– 37 –
Gondolkodtató: Miért tudsz most hálát adni?
Hangoló: Uram, Istenem! Sok csodás tervet vittél véghez értünk, nincs hozzád fogható! Ámen
20Milyen nagy a te jóságod, melyet a téged félőknek tartogatsz!
Ebben részesíted a hozzád menekülőket minden ember szeme láttára.
(Zsolt 31,20)
Kirándulásoknál elő szokott fordulni, hogy másként alakul az útvonal menet közben, mint ahogy előre eltervezzük. Néha hirtelen döntés következtében, de legtöbbször csupán azért, mert „papíron” másra számítunk: talán kevesebb kihívásra, kisebb emelkedőkre, lankásabb lejtőkre. Utólag azonban szinte sohasem az erőpróba marad meg, hanem az a gazdagság, amit az út rejtett. A kilátás, amihez másként nem juthattunk volna, a változatos táj, vagy ha más nem is, a közös élmény és a megérkezés öröme. És igen, néha a vízhólyagok, az izomláz is. Vannak az életünkben is ilyen kirándulások, amikor minden másként alakul, mint ahogyan tervezzük, mégis valahogy, magunk se értjük hogy, de győztesekként éljük meg akár a nehézségeket, akár a bukásokat is. Ilyenkor Isten megengedi azt, hogy az Ő szemével is lássunk, lássuk a valóságot. Ilyenkor észrevesszük azt, hogy amiért menet közben könyörögtünk, ami akkor még csak legyen volt, az letté vált. Az megtörtént. Talán észrevesszük azt is, ahogy szépen lassan Isten gyógyít bennünket, a lelkünket. Talán észre se vettük az út közben, miként vertük gyökeret az élő Isten megtapasztalásában. Csak mint akit álomból ébresztenek, hirtelen meglátjuk: milyen nagy az Ő jósága, amivel bennünket is megajándékozott!
Ha nem is látod most a pihenőhelyet, ha ne nem is olyan szép a kilátás éppen, de állj meg egy pillanatra! Nézz vissza a mögötted levő útra! Min hozott már keresztül Isten? Hogyan tette ezt? Mennyi minden van, amit eddig nem is láttál, de most már látod? Hogyan szól a Te hálaéneked? Miért adnál hálát a másik élete kapcsán? Hogyan beszél az ő élete számodra Istenről?
Egy-egy kirándulás közben is gyűjthet az ember sebeket, amik mégis hálaadáshoz vezetnek. De vajon az életben kapott sebeinken keresztül is készek vagyunk felfedezni Istent? Hisszük-e, hogy azokat is javunkra tudja fordítani?
Adjunk hálát Istennek a kapott jókért, hogy megerősödjünk a jóságában! Merítsünk erőt a jóságából, hogy a nehezeinkre is rá tudjunk nézni jelenlétét keresve! Adjunk hálát, ha felfedezzük Őt! Így növekedjünk, erősödjünk napról napra Őbenne.
(J.L.)
Visszhangzó
Tükröződő
Miglinszki Juli és Péter írása
Mindketten nagyon fiatalon találkoztunk az Úr Jézussal. A háború előtt Délvidéken volt egy ébredési hullám a fiatalok között. Hálásak vagyunk az Úrnak, hogy akkor hozzánk is eljutott az Evangélium üzenete, és befogadhattuk a szívünkbe. Nagy szerepe volt ebben egy akkoriban ifi vezető lelkész házaspárnak, valamint annak is, hogy eljuthattunk Biatorbágyra. Már megtért hívőként kötöttünk házasságot. Két lányunk – Karolina és Noémi – a háború idején született. 1999-ben lelkileg teljesen összetörve költöztünk Budapestre a délvidéki Szabadkáról. Keresgélésünk eredményeként a Nagyvárad téri gyülekezethez csatlakoztunk. Közel 20 év alatt sokszor megtapasztalhattuk Isten áldásait, és annak a közösségnek az erejét. Az ottani lelkészváltás a mi lelki életünkre is rányomta a bélyeget. Szemünk láttára hullott szét a régi gyülekezet. Már mi sem találtuk ott a helyünket. Rengeteg lelki harc után, 2019 őszén “betévedtünk” egy vasárnapi Istentiszteletre a Keresztúri gyülekezetbe. Megfogott bennünket az Igehirdetés, és az ottani légkör. Istennek legyen hála, új közösségre leltünk, új otthont kaptunk. Nagyon megfogott bennünket, amikor saját bőrünkön tapasztalhattuk meg a Gyülekezet befogadó készségét. Csak néhány alkalom volt még, amin részt vettünk, amikor az egyik Istentiszteleten kihirdették, hogy a halláskárosultak részére hangerősítő készüléket lehet kérni a bejáratnál. Akkor meg voltunk győződve róla, hogy valaki kiszúrta Noémi hallókészülékét, vagy azt, hogy elöl ülünk, és szájról olvas. Hogy tényleg így volt-e nem tudjuk, de nagyon hálásak voltunk a gesztusért.
(Péter)
Gyerekkoromra meghatározó hatással volt édesanyám és anyai nagymamám. Konfirmációmra kaptam az Igét, amely komoly vezérfonallá vált számomra: ”Te pedig, Isten embere, … törekedj igazságra, kegyességre, hitre, szeretetre, állhatatosságra, szelídlelkűségre. Harcold meg a hit nemes harcát, ragadd meg az örök életet, amelyre elhívattál, amelyről vallást tettél szép hitvallással sok tanú előtt.” (1Tim 6,11-12). Évekkel később, az önelégült elbizakodottságomból a Mk 2,17 zökkentett ki. „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek.” Egyike volt ez az Ige is, mindazoknak az eseményeknek, amelyek a megtérésemhez vezettek.
Feleségemmel Julival már úgy kötöttük meg házasságunkat, hogy mindketten Isten ajándékaként tekinthettünk egymásra. Urunknak hálát adva fogadhattunk szövetséget egymásnak. Sok-sok nehézség, válság helyzet, anyagi nélkülözés, lelki krízis volt, amelyeken átvezetve Istenünk formált bennünket.
Két szó, ami igazán hangsúlyossá vált számunkra a Bizalom és a Hálaadás. Bízni Istenben a legkilátástalanabb helyzetben is. Illetve hálát adni a legnagyobb mélységek közepette is. Sőt, ha első látásra nem látunk semmit, amiért hálát tudnánk adni, akkor még inkább leborulni, és keresni. Keresni, mert biztos van miért hálát adni, ha a mélység, a sötétség közepette nem is látszik elsőre.
(Juli)
A nehézségek között, a legmélységesebb pillanatokban sem hagy el az Úr. Neki terve van velünk akkor is, ha nem kapunk választ a “Miért?” kérdéseinkre. Amikor meghalt a fiunk, azt az igét kaptam, hogy „Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket örök elhatározása szerint elhívott” (Róm 8,28). Megtapasztaltam, hogy Ő beköti a lelki sebeinket. Nála békesség van, és erő az igéjében. Amikor átjöttünk, azt az igét kaptuk, hogy „Én nektek adom azt, a tejjel-mézzel folyó földet” (2Móz 20,24). Az Úr gondoskodását tapasztaltuk meg abban a nehéz időszakban is. Gyülekezetet adott, új családokat, akiket megismerhettünk. Amikor kiderült, hogy Noéminek rossz, és egyre romlik a hallása, és hallókészülékre van szüksége, csak leborulni tudtunk, és az Úrra bízni mindent. Akkor is ez az ige jött elém: „Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál” (Róm 8,28). Lépésről lépésre vált világosabbá az Ő vezetése. Mélységekben megtanultuk, hogy hálát adjunk mindenért. Ne azt nézzük, ami nincs, hanem mi az, amit kaptunk.
Gyógypedagógus asszisztensként a munkám során nap mint nap találkozok sérült emberekkel, gyerekekkel. Isten nélkül nehéz lenne bármit is mondani nekik. A reménység nélkül csak összeomlanék. Nagyon sokszor, a munkám során az jut eszembe, hogy „minden napnak elég a maga baja” (Mt 6,34). Nem tudom a választ a miértekre, “csak” annyit, hogy „Legyen az Úrban bizodalmad” (Péld 22,19).
Mit üzenünk a gyülekezetnek?
1.: „Menjetek be kapuin hálaénekkel, udvaraiba dicsérettel! Adjatok hálát neki, áldjátok nevét!” (Zsolt 100,4) 2.: „Mert nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” (2Tim 1,7) Ebben a nehéz helyzetben is tele lehetünk örömmel és hálával. Azért, hogy nap mint nap olvashatjuk Isten igéjét. Azért, hogy tudhatjuk: Ő legyőzte a halált, győzött a kereszten. Akármit is hoznak a mindennapjaink Őhozzá megyünk. Akármilyen sötét fellegek is takarják a jövőnket, Ö el fog jönni és újjá teremt mindent.
Útravaló: 25Legyetek erősek és bátor szívűek mind, akik az ÚRban reménykedtek! (Zsolt 31,25)
(Borítókép: J.L.)