– 24 –

 

Gondolkodtató: Mire tudjuk maradéktalanul azt mondani: igen jó!?

Hangoló: Szentlélek Isten, segíts ne csak akarni, hanem tenni is a jót! Ámen

 

A világosság gyümölcse ugyanis csupa jóság, igazság és egyenesség. (Ef 5,9)

„Legyetek jók, ha tudtok, a többi nem számít!” Igen, ám de hogyan? Hogyan legyünk jók? Mert lehet más az, amit jónak gondolok, és amitől jól érzem magam, és megint más az, ami neked jó lesz. És persze attól még, hogy jót akarok, sokszor „pokolra vezető út” lesz belőle, amin még magunknak is feltesszük a kérdést: „Most ez mégis mire volt jó?”

Olyan, mintha ebben a világban nem igazán tudnánk mit kezdeni a jóval, a jósággal meg még annyira sem. A Szentírás szerinti jó: „a tárgyi világban a használható, alkalmas, az emberi magatartás terén az erkölcsi normáknak megfelelő, Istennel kapcsolatban a neki tetsző jelzője.”* Míg a jóság az előbbi vonásokat egyesítő, elvont tulajdonságot fejezi ki. Az igazi jóság Istenhez tartozik, de bennünk is megérleli. Ez az a tulajdonság, ami a másiknak életet akar adni úgy, hogy közben a teljes képet nézi, a valóságot tartja szeme előtt. Vannak bagatell példáink (ehetsz csokit, de ne egyszerre az egész táblával), és persze komolyabbak is (elengedem a tartozásod, mert látom, hogy nagy szükségben vagy, vagy pont, hogy ezt most nem hagyom, hogy megúszd, hogy tanulj belőle). De az a jóság, amit Isten jelenlétében tanulunk sokkal többről szól ennél. Az a jóság az élet egészét teszi mérlegre: mi az, ami Istenhez visz közelebb, mi az, ami az ember üdvösségéhez vezető úton a következő lépést jelenti. Ez a jóság, azért tesz, vagy nem tesz meg dolgokat, úgy fordul a másik felé, hogy közben Isten munkálkodjon rajta keresztül. Ez a jóság nem más, mint az a vágy, hogy lélekmentők legyünk!

Jézus, aki a világ világossága, ezen az úton jár előttünk és erre az útra hív bennünket. Hogy vele együtt tanuljuk meg látni a nagy egészet, a valóságot: aminek Isten nemcsak a része, hanem az Ura is! És ha látjuk, cselekedjünk úgy, hogy rajtunk keresztül mások is lássák ŐT! Ez az igazi jóság – lélekmentés: nyitni a másik felé, észrevenni a szükségét és segíteni rajta, mert Isten is ezt teszi velünk!

Legyetek jóságosak, mert Istennek a többi is számít!

(J.L.)

Visszhangzó

Tükröződő

Dávid Istvánné, Erzsike a nevem. Több, mint 14 éve kerültem a Gyülekezetbe, életem legnehezebb időszaka után. Testvéremmel, Istvánnal jöttem el a templomba, aki a Gyülekezet tagja volt. Egy Szatmár megyei kis faluból, Kisszekeresről költöztem a kerületbe. Még otthon, 1999-ben részt vettünk a XV. században épült, szép, középkori templomunkban templomszentelésen, ennek a gyülekezetnek 16 évig voltam presbitere és gondnokhelyettese. Egy évvel később, vendégként itt voltunk keresztúron is a templomszentelésen férjemmel és az akkor 13 éves fiammal. 20 évvel később egyedül, fájó szívvel emlékeztem vissza a közös ünneplésre. Azért költöztem 2006-ban a testvéremhez Rákoskeresztúrra, mert a férjem előző évben infarktusban, míg 19 éves fiam abban az évben, egy barátjával együtt, vízibalesetben meghaltak. Egyedül maradtam, senkim nem volt, csak a Jó Isten, az Úr Jézus Krisztus és a Szentlélek és az ottani Gyülekezetem. Ezért bírtam túlélni a tragédiákat. A testvérem hívott, hogyha úgy gondolom, akkor költözzek fel hozzá. És én úgy gondoltam, mindenemet eladva felköltöztem. Így kerültem Gyülekezetünkbe. A Rákoskeresztúri Gyülekezet szeretettel fogadott, hamar testvérekre leltem közöttük és igyekeztek segíteni a gyász elhordozásában. De a legnagyobb segítséget az Úrtól kaptam, ígérete rajtam is beteljesedett: „Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem.” (Zsolt 50,15) Beköszöntött életemben igazán a „nyomorúság ideje” és az Úrhoz kiáltottam, imádkoztam és Ő megszabadított attól, hogy olyan lépésre szánjam magam, ami a veszedelembe vitt volna.

Még otthon, illetve Fehérgyarmaton, idős nagynénéméknél a Szentírásból Jób történetét olvasva nehéz és fájó szívvel, de el tudtam mondani: „Az Úr adta, az Úr vette el, áldott legyen az Úr neve!” (Jób 1,21) Nem értettem ugyan, miért sújtott az Úr, de azt megértettem, hogy az Úr az élet és a halál Ura, Ő adja az életet, de megengedi az életünkben a halált is. Hozzátartozik az életünkhöz a halál is, de nekünk Istenben és Krisztusban hívőknek ott van a reménységünk is, amit Krisztus ígért: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él” (Jn 11,25). „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3,16) Örülök annak, hogy a halálakor 19 éves István nevű drága fiam Krisztusban hívő fiatalember volt, így neki is ás nekem is drága ígéret Krisztus ígérete. Hiszem és vallom, hogy ígéretei igazak és örökkévalóak.

Istenről egész korai gyermekkortól hallottam az Istentiszteleteken (szüleink vasárnap és ünnepnapokon elvittek minket), az otthoni Bibliaolvasások alkalmából (szüleim minden nap olvasták a Bibliát) és a hittanórákon is. Igaz, hogy a hit hallásból van.

Bár a kamasz- és a fiatalfelnőtt-évek során nagyon sok olyan befolyás ért a 60-as években, amelyek mind a hit ellen törtek, de a szívemből nem tudták kiölni a hitet. Ez bizony a bekövetkezett tragédiák ellenére a javamra szolgált, mert megtartott és nem buktam el a próbákon, amit az Úr megenged a hívő ember életében is. Bizony, sok próba volt az életemben: autóbaleset, kis ikerbabáim elvesztése (vetélés orvosi műhiba miatt), 1975-ben szintén orvosi műhiba miatt a kislányom 1 napig élt. Sokat könyörögtem az Úrhoz és meghallgatta az imádságaimat és 12 év után megáldott egy fiúgyermekkel, 40 éves voltam ekkor. Az életemben voltak jó és rossz napok, az Úr kezéből fogadtam a jót és a rosszat is. Két lehetőség közül választhat a hívő ember: vagy elfogadja azt, amit az Úr ad, vagy fellázad az Úr ellen és ilyen is van. Magam is találkoztam ilyenekkel, de ők bizony a sátán oldalára állnak Istennel szemben.

Sajnos, mai világunkban egyre gyakoribbak a támadások Isten és Krisztus ellen és a hívő emberek ellen. A hívőknek egyre inkább össze kell fogni, hogy ezeknek ellen tudjunk állni, de az Úr sem fogja magára hagyni a népét. Már nagyon vágyom arra, hogy vége legyen a járványnak, hogy újra együtt lehessünk Isten házában! Szeretnék hálát adni Istennek, amiért testvéremet megőrizte egy szívinfarktusban és meggyógyította őt! Addig is szeretettel köszöntöm a Testvéreket, Isten legyen mindannyiunk őriző Pásztora! Áldás, békesség!

 

Útravaló:  A Lélek gyümölcse pedig: … jóság… (Gal 5,22)

(Borítókép: J.L.)