A feltétel nélküli mosoly titka

 

Egy tanulságos és nagyon örömteli élményünk volt, ami nagyon beleégett a szívünkbe, lelkünkbe: a gyermeki bizalomról – egy “valódi” kisgyermek tanítása által.

A történet alapjában véve végtelenül egyszerű: egy mosoly áll a középpontjában . 

 

Nem mondhatjuk, hogy abba a hibába estünk, hogy túlkényeztetjük a gyermekünket, persze nincs katonás rend, de azért mindennek van határa. Pl. a kézben levésnek is, bár ő ezt kimaxolná és sokszor kéredzkedik, viszont nem mindig jöhet kézbe. Ugyanígy a játéknak is megvan az ideje és tudomásul kell venni, hogy van amikor nekünk más dolgunk van és ilyenkor el kell foglalnia magát. Persze van amikor ez nem egyezik az ő akaratával (vágyakozásával) és ilyenkor kitör a szomorúság/elkeseredés/hiszti egyvelege. 

 

Ám megfigyeltük, hogy – gyakorlatilag bármikor – amikor megjelenünk az ágya mellett és megvan a szemkontaktus egy hatalmas mosolyt küld felénk. És ez volt, ami szíven ütött. Jön a mosoly akkor is, ha éppen nem vettük fel, ha éppen nem teljesültek az “elvárásai”, sőt azt is mondhatjuk, hogy jön a mosoly azzal együtt, hogy minden igyekezetünk ellenére sem vagyunk úgymond jó szülők (abban az értelemben, hogy eltaláljuk, hogy éppen mire lenne szüksége a babának). 

 

Szóval, ahogy nézzük a mosolyt ott látjuk benne az örömet és a végtelen bizalmat, annak ellenére, hogy igyekszünk ugyan, de nyilván nem tudjuk a legjobbat nyújtani. De mégis ott a mosoly.

És itt gondolkodtunk el, hogy ha egy kisgyermek így tud viszonyulni a (tökéletestől igen messze lévő, sokszor indokolatlanul nemet mondó, időnként indulatos, stb) szüleihez, akkor vajon mi hogyan viszonyulunk Mennyei Atyánkhoz?! Ott van-e az arcunkon a mosoly, az öröm, a remény, a bizalom, akár azt is írhatom, hogy a rajongás? Ott van-e ez a tapasztalatokról, körülményektől független “szellemi” mosoly, ami áthatja a szellemi/lelki/fizikai életünket és át tud emelni minden nehézségen?  

 

Mert ha egy kisgyermeknél és egy szülőnél működik ez (és nyilván nem véletlenül mondja Jézus, hogy ha nem lesztek olyanok, mint a gyermekek…), akkor mennyivel inkább működhet köztünk és Mennyei Atyánk között, aki sokszorta jobban szeret minket, mint én szülőként bármikor képes lennék a gyermekemet.

 

Szóval nagy tanulság volt ez önmagában is, de olyan esetekre is, amikor (úgy érezzük) Isten nemet mond, vagy éppen nem arra vezet minket, amerre szeretnénk vagy nem úgy alakítja a körülményeket, ahogy mi gondoljuk. Ha ott van bennünk a bizalom és a neki való öröm, akkor a mosoly ilyenkor is jönni fog és szinte észrevétlenül éljük át, hogy Mennyei Atyánkkal való közösségből származó erővel tényleg szárnyra kelhetünk, mint sasok.

Kép: Harmatos János