– 10 –

 

Gondolkodtató: Mikor tévedtél el utoljára?

Hangoló: Mutasd az utat, ami Hozzád vezet, Istenem! Ámen

 

Megismerteted velem az élet útját, teljes öröm van tenálad, örökké tart a gyönyörűség jobbodon. (Zsolt 16,11)

Megismerteted. Nem is olyan nagyon régen még nem volt természetes, hogy a zsebünkben hordtuk a világot, hogy pár érintéssel, kattintással pontosan tudtuk, hol vagyunk és merre találjuk az úti célunkat. Ha járatlan utakra indultunk azt mindig tervezgetés, térképnézegetés előzte meg, otthon és menet közben is állandó figyelemre volt szükség, mert senki nem szólt, hogy „újratervezés”, anélkül, hogy hozzátenné, „nem igaz, hogy már megint”. Milyen könnyű megszokni ezt a segítséget, kontrollt! Milyen természetesen szolgáltatjuk ki magunkat a telefonunk, a GPS-ünk irányításának! Vajon azt észrevesszük-e, hogy nem csak a fizikai utakon tesszük ezt? Vajon feltűnik-e, amikor az élet útját keressük, az áldásokét, azt, ahol öröm van, békesség, hogy ugyanilyen automatikusan le tudunk mondani az irányításról? Mert könnyebb, gyorsabb, egyszerűbb a mindenkiígycsinálja, vagy mertaztmondták, esetleg a pillanatnyilagjóötletnektűnt.

Megismerteted. Nem létezik teljes objektivitás, valakire hallgatni fogunk, valakinek, valaminek hinni fogunk, amíg meg nem találjuk, amit kerestünk. A zsoltáros Istennél találta meg a teljes örömöt, az elvehetetlen gyönyörűséget, mindezt a tenáladban meggyökerezve. Milyen ez a kapcsolat? Egy folyamatos egymásra figyelés, ahol a másik közben végtelenül bölcsebb nála. Ahol a másik tudja és mutatja is az utat. Egy ilyen kapcsolat mindig áldás és áldozat egyszerre, nincs az utóbbi nélkül.

Megismerteted. Van mit megismernünk! Isten nem változtatja meg az értékrendjét, a tiszta tiszta marad nála, az élet éltető, a hamis, a romboló, a bajos, átok. Az élet útját, az áldás útját nem a mi kényelmünk szabja, lehet, hogy vért verítékezel az engedelmességért, hogy az útirány az egyre közelebb Istenhez maradjon. De megéri! Mert a kapcsolat megéri…

Megismerteted. Ma is, ha kérdezed, ha kéred! Mert nincs olyan pontja a földi életünknek, amikor ne lenne kész újratervezni velünk!

(J.L.)

Visszhangzó

A földi utakon ígéretünk van arra, hogy az Úr vezet majd bennünket szüntelenül, ha mi Rá figyelünk, Őt követjük, az Ő szavára hallgatunk! Az, hogy hogyan vezet bennünket sokféle: igéken, testvéreken, lelki élményeken, zenéken és megszámlálhatatlan különös tapasztalaton keresztül. Jó az  Ő vezetésébe kapaszkodva elindulni egy-egy útra. De nehéz, mikor az utolsó pillanatig várat, mikor jobbra mutatja az utat, de mi balra mennénk. És mégis milyen jó belátni, hogy jobban tudja, bölcsebben látja! És még jobb tudni, hogy ha egyszer arra kértük: “Vezess Jézusunk!” Ő fogni fogja a kezünk, míg megérkezünk! Itt hallgatható: https://www.youtube.com/watch?v=JJhEBBeP_s8

(K.E.)

Tükröződő

Kovácsné Kornélia vagyok gyülekezetünk egyik presbitere. Közel  22-23 éve tagja vagyok a gyülekezetnek, férjemmel, fiaimmal és unokáimmal. Diakónusi és háziasszonyi szolgálatot végzek. Nyugdíjas vagyok, aktív dolgozóként főként pénzügyi-számviteli területeken dolgoztam. Nem az én világom volt igazán, de lehetőségeimhez kellett igényeimet alkalmazni, s az nem volt túl sok abban a korban amikor dolgoztam, mert  meg kellett alkudnom a helyzettel. Ennek kiegyensúlyozásaként mivel szeretem a verseket, az irodalmat, a zenét, a képzőművészetet, sokat olvastam, s a versszeretetem segített abban, hogy egy másik irányultságban örömet találjak.
De mégis hiányzott valami, valami plusz  annak ellenére,  hogy hívő vagyok, s az-az elköteleződés a Református hitem gyakorlásában, ami még gyermekkoromban meg volt. Később mikor férjhez mentem túlságosan lefoglaltak a napi gondok, a munka melletti gyermek nevelés, az örökös továbbképzések, ami ennek a munkának velejárója: – új rendeletek, új szabályok örökös változásai miatt.
Gyermekkori emlékkönyvembe valakitől ezt a beírást kaptam: „Ne várj sokat az élettől, hópelyhek az örömök…” /Reményik S./- ezt próbáltam megérteni, de valahogy tudatom mélyén azt éreztem, hogy Istenünk mindenkinek ad talentumot valami iránt. S azt várja, hogy ezt kamatoztassuk, hogy élhessünk vele az Ő érdeméből, az Ő dicsőségére, az Ő örömére… S az a talentum, ha kevés is, ami van bennem, hűen szeretném  őt szolgálni. Sokat imádkoztam azért, hogy mutassa meg nekem mi a terve velem, mit akar, hogy cselekedjem, hogy amit végzek, amint élek, azért abban adjon egy kis örömöt és lelki feltöltődést, bizonyosságot. Aztán egyszer csak, mivel szeretem a Zsoltárokat, a 37. Zsoltár 4-5. verse jött felém, és megszólított: Gyönyörködjél az Úrban és megadja néked szíved kéréseit. Hagyd az Úrra a te utadat, és bízzál benne, majd ő teljesíti. Sokat forgattam magamban ezt a két ige verset, és egyszer csak vers formájában megfogalmazódott bennem az út keresésem, a bizalmam ő iránta , s az a belső örömem, hogy megtaláltam, rátaláltam, csak hagyjam rá,s bízzam rá magamat:

Bizalom

 Menedékem vagy és kőváram,
Biztonságom, a veszélyben,
Rád bízom magam, mert Te tudod,
Mi jó nékem, s mitől védsz meg.

Erőm vagy és békességem,
Fény oszlop a sötét éjben,
Rád bízom magam, mert te tudod,
mi jó nékem, s mitől védsz meg.

Olvaszd fel szívem fagyos kérgét,
járd át lánggal és tűzzel,
Rád bízom magamat, mert te tudod,
mi jó nékem, s mitől védsz meg.

Jövőt féltem, sötét árnyak lopakodnak,
Te múlt, és jövő őrzője vagy,
Rád bízom magam, mert Te tudod,
mi jó nékem, s mitől védsz meg. 

Őrálló vagy és védőpajzs,
asztalt terítesz a pusztában,
Rád hagyom magam, mert Te tudod,
mi jó nékem, s mitől védsz meg !

Ámen                                                           

 Az Úr az, aki tudja képességeinket, és lehetőségeinket, és ha rábízzuk magunkat, meg mutatja azt az utat amelyen járnunk kell, – s hiszem, hogy nem vár el többet tőlünk, mint amennyi meghaladja képességünket! Hiányérzetünket, szívünk vágyát ő érti meg legjobba. Ő az, aki ki tudja munkálni bennünk a belső örömöt, mely nem olvad el mint a hópehely, hanem más húrokat rezgetve, megelégíti lelkünket. Van egy kedves új énekünk az Atyám két kezedben c., melyből, ez jut a fentiekhez kapcsolódóan eszembe:  ”Atyám két kezedben, teljes az öröm…” – mert ez a mégis öröm, az örök öröm…

Végezetül, így most Adventben, mire is vágyakozhatnánk legjobban, mint arra, hogy az Ő világossága ragyogja át életünket! Szentlelkével formáljon és alakítson bennünket, hogy élhessünk drága Jézusunk érdeméből, néki hálát adva, az Atya isten dicsőségére. Az Úr közel! (Fil 4,5) Ámen.

Kedves testvéreim, áldott Ádventet kívánok sok szeretettel!

 

Útravaló: Az ÚRra tekintek szüntelen, nem tántorodom meg, mert a jobbomon van. (Zsolt 16,8)

(Borítókép: J.L.)