– 16 –

 

Gondolkodtató: Miben fedezem fel Isten szeretetét?

Hangoló: Jézus Krisztus hadd ragaszkodjam ma jobban Hozzád! Ámen

 

Ahogyan engem szeretett az Atya, úgy szeretlek én is titeket: maradjatok meg az én szeretetemben!
(Jn 15,9)

Maradjatok! Hívás? Felszólítás? Unszolás? Bátorítás? Parancs?

Van egyáltalán választásunk? Ha Isten szeretet és „őbenne élünk, mozgunk, és vagyunk” (ApCsel 17,28a), akkor van-e egyáltalán olyan, hogy Isten szeretetén kívül? És ha nincs, miért mondja maga Jézus Krisztus azt, hogy maradjunk meg a szeretetében? Mégis tudok másként dönteni? És ha az én döntésemen, cselekedeteimen múlik Isten szeretete, mégis hogy lehetne igaz, hogy előbb szeretett engem, hogy kegyelemből tartozhatok hozzá, hogy semmi sem választhat el a szeretetétől, amit megmutatott Krisztusban? Milyen könnyen lázad a szív, ha Isten szeretetével találkozik!

Mert erről van szó. Krisztus megerősít minket, hogy az Atya szereti őt, ő pedig minket, ezért Benne, Krisztusban vagyunk azok a szeretettek, akik mindent megkapnak az Atyától. Ami Krisztusban van – az életet jelent, ami rajta kívül az ennél csak kevesebb lehet! A rajta kívül olyan, mint egy ajtó nélküli végtelen labirintus, amibe időnként beszűrődik a fény, amiben időnként van egy-egy tisztás, de ha mégoly tágas is, akkor sincs benne valódi szabadság. Krisztus szeretete ajtót nyit, szabadságra hív – aranyfonálként kivezet az elveszettségből. Vajon az aranyfonalat te teremted? Aligha. Vajon attól függ-e az aranyfonál létezése, hogy követed-e? Aligha. Az engedelmesség, hogy követed, nem ok, amiért továbbra is létezik ez az aranyfonál, hanem pont fordítva – követheted, mert létezik! Krisztusnak engedelmeskedni, megmaradni a szeretetében Miatta lehet, Isten örökkévaló különleges szeretetében Miatta fürdőzhetünk! De közben a következő lépésünkért miénk a felelősség! Krisztus szeretete egyszerre ajándék és egyszerre felelősség, e kettő közt ingadozó feszültség, maga az élet.

Maradjatok meg az én szeretetemben! Hívás ez, bátorítás, mint amivel szerelmes szól bátortalan kiválasztottjának. És felhívás is, mint az autópályán figyelmeztető táblák sora – biztonsági öv bekapcsolásáról, követési távolságról, pihenési lehetőségről – tudod jól, mire van szükséged ahhoz, hogy életben maradj, ugye nem kockáztatsz?! És igen, felszólítás, mint szülő kiált gyermekéért számtalanszor, parancs, a szakadék szélén, ne lépd át a korlátot, ne lázadj, itt vagy biztonságban!

Maradj meg Benne és élj!

(J.L.)

Visszhangzó

A hívásban, az Istennel való szeretetkapcsolatban a legnagyobb kérdés, hogy mi hol állunk a hívásra adott válaszban?! Mert hívás van! Ez nem kétség. A kérdés az, hogy mi kutatjuk-e milyen útra hív Isten az Ő szeretetében?! És ha hív, a válaszra tudunk-e magasztalással válaszolni: Jézus, Te égi szép, tündöklő fényű Név… 
Itt hallgatható: https://www.youtube.com/watch?v=iJNx6EiXB1g

(K.E.)

Tükröződő

Fűkő Csenge Virág vagyok, tanuló, főként kamasz és a gyülekezetünk tagja negyedik éve. Leginkább az ifiből ismerhetnek, de ha eddig nem találkoztunk volna én vagyok az a nagy göndör hajtömeg egy torony tetején, amitől általában nem látni.

Nehéz lenne leírni mit is tanultam Istenről, pláne, hogy még csak most kezdem igazán megismerni Őt. Mindig is voltak Vele megtapasztalásaim, megmutatta magát és vonzott, de különös mód még csak most jutottam el oda, hogy ezeket ne csak megéljem, hanem figyeljem is és tanuljak belőlük. Ami a leginkább kihangsúlyozódott számomra az elmúlt időben Vele kapcsolatban, hogy ténylegesen Úr minden felett, de hogy egyet kiemeljek, az idő felett is. Megfoghatatlan és végtelen, bizonyos értelemben talán felfoghatatlan is, azonban Ő mégis tudja a rendjét és uralja. „Mindennek megvan a maga ideje” futottam bele már oly sokszor és mindig is idegesített. Mi van akkor, ha én most akarom? Vagy épp mi van akkor, ha én még nem érzem késznek magam? Mindennek megvan a maga ideje, de mégis honnan tudom, hogy valaminek itt és most jött el? Ahhoz, hogy ez a bizonytalanság megszűnjön, folyamatos kapcsolat szükséges az Atyával. Ő az, Aki mindenre rámutat, ha valamire még nem állsz készen és ha valamire már felkészített téged. Ő az, Aki felpáncéloz és vezet, Aki ismer annyira, hogy feltétel nélküli bizalommal és engedelmességgel kezébe helyezzem az életem.

Ez persze mind tökéletesen hangzik, sajnos mégse ennyire mézes mázos ez az egész. Persze a fent leírtak már talán mondhatók egy Jolly joker válasznak: „Ha Istenre bízod magad minden rendben lesz”, de ez valahogy mégse teljesen így működik, hisz ez talán túl egyszerű lenne. Hívőnek lenni nem csak elhívás, de kihívás is. Azzal, hogy úgy döntöttem az Ő útját járom szembesülnöm kellett azzal, hogy egy olyan célkeresztbe kerültem, ami miatt folyamatosan nyitott szemmel kell járnom. Az útról letérni egyszerre könnyű és mégis mondhatni lehetetlen, hisz a kísértések és próbatételek során az ember könnyen elbukik és eltéved, mégis, ha ténylegesen megtapasztalta azt mi az Isten Szeretet, akkor képes újra és újra visszatalálni, sőt, „Gyorsan lépek, hátra nem nézek, jutalom az ígéret. Futok egyre, az akadályt mind félreteszem, célom csak egy: Megismerni Téged!” mondja egyik ifjúsági dalunk. Az akadályokat áthidalva képes Istenre tekinteni. És szerintem a hívő életben ez egy hatalmas áldás. Akár lent, vagy éppen a csúcson vagyok az életben, vagy épp az Istennel való kapcsolatomban mindig feltekinthetek Rá és erőt meríthetek Belőle.

Summának csak annyit mondanék, hogy: De most így szól az ÚR, a te teremtőd, Jákób, a te formálód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy! (Ézs 43,1) Bár a hívő élet tele van kihívásokkal mégis én arra hívlak titeket, tekintsünk fel Rá újra és újra, rácsodálkozva arra Ő az Úr mindenek felett és merítsünk ebből erőt ezekben a nehéz időkben.

 

Útravaló: Dicsérjétek az URat! Boldog ember az, aki az URat féli, sok örömöt talál parancsolataiban. (Zsolt 112,1)

(Borítókép: J.L.)