– 6 –

 

Gondolkodtató: Mit gondolok az eljövendő világról?

Hangoló:  Szentlélek Isten, formáld a szívemet, hogy ma is erősödjön a bizalmam Benned és ígéreteidben! Ámen

 

Hallottam, hogy egy hatalmas hang szól a trón felől: Íme, Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga Isten lesz velük, és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak. (Jel 21,3-4)

„Milyen az a mennyország?” – kérdezik a gyerekek a tiszteletest. „Próbáljátok megfogalmazni, ti hogyan képzelitek el!” – hangzik a válasz. Mindegyik gyerek keményen gyötörni kezdi a fantáziáját… Mire egy három éves kislány a mennyezet felé fordulva, boldog mosollyal az arcán így szól: „…majd, ha ott leszek Nála, virágot szedek és odaadom Istennek.”* …

Volt egy világ, amiben teljesen otthon lehetett volna lenni, hisz hiányzott belőle a hiba és a hiábavalóság is. Nekünk mégsem volt elég, a magunk képére és hasonlatosságára akartuk formálni azt, amit Isten alkotott. Kisajátítottuk, amit megőrzésre kaptunk. És tessék: itt ez a világ, minden tökéletlenségével együtt vágyunk tökéletesen otthon lenni benne. De vajon érdemes-e végleg ennyivel beérni, ahelyett, hogy jól élnénk vele? Mert eljön az a világ, ahol már nem hiányzik a tökéletlenség, ahol nem leszünk elégedetlenek azzal, amit kapunk, mert kristálytisztán látni fogjuk mindaz, amit alkotott Isten, igen jó. Az elmúlás múlik el a világból, mindaz a töredékesség, ami most fájdalmat okoz testünknek és lelkünknek. Olyan világ lesz, ahol Isten uralkodik, igazságosabban, mint Mátyás király, bölcsebben, mint Salamon, világosabban, mint a Nap. Vajon vonz-e ez a világ? Ha őszinték vagyunk, ott van-e, mint biztos végcél, a halál nevezetű kettőspont után, életünk mondatának a végén? Ott van-e az a hely, ahol többé nem Isten lesz otthon nálam, hanem én leszek igazán otthon Istennél? Foglalkoztat-e milyen lesz ott lenni Nála, ahol elmúlik az elmúlás?

Itt és most ezért a szívemet, a bizalmamat, a reménységemet adhatom Istennek és kérhetem, mutassa az utat a „házáig”, az új hazáig. Talán majd, ha ott leszek Nála, szeretetből, hálából, virágot is szedhetek és odaadhatom Istennek.

(J.L.)

*Az eredeti megjelenés itt található.

Visszhangzó

Pilinszky János: Egyenes labirintus 

(K.E.)

Tükröződő

Katona Flórának hívnak, ötödikes korom óta vagyok a gyülekezet tagja. Jelenleg az ELTE-n tanulok, edző szakon.                          

Négy éve tértem meg, és bár előtte is hittem Istenben, és volt egyfajta (a részemről egyoldalú) kapcsolatom Vele, de az volt az a fordulópont az életemben, amikor bemutatkozott Ő, mint élő Isten, Szentlelkén keresztül. Azt hittem, hogy 18 évesen teljesen jól elterveztem az életemet- érettségi, diploma 23 évesen, munka, majd férjhez menés és családalapítás 25-26 évesen. Hát, Isten máshogy gondolta. Az első egyetememen 1,5 év után azt éreztem, hogy az Atya arra hív, hogy hagyjam ott azt a szakot, és kezdjek valami egészen más irányba mozdulni, amit akkor még nem tudtam, hogy mi is az a „más irány”. Így – bár fogalmam sem volt, mit csinálok, és körülöttem a legtöbben bolondnak néztek enyhén kifejezve-, de bízva abban, hogy tényleg Ő hív erre, a képzés félidejénél megtettem azt, amiről úgy véltem, hogy Ő kéri. Nem volt egyszerű fél éven keresztül a bizonytalanságban tapogatózni, hogy „Most mégis merre tovább, Uram? Itt állok 21 évesen, és fogalmam sincs, mi lesz velem…”, de közben végig volt bennem egy természetfeletti békesség az életemmel kapcsolatban, hogy Isten tudja, mit csinál, és kézben tartja a dolgokat, és az Ő gyermekeként, lányaként nem számít, hogy az emberek mit gondolnak. Ahogy az Apostolok Cselekedeteiben is olvashatjuk: „Istennek kell inkább engedelmeskedni, mint embereknek.” (ApCsel 5,29). Abban az időszakban szolgáltam egy keresztyén mozgalomban, és azon belül a médiacsapat tagjaként dolgoztunk azért, hogy a különböző közösségi médiás felületeinken elérjük elsősorban a mi generációnkat, végzős gimnazistákat és egyetemistákat. Ott sokan mondták, hogy szép grafikákat és képeket készítek – úgy, hogy előtte soha nem tanultam ilyeneket-, nekem is tetszett, hogy meg tudom élni a kreativitásomat, és főleg az, hogy Istenért tehettem ezt az egészet. Éreztem a szívemben, hogy az Atya szeretne ezen a területen használni, és úgy alakult, hogy az új tanévet már ehhez kapcsolódó szakon kezdhettem el, és fejezhettem be idén tavasszal. Bár jelenleg megint valami egészen mást tanulok (és nem is értem még most, hogy mit keresek itt), és mellette egyelőre nem találtam még munkát a szakmámban, de hiszem azt, hogy a kellő időben nyit az Atya számomra egy ajtót, és folytatni tudom a Tőle kapott ajándékom (ha úgy tetszik tehetségem) kibontakoztatását, használatát az Ő dicsőségére!

Semmi nem úgy alakult, ahogy én azt elterveztem a gimnázium vége felé, de egyáltalán nem bánom! Sőt! Bár voltak azóta hullámvölgyek és hegyek, de tudom, hogy az Atya kezében vagyok a legjobb helyen, és hogy nem azt ígérte, hogy nem lesz nehézségem az életem hátralévő részében, hanem hogy mikor lesznek is, azokban sem hagy el! Bízom az Ő vezetésében, gondviselésében, és tanulom azt, hogy az Ő akarata valósuljon meg az enyém helyett, mert az lesz számomra a legjobb.

Amit az egészből ki szeretnék hozni, és bátorításul üzenni a testvéreknek, hogy Jézus példáját követve merjünk kilépni a vízre a kényelmes, 100% biztonságot jelentő csónakunkból, mert ott kezdődnek, történnek a csodák. Zárásul egy példával élnék: imádkozhatunk a TV előtt ülve a fotelben, hogy meglássuk Isten munkálkodását, csodatételeit, de ilyen körülmények között nem igen van szükség arra, hogy valami természetfelettit lássunk. De ha vállaljuk a kockázatot, és kilépünk a vízre szemünket Jézuson tartva (és nem az embereken!), és olyat csinálunk, amit előtte soha, és számunkra lehetetlennek tűnik, de érezzük, hogy Ő hív erre, biztosak lehetünk abban, hogy olyat tapasztalunk, amit előtte soha, és meglátjuk, hogy kicsoda is Isten, és kik vagyunk mi. “Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr –: békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek.” (Jer 29,11)

 

Útravaló: A Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek. (Jn 14,26)

(Borítókép: J.L.)