Memória-teszt: Isten felejtők

Zsolt 50, 22-23

22. Értsétek meg ezt, ti Istent felejtők, hogy el ne ragadjalak menthetetlenül: 23. Aki hálával áldozik, az dicsőít engem, és a ki az útra vigyáz, annak mutatom meg Istennek szabadítását.

Különleges kifejezés ez a Károli fordításban: “Istent felejtők” (még régebbi változata: “istenfelejtők”). Hajlamosak vagyunk rá… Nemcsak azt felejtjük el, ami a 23. versben áll, hanem egyáltalán magát Istent. A hála, a dicsőítés, az “útra vigyázás” elmaradásának is – ahogy minden bűnnek, lelki satnyulásnak – az alapoka az, hogy nem gondolunk Istenre, Istennel.

Imádkozunk, aztán megyünk tovább – nem gondolva Rá. Döntünk, de nem érezzük tekintetét magunkon. Félünk, mert elfelejtjük minden biztatását. Aggódunk, mert nem gondolunk vissza, hányszor és hányszor mutatta meg Önmagát nekünk Gondviselő Szabadító Urunk. Teszünk valamit, de nem gondolunk arra, hogy vajon Isten mit szól hozzá, mire tanított ezzel kapcsolatban minket. Nem sorolom tovább. Mert számtalanszor megfeledkezünk Urunkról fontos pillanatokban, napokon, időszakokban… 

Pedig nekünk volna jó emlékezni. Számunkra van erő, védelem, tanács, tűz, vigasz, útmutatás, békesség elrejtve a házában, a dicsőítésben, az engedelmességben!

(Az 50. Zsoltár közel került hozzám. Az “Éjszakai YouTube-os üzenet” is így született a minap. Ezekről szól majd a vasárnapi Igehirdetés is.)

Olvassuk el az egész zsoltárt! Tegyük fel vele a kérdést magunknak: Istent felejtők vagyunk-e? Vagy talán még jobb, ha naponta, akár napszakonként, vagy óránként emlékeztetjük magunkat: Van Isten! Van Istenünk! Van Szerető Jóistenünk! Igen, ez még jobb. Mert forrás buzog fel, megnyílik valami szent áradás, ha Istenre gondolunk minél többet, ha Benne maradunk. Aki nem hiszi, járjon utána!

(S.Z.)

Fénykép: Sóskuti Zoltán