változatosan és hatalmas sokasággal és mégis rendben. Ez az ajándék olyan felmérhetetlen, hogy csak köszönni lehet és óvni, megtartani. A hangyaboly vagy a méhek társadalmának rendje, amit látni mindenki tud, bonyolult és rendszerető. Ha arra gondolok, hogy mennyi mindent kaptam Istentől, csak hálát és örömet érzek. A dolgaimat, amik körülvesznek és az embereket, akiket ismerhetek, mind-mind kaptam, vannak. Isten szép világot alkotott, csak azt nem értem, minek kellettünk mi ide? Mi, akik az Isten által megadott választás képességével tudjuk a rosszat is választani. Pedig olyan szép egy lepkeszárny, olyan jó egy simogatás, jó sétálni a tavaszi kertben…. De a legkisebb kényelmetlenség, szabály már méltatlankodást vált ki belőlünk. Miért pont én… Miért pont velem… Hát ezt már nem… Isten mégis az ember mellett döntött, már az idők kezdetén eldöntötte a megváltásunkat. Örök öröm.

Köszönöm Istennek, hogy megtanított az apró jókat észrevenni, megtanított a kicsi szépnek is örülni. Örömre derülnek, kik rátekintenek, nem pirul az arcuk. (Zsolt 34,6)

A gyülekezetnek üzenem: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.” és „Szeresd felebarátodat, mint magadat.” (Mt 22,37-38) A nagyparancsolat alapján, még ha nagyon nehéz másokról a jót feltételezni, akkor is érdemes.

Útravaló: ¹¹Szövetségre lépek veletek, és egyetlen élőlény sem pusztul el többé özönvíz miatt, mert nem lesz többé özönvíz, hogy elpusztítsa a földet. (1Móz 9,11)