Előbb meghitten…
Zsolt 73 (részletek)
1Ászáf zsoltára. Milyen jó az Isten Izráelhez, a tiszta szívűekhez! 2De az én lábam majdnem megcsúszott, kis híján elestem jártomban. 3Mert irigy lettem a kérkedőkre, látva a bűnösök jólétét. 4Mert halálukig sincsenek kínjaik, és kövér a testük. 5Nincs részük az emberek gyötrelmében, nem érik őket csapások, mint más embereket. 6Ezért a kevélység nyakláncát hordják, és az erőszak köpenyébe burkolóznak. 7Jómódjukban kérkedve néznek szét, szívükben öntelt gondolatok járnak. (…) 13De én hiába tartottam tisztán a szívemet, hiába mostam kezemet ártatlanságomban, 14mert csapások értek mindennap, fenyítések minden reggel. 15Már arra gondoltam, hogy én is úgy beszélek, mint ők, de akkor megtagadtam volna fiaid nemzetségét. 16Elgondolkoztam rajta, meg akartam érteni, de túl nehéznek tűnt nekem. 17Végül elmentem Isten szentélyébe, és megértettem, hogy milyen végük lesz. 18Bizony, sikamlós talajra állítottad és pusztulásba döntöd őket! 19Hogy fognak elpusztulni egy pillanat alatt! Végük lesz, semmivé lesznek rémületükben. 20Mint ébredés után az álomkép, úgy tűnik el képük, ha fölserkensz, Uram! 21Ha keseregne a szívem, és sajogna a bensőm, 22akkor olyan ostoba és tudatlan volnék veled szemben, mint az állat. 23De én mindig veled leszek, mert te fogod jobb kezemet. 24Tanácsoddal vezetsz engem, és végül dicsőségedbe fogadsz. 25Nincs senkim rajtad kívül a mennyben, a földön sem gyönyörködöm másban. 26Ha elenyészik is testem és szívem, szívemnek kősziklája és örökségem te maradsz, Istenem, örökké! 27Bizony, elpusztulnak azok, akik eltávolodnak tőled. Kiirtod mindazokat, akik elhagynak téged! 28De nekem olyan jó Isten közelsége! Uramat, az URat tartom oltalmamnak. Hirdetem minden tettedet.
Álmodtam. Egy embert próbáltam Istenhez vezetni, a kérdéseire válaszolva. Miközben beszéltem, kimondtam egy fontos mondatot – és erre ébredtem fel. Leírom:
Úgy van Istennel, a Benne való hittel, Isten megértésével, az Istennek feltett kérdésekkel, mint a házasságban vagy a barátságban: meghitt kapcsolat, intimitás kell ahhoz, hogy a másikat – aki olyan más, mint én – megértsem, elfogadjam.
Istennel is – ahogy a házastársak vagy barátok közt is – előbb a meghittséget kell kialakítani, ápolni, helyreállítani, és csak utána kérdezni, megérteni. Ha a kapcsolatot rombolom, ha a bizalmat nyesegetem, nem lesznek válaszok!
A 73. Zsoltár felirata ez: “A kételkedő ember megnyugvása”. Mikor, mitől nyugszik meg a zsoltáríró? Mikor kap választ a kérdéseire? Hogy jut el a felháborodott “De én..?”-től ahhoz a “De én…?”-hez, ami tele lesz békességgel, válaszokkal, amiben helyreáll a világ és helyére kerül minden benne? Amikor bemegy az Úr Templomába. Vagyis ószövetségi nyelven, amikor egészen közelmegy a Máshoz, az Érthetetlenhez – amikor meghitt közelséget él át Istennel.
Sokan vitatkoznak Istennel. Harcolnak az Úrral (fura: az Úrral!), kérdéseikkel, saját igazságukkal ostromolva Őt. Lehet. Lehet ezt tenni, mondogatni Istennek, hogy “De én…” – hiszen a zsoltáríró(k) is sokszor ezt teszi(k). De addig nem lesz válasz, nem lesz nyugalom, amíg az intimitás létre nem jön, helyre nem áll. Amíg nincs tisztelet, csend, fegyverletétel, bizalom, figyelem…, Szeretet-megélés, addig nincsenek válaszok, nincs megnyugvás sem Istennel, sem házastársak, sem barátok között – erre tanít(anak) a zsoltáríró(k).
Előbb tehát meghitt kapcsolat, utána a válaszok! Ha Istent “válaszra akarod bírni”, előbb kerülj Vele kapcsolatba, közelségébe, ápold Vele a kapcsolatot, és akkor a válaszok is meglesznek kérdéseidre – enélkül csak kérdések, harag és nyugtalanság marad. A Mást, a másikat csak így tudod “szóra bírni”… Addig nem nyílik meg a MÁSik, amíg nem kap bizalmat.
Imádság: Uram, Eléd jövök kérdéseiddel, de a válaszok előtt, csak Veled szeretnék lenni – aztán válaszolj, Istenem, ha akarsz -, szeretlek! Ámen!
(S.Z.)
Fénykép: Sóskuti Zoltán