– 31 –
Gondolkodtató: Hol érzem magam biztonságban?
Hangoló: Te vagy az én erőm, rád figyelek, Isten az én erős váram! Ámen
Te vagy az én erőm, rólad zeng énekem. Erős váram az Isten, az én hűséges Istenem! (Zsolt 59,18)
Én még nem éltem olyan időket, amikor félni kellett volna, rettegni attól, ami az ajtónk előtt van. Én még nem éltem meg, milyen mikor a zárt ajtó sem ad biztonságot, nem nyújtanak menedéket a falak. Nem éltem meg, milyen bujkálni, menekülni, éhezni nemcsak a jó szóra, figyelemre, hanem a falat kenyérre is. Nem tudom, milyen az padlásokra és pincékbe húzódni vissza, hogyha szól a sziréna, összekapaszkodva kivárni a következő pillanatot. Nem tudom, milyen az testközelből, amikor ember embernek lesz farkasa, olyan kegyetlenséggel, amire valódi farkas nem lenne képes. Egyre többen vagyunk így, akiknek mindez már csak történelem, halljuk, tanuljuk, de nem tapasztaltuk. Nem éltük át, hogy az életünkre törnek anélkül, hogy bármit is vétettünk volna. Eddig nem.
Mert most olyan időket élünk, amikor nem ad biztonságot a bezárt ajtó, amikor valami még rosszabbra figyelmeztet a vészharang, amikor a félelem gyilkolja az emberségességet. A háborút most nem odakint vívjuk, hanem a négy fal között, de a harc most is ugyanaz: ahogy egymásnak feszülnek az információk, ahogy a szabadságot vágyjuk, ahogy szeretnénk már túllenni rajta, de nem látszik a vége, ahogy háborog a lelkünk, ahogy féltjük a szeretteink és magunk életét is, megszólal-e mégis bennünk az Istendicséret? Tudunk-e arra a másik, szemeink számára láthatatlan világra nézni? Tudunk-e mégis bizalommal belekapaszkodni – a hatalmas, erős, hűséges Istenbe? Ráállunk-e annak az ígéreteire, akinek örökkön örökké kezében van minden élet? Mert ez a mi reménységünk Krisztusban: az élet, amit itt a földön élünk, nem a bizonytalanságba, a semmibe tart, már most is az örökkévalón áll. Minden félelem arra hív, annál keressem az oltalmat, aki az örökkévalóságra menekített át engem, mert Ő az én erőm, erős váram az Isten, az én hűséges Istenem!
(J.L.)
Visszhangzó
(K.E.)
Tükröződő
Nyulasi Bálint vagyok. Pápán születtem, szüleim, testvérem ma is ebben a dunántúli városban élnek. Középiskolai tanulmányaimat a Pápai Református Kollégium Gimnáziumában végeztem. Anyai ágon református családból származom. Rákoskeresztúrra való költözésemig a Pápai Református Gyülekezet tagja voltam. Istennel való kapcsolatom kezdete, valamint számos hitbeli és közösségi élmény kötődik a pápai gyülekezethez. 2010-ben költöztünk feleségemmel Rákoskeresztúrra, ekkor helyi református gyülekezetet kerestünk, így kerültem a keresztúri gyülekezetbe. A gyülekezetet egy nagyon jó, befogadó közösségnek tartom, ahova szívesen járok kezdetben feleségemmel, később már gyermekeinkkel együtt.
Mit tanultál Istenről?
Három saját tapasztalatot emelnék ki: 1. Isten sosem hagy el, még akkor sem, ha egy rossz élethelyzet, esemény ezt sugallja; 2. Istenhez mindig fordulhatok, és Ő valóban meghallgat. Sokszor megtapasztalom, hogy az imádságnak következménye van az életemben, és ez nagyon jó érzés. 3. Isten számára nincs lehetetlen. Történt olyan az életemben, hogy egy vágyott, de emberi felfogás szerint valószínűtlen esemény bekövetkezett Isten segítségével. Ezekhez kapcsolódik az életemben fontos Ige, amely sokszor erőt ad: „íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Mt 28,20).
Mit tanultál a hívő életről?
A hívő életben számomra az a legjobb, hogy az élet bármilyen helyzetét meg tudom beszélni Istennel. Tudok Tőle segítséget, tanácsot, bölcsességet kérni a döntésekhez, eseményekhez, szituációkhoz. Meg tudom köszönni az örömteli dolgokat, erőt kérhetek a nehézségekhez. Ez ad egy szilárd alapot, kiegyensúlyozottságot az életben.
Többször volt olyan, hogy valamit egyedül, Isten segítsége nélkül próbáltam megoldani, és nem igazán sikerült vagy nem jól. Ez egy kihívás nekem a hívő életben, hogy az „egyedül is menni fog” felfogás helyett Istenhez forduljak.
A pápai református templom falára a szószék fölé az alábbi Ige van felfestve: „…nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.” (Róm 9,16). Ez az Ige szorosan kapcsolódik ahhoz, amit a hívő életről tanultam és tapasztalok folyamatosan.
Mit üzensz a gyülekezetnek?
Bár az emberek, és így a gyülekezet tagjai közötti fizikai találkozások a jelen helyzetben minimálisra csökkentek, Istennel mindig adott a közvetlen és személyes kapcsolat lehetősége. Ez adjon erőt minden gyülekezeti tag számára.
Isten tartson meg mindenkit egészségben!
(Borítókép: J.L.)