– 13 –

 

Gondolkodtató: Milyen ritmusa van az életemnek?

Hangoló: Idő felett álló, hatalmas Isten, hadd adjam neked szívből az én időmet! Ámen

 

Megalkotta Isten a két nagy világító testet – a nagyobbik világító testet, hogy uralkodjék nappal, és a kisebbik világító testet, hogy uralkodjék éjszaka – és a csillagokat.
(1Móz 1,16)

Nem emlékszem, mikor láttam utoljára a Napot. A hajnal, a reggel, a délután, a naplemente most mind ugyanazt jelenti: a sötétség helyett erőtlen, tompa szürkeséget, automatikus villanykapcsolást, fény nélkül megáll az élet. Mennyire más így az élet! Az éjszakáink és a nappalaink összecsúsznak, lomhán váltják egymást, mintha nem lenne lényegi különbség köztük, mosódnak a kereteink. Pedig még azt sem mondhatjuk, hiányoznak a világítótestek az égről. Mert van Nap, van Hold, vannak csillagok, csak egy ideje már „inkognitóban”, mint az online megbeszélések, konferenciák számos arctalan résztvevője, elválaszt bennünket a felhő.

Vajon, ha nem így lenne, feltűnne, milyen természetesen szabjuk át a napi ritmust? Villany fel, roló le, így lesz reggel és este, a nap tetszőleges időpontjában. Vajon a sok kényszerű, vagy csak kényelemszerető kapcsolgatás közepette, feltűnik-e, ha eltűnik a rend? Ha nincs meg az ideje a munkának és a pihenésnek, a bekapcsolódásnak és a kikapcsolásnak? A hétköznapoknak és az ünnepeknek? Mert a Nap, a Hold és a csillagok arra (is) teremtettek, hogy mérhető időt adjanak nekünk. A gondviselés eszközei – szabályos járásuk lehetőséget adott a rendelt idő felismerésére: mert ideje van a munkálkodásnak és a megpihenésnek, a hétköznapoknak és az ünneplésnek. Időtlen igazság, hogy Időt kell szánnunk arra, hogy emberek maradhassunk, testünknek és lelkünknek is kell a ritmus. Vajon, amikor az égbolt díszeire nézünk, Napra, Holdra, csillagokra vagy mindezek hiányára, észrevesszük-e, emlékeztet-e bennünket, hogy ajándékként kaptuk mindezt, hogy a javunkat szolgálják? Hívnak-e ahhoz, aki először mérhetővé tette az időt? Segít-e bennünket az odafigyelésben, hogy a napjaink – és az adventünk – ne csak múljanak, hanem teljenek is, Isten jelenlétében?

(J.L.)

Visszhangzó

Vajon a sötétben, a szürke hétköznapokban látjuk-e, érezzük-e, hogy már jön, már itt van, már mindjárt fordul a nap járása, mindjárt elkezdenek hosszabbodni a nappalok? Vajon látjuk, hogy a lelkünkben is ugyanígy változhat a sötétség? Mert van, aki változtatni tud rajta: a világ Világossága! Szűnik a sötétség, van világosság, Krisztus az igazi Világosság!

Itt hallgatható: https://youtu.be/l_hwxV-pV9A

(K.E.)

Tükröződő

Jó az Úr!
Mindenekelőtt ezúton is köszönöm a megtisztelő felkérést és a lehetőséget, hogy ide írhatok. Ebben az egyszerű tényben annyi minden benne van egyszerre, amiért hálás lehetek: élek, lélegzem, viszonylag ép az elmém, van egy gyülekezet, melynek tagja lehetek és melynek vezetői gondoltak rám e felkéréssel s itt ez az oldal, ahová írhatok – valódi lelki kincsesláda. Köszönet mindezekért.

Szűcs Dániel vagyok, egy hónap híján 3 éve tagja e gyülekezetnek. Fogalmam sincs már, hogy azelőtt harmincvalahány évig mit csináltam, merre jártam, mi volt velem. Most csak azt tudom, minden ami számít, azon a napon kezdődött el, amikor ide, a rákoskeresztúri református gyülekezetbe megérkeztem. Azóta minden, amit korábban elképzelni sem tudtam, valóra vált: a “magam módján hiszek”-ből fennhangon, a testvérekkel együtt elmondott “Hiszek egy…” lett, a ködös deista istenképből valóságos, a mindennapjaim részévé vált Isten, karácsonyfával házaló Jézuskából Megváltó Úr. A “minek ahhoz templomba járni”-ból “Uram, kihez mehetnénk”. És igen, amit soha nem hagyhatok szó nélkül: a “soha nem lehet”-ből két gyönyörű gyermek.

Azt a kérdést kaptam, hogy “mit tanultál mostanában Istenről”. Furcsa lehet talán e pandémiás, testet, lelket, emberi kapcsolatokat megnyomorgató időszakban, de egy igetöredék jár mostanság folyton a fejemben: “jó az Úr”. Nem számoltam meg, hány találatot ad erre az online Bibliám keresője, de sokat. Sokszor ismétli a zsoltáros: jó az Úr. Mert valóban az, és ezt most, ezekben a nehéz napokban még fontosabb felismerni, megérteni, hinni, mint bármikor. Jó az Úr, és jó az ő keze munkájának gyümölcse – a teremtett világ. Ő maga mondja róla, és én hiszek neki.

És legnagyobb örömömre ezt már nagyobbik fiam, a két és fél éves Matykó is jól tudja, aki a kifejezetten gyerekeknek készült ragyogó interaktív online Biblia-alkalmazásban (mindenkinek csak ajánlani tudom: https://play.google.com/store/apps/details?id=com.bible.kids&hl=hu&gl=US) boldogan kapcsolgatja a “világosságot” a teremtés első napjának eseményeit szemléltető képen. Nekem jutott a kegyelmi pillanat, hogy először hallhattam meg a kicsi gyermek szájáról Isten nagy nevét kimondani, hozzátéve: “fejkapcsojta a vijágosságot”. És ez mind-mind annyira nagyon jó…

Mit tanultam a hit megéléséről a napokban – így a következő kérdés. Pontosan azt, amit az előbbiekben felfedeztem: jó az Úr. Azt tanultam, hogy ha képes vagyok ezen keresztül tekinteni a világra, akkor képes vagyok nemcsak rezignáltan tudomásul venni, hogy milyen aljas, gonosz, bűnös, mocskos világban élek és nekem ehhez semmi közöm, kivonom magam belőle – hanem inkább cselekvő imára hív, este, lefekvés előtt és ébredéskor: Uram, könyörülj rajtunk, világosíts meg minket, vezesd vissza e sokszorosan megbukott nemzedéket a Te egyetlen, igaz utadra. Nincs más út, nincs másmilyen jövő.

De a hit megéléséhez tartozik az is, amikor a mélységet élem át, mindennapjaimban. Amikor fiatalemberként ősöregnek és végtelenül fáradtnak-megfáradtnak érzem magam testileg-lelkileg. Amikor (újság)íróként, akinek ez a munkája, hivatása, élete, kiszáradt kútként képtelen vagyok hetekig egyetlen értelmes sort is leírni. Amikor arra gondolok, hogy már hónapok óta nem mehettem haza, szülőföldemre, ami számomra minden nap egy “kis halál”. Mégis, mindezek közepette is azt mondom: jó az Úr, tudja, mit miért csinál és miért állítja e próbákat elénk, személyesen elém is. Mert eddig csak mondtam, hogy szeretem a gyülekezetem, a templomunk hűsét/forróságát (évszaknak megfelelően), szeretem a gyülekezeti zenekar dicsőítő énekeit, szeretem az alkalmakat, továbbá szeretem a családom, a szülőföldem, hazám – de amikor mindezektől fizikailag el vagyok szakítva, értem meg, igazából mit jelentenek, mi az értékük. Jó az Úr, hogy ezt megmutatja, megtanítja, örökre belém vési. Hiszem, hogy a maga idejében megtermi a maga gyümölcsét.

A negyedik kérdés végül így szólt: mit üzenek a gyülekezetnek. Ezt: “Bizakodjatok, jó az Úr, jósága éltet”. Itt hallgatható: https://www.youtube.com/watch?v=AO_TvK9gr-Q

 

Útravaló: Dicsérje őt a nap és a hold, dicsérje minden fényes csillag! (Zsolt 148,3)

(Borítókép: J.L.)