Utolsó Napi Zsoltáros Gondolat, VASÁRNAP, 2020.06.19.

Utóirat

Magasztallak a nagy gyülekezetben, hatalmas nép között dicsérlek.” Zsolt 35, 18.

 

Vége. Ez az utolsó zsoltáros áhítat, mától nyit a templom is, igaz szabályok, és korlátok közt, de valaminek vége. A vészhelyzetnek is vége, egy korszaknak, pár korlátozásnak. Mit lehet még a THE END felirat után írni? A Stáblistát? Egy jó filmnek van hatástörténete az életükben. Ahogy még tovább gondoljuk, ahogyan hat ránk. 

Ez a zsoltár egy fogadalomtétel. A zsoltáros vészhelyzetben írta, aminek kellős közepén megfogadott valamit: Ha ennek vége, ha ebből kisegít Isten, akkor magasztalni fogja a gyülekezet színe előtt. Akkor vallást tesz Róla az emberek előtt… (Mt 10, 32) A héten olvashattunk a fogadalmakról már itt. 

De mikor jön el a fogadalom betartásának ideje? Amint aktuális lesz. A házassági eskü már azonnal vonatkozik ránk, mégis igazán éles helyzetben derül ki: tényleg hű leszek-e, tényleg vele vagyok-e betegségben, boldog és boldogtalan állapotában. A fogadalmakkal a jövőt szabályozzuk előre: Ebben és ebben a helyzetben így fogok cselekedni. A zsoltáros a magasztalást jelöli meg jövőbeni céljának, de nem csak úgy magában fog örülni Istennek, ha megszabadítja, hanem mások előtt. Ez már hitvallás! Annak a VALLÁSA, MEGVALLÁSA, VÁLLALÁSA amit átélt. Miért kell ez? Minek ezt szétkürtölni? Miért nem lehet csendben magában örülni, minek ezt másokkal is megosztani? 

Mert Jézus hív erre. „Tegyetek tanítvánnyá minden népeket… tanítva őket…” Hisszük-e hogy személyes tapasztalataik tanítások Istenről, amelyek mondanak Róla valamit másoknak is?

Mert a kisebb állóvíz, amelybe nem folyik semmi és ő sem „ad le” magából, nem táplál más vizeket, könnyen beposhad. A magányos hit hamar romlásnak indul. „Én vagyok a szőlőtő, TI a szőlővesszők.” (Jn 15, 5a) Nem te! Hanem Ti! Egy tőről növünk, Belőle, de egymással is életközösségben kell maradunk, ahogyan a szőlőszemek egymással is valamiképp közösségben élnek. Amelyik leszakad, elgurul, száradásra ítélt. 

Mert a hitvallásban felvállalás van: vállalom elesettségem, rászorultságom, és a saját történetemben Isten nagyságának történetét

Mert a hitvallás közösséggé formál: Beengedlek oda, ahol az Istennel találkoztam, szent térbe. És én is beléphetek oda, ahol Te találkoztál Vele, és örülhetek veled Istennek. Együtt dicsőítjük, magasztaljuk Őt, mert ebben találkozunk. Még a különbözőségeink ellenére is. Ugyanazt a „dallamot” zengjük, még ha egyikünk egy oktávval lejjebb vagy följebb is, de ugyanazt! 

Ha nem is tudunk mindjárt mindnyájan együtt lenni a nagy közösségben, mégis örülhetünk egymás hitvallásainak, adhatunk hálát egymásért, a másik életében is működő Krisztusért! 

Legyen áldott annak az Istennek a neve, aki megőrizte gyülekezetünket, megsegített minket, akivel ahányan vagyunk annyiféle csodát tett a veszélyben! Áldjuk Őt közösen! Ámen

 

(S.B.B.)

 

Fénykép: Sebőkné Babos Boglárka

 

Vélemény, hozzászólás?