– 44 –
Gondolkodtató: Milyen emlékeztetőim vannak?
Hangoló: Hangosan kiáltok Istenhez, Istenhez kiáltok, hogy figyeljen rám. Nyomorúságom idején az Úrhoz folyamodom. Ámen
Ez a kő pedig, amelyet szent oszlopként állítottam föl, Isten háza lesz,
és bármit adsz nekem, a tizedét neked adom.
(1Móz 28,22)
Csippan a telefon, felugrik az ablak, messziről szúrja a szemet a naptáron a bekarikázott dátum, emlékeztetnek. Ma lesz, mára kell, vagy hát kellett volna. Ne felejtsd el, mert tudod, hogy elfelejthetnéd, pedig nem akarod, csak hát és magyarázod, sodor az élet, nem lehet ennyi mindent észben tartani, nem tehetek róla, már nem a régi a memóriám. Ami fontossá válik, azt őrizni akarjuk. Őrizzük az utat, hogy megtaláljuk a múltunkban és ismét jelenidejűvé lehessen számunkra: olyan, amihez az itt és mostban is tudunk kapcsolódni. Kapaszkodókat gyártunk, hogy visszataláljunk ahhoz, ami volt, azért, hogy most is jelentsen valamit. Mert a jelenlévőnek van jelentése számunkra. Minek állítunk emléket? Mit szeretnénk átmenekíteni a folyamatos jelenünkbe, mi az, amit szeretnénk, ha elkísérne bennünket az utunkon?
Jákób története tele van emlékezéssel. Már a neve is emlékeztető: csaló. Csaló vagy, elloptad testvéred minden kiváltságát, elloptad az atyai áldást, így biztosítottad a jövődet. Jákób, Jákób, Istent is kicseleznéd: találkoztál Vele, ígéretet kaptál, hogy veled lesz, nagy néppé, áldássá tesz, de neked emlékeztető kell, fogadás, ha valóban gondoskodik a hétköznapi szükségleteidről, majd akkor hódolsz előtte. Az a kő valóban emlékeztető lesz: bizalmatlan voltál, pedig Isten méltó a bizalmadra, nem érdemelted, mégis kiválasztott téged. Most már elhiszed?
A számtalan emlékeztetőnk között, vajon emlékeztet-e bennünket valami az életünkben Isten jelenlétére, ígéreteire? Na és a saját fogadásainkra?
(J.L.)
Visszhangzó
Kövek, jelképek, emlékek – elénk hozzák, ahogy voltunk, akik voltunk, amivé lettünk, de hozzák elénk Istent is, aki erős és kegyes, aki szent, akihez hasonló sehol senki sincsen. Emlékezzünk: csuda, Isten, a te dolgod, mert mindennémű szükségemben csak Istenként lesz reménységem Isten! Itt hallgatható: https://www.youtube.com/watch?v=UuFiDPPXaMA
(J.L.)
Tükröződő
Suga Gábornak hívnak, hozzávetőleg 7 éve élünk feleségemmel, Nórival a kerületben. 17 évvel ezelőtt, már jócskán felnőtt fejjel adtam át életem vezetését az Úrnak. Csak ezután a döntés után döbbentem rá igazán, hogy mennyire más minőségű életet kínál Jézus az őt követőknek. Nagyon hálás vagyok Jézusnak, hogy megmentett és megszabadított a tartalmatlan, függőségekkel teli „életemből”. Legfőbb életcélom, hogy az új életemért és a sok ajándékért hálából szolgáljak Jézusnak. Ennek a szolgálatnak egyik fontos színtere a rákoskeresztúri gyülekezet, ahol az iratterjesztés mellett a Magvetők munkájában (KeReT-es gyermekek közt) és HBK vezetésben veszek részt.
Mit tanultam Istenről?
Az első megtapasztalásaim Istennel kapcsolatban, hogy valóban képes „kövekből is fiakat támasztani” – ugyan szüleimtől sok gondoskodást, szeretetet és támogatást kaptam, de lelki útmutatást, példát – nem hívő emberek lévén – sajnos egyáltalán nem tudtak adni. Istennek ez nem jelentett akadályt, hiszen családi háttér nélkül is elvégezte bennem, hogy a „semmiből” jőve megérkezzek istentiszteletre, ahol annyira megérintett a hallott ige, hogy még többet akartam hallani belőle. Azóta sem tudok betelni Isten igéjével, mindig tud újat mutatni, tanítani Magáról (és rólam is).
Sok kedves igét őrzök szívemben: a megtérésemet munkálókat, a konfirmációra és a házasságkötésünkre kapott igéket, az előző gyülekezetből való eljövetelkor kapott „útravaló” igét és most tavasszal egy cselekvésre ösztönző ige is nagyon a szívemhez nőtt.
Felgyorsult, türelmetlen világunkban nekem nagyon szembeötlő Isten türelme. Az örökkévalóság szemszögéből tud várni emberek megtérésére, eseményekre, olyan dolgokra, amiket én emberileg – az időnek alávetetten – siettetni gondolnék.
Isten végtelen gazdagságából az örök élet mellett minden gyermekét megajándékozza egyéb lelki ajándékokkal is. Nekünk azonban nem az ajándékok egymáshoz méricskélésével kellene foglalkozni, hanem azzal, hogy jól sáfárkodjunk a saját ajándékainkkal.
Mit tanultam hívő életemről?
Azt például, hogy nagyon furcsa deformációk képesek megjelenni életünkben, ha nem az igéhez, hanem emberek eszméjéhez, tetszéséhez vagy épp a korszellemhez igazítjuk az életünket. Amikor nem az igéhez szabom az életemet, akkor nem az a kérdés, hogy eltávolodom–e Jézustól, hanem hogy mennyire.
Nagyon hálás vagyok Istennek, hogy szép számmal vannak olyan hívő példaképeim, akik hiteles, hűséges keresztény életet éltek. Ugyanakkor vigyázni kell azzal, hogy ők valóban „csak” példaképek maradjanak, s ne vegyék át Krisztus szerepét.
Elég perfekcionista típusú ember vagyok, nekem nagyon sokat jelent ezért, hogy az Atya Jézuson keresztül tekinti életemet.
Egyik legújabb felismerésem, hogy nagy valószínűséggel nem lesz olyan időszak Jézus követésében, amikor tétlenség lesz majd osztályrészem. Ez nem a pihenés nélkülözését jelenti, hanem az unatkozásét.
Mit üzenek a gyülekezetnek?
Merjük elhinni a Jim Elliot misszionáriustól származó, biblikus idézetet: „Nem bolond az, aki odaadja, amit nem tarthat meg, hogy megnyerje azt, amit nem veszíthet el.”
Útravaló: 12Emlékezem az ÚR tetteire, visszagondolok hajdani csodáira. 13Végiggondolom minden tettedet, elmélkedem dolgaidon. 14Szent a te utad, Istenem! Van-e olyan nagy Isten, mint a mi Istenünk? (Zsolt 77,12-14)
(Borítókép: J.L.)